Emil, Csanád, Vilmos2023. május 28., vasárnap
Föld

Az Erebus lávatava

National Geographic Magyarország

Bolygónkon csak egy maroknyi olyan vulkán áll, amelynek állandó lávató van a kráterében, ezek egyike az Erebus.

Erebus
Forrás: wikimedia commons

A hegy a nevét még James Clark Ross hajója után kapta (ami pedig a görögök ősi sötétség istenéről), amikor 1841-ben, az antarktiszi útján az akkor épp működő vulkánt felfedezte. A Ross-szigeten álló hegy 3794 méter magas, és a szakemberek legnagyobb örömére, állandó lávatava van. Régi kérdés volt, hogy minek köszönhető ez az igen ritka jelenség az Erebus esetében? Elektromágneses hullámok felszín alatti terjedését faggatva kiderült: az Erebus esetében a felszínhez jóval közelebb van a magmatározója, számolt be az EOS földtudományi hírportál.

Az Erebus nemcsak a lávató miatt különleges, hanem a magmája összetételében is, igen kevés benne a víz, gazdag viszont szén-dioxidban, s ez is hozzájárul ahhoz, hogy közelebb jöhessen a felszínhez, ugyanis a jóval gyakoribb típusú, vízben gazdag magmák mintegy 5 kilométeres mélységben megállnak.

„Ha sikerül azt is megértenünk, hol helyezkedik el a magmarendszere, könnyebben értelmezhetővé válnak a hegy megfigyelése során mért adatok, s kiderül, ha e rendszer aktivizálódik” – mondta Graham Hill, a Cseh Tudományos Akadémia Geofizikai Intézetének munkatársa.

Az Erebus, amely bolygónk legdélebbi fekvésű működő vulkánja, a McMurdo Kutatóállomás felett uralja a látképet, két kialudt társával osztozik a Ross-sziget területén. A hegy korábbi vizsgálataiban szeizmikus adatokra hagyatkoztak, ám e hegynél meglehetősen kevés olyan mélységű földrengés pattan ki, amelyek e módszerhez nélkülözhetetlenek lennének. Most azonban új módszert alkalmaztak a kutatók a Nature Communications-ben megjelent tanulmányukhoz.

A mérések és a modellszámítások eredményeként kirajzolódott az Erebus alatti forró (sárga), illetve olvadt (piros) kőzetekből álló terület.
Forrás: Nature Communications

A 2014-2017 közti antarktiszi nyarakon a kutatócsoport helikopteren kereste fel a vulkánt és környékét, összesen 129 állomást a hegyen magán és a Ross-szigeten, hogy kimerítő méréseket végezzenek. Minden egyes ponton megmérték a bolygónkon áthaladó elektromágneses hullámokat, amelyek érkezhettek akár a Napból, akár távoli villámlásokból, e két folyamat képes a megfelelő jeleket produkálni. A speciális műszerekkel felfogott jeleket aztán egy modellbe táplálták a kutatók, s így a hullámok kirajzolták a hegy alatt rejtőző rendszer 3 dimenziós képét, a mélybeli anyagok elektromos ellenállása alapján, pár száz métertől lefelé. E módszer hatalmas előnye a szeizmikussal szemben, hogy sokkal részletgazdagabb képet ad még nagy mélységekben is.

A kisebb ellenállású területek forró, legalább részben olvadt anyagot jeleznek, a kapott képen látható, hogy minimum 100 kilométeres mélységbe nyúlik le az Erebus alól e zóna, s egy, a földkérgen át felfelé vezető csatornán utat is talál ez az olvadt anyag a felszínhez. Ez az emelkedő olvadt magma táplálja a lávatavat. (Alant a videón egy infravörösben készült felvételt láthatunk a lávatóból kifröccsenő olvadékról.)

A kutatók elmondták azt is, hogy nemcsak az Erebus titkát sikerült így feltárniuk, hanem a szén-dioxid hosszú távú, földköpeny- és földkéregbéli körforgását is jobban átlátják már. Emellett látható a kirajzolt képen az is, hogy kelet felé „dől” a felemelkedő magma. Ez annak köszönhető, hogy a Antarktika mintegy 200 millió éven át kezdett kettéhasadni a Nyugat-Antarktiszi-hasadékvölgynél (a jól ismert Kelet-Afrikai-hasadékvölgy jég alá bújt rokona), ám ez a folyamat mintegy 11 millió éve leállt. Az Erebust és itteni vulkántársait is átszelő törés azonban továbbra is aktív, helyi elmozdulásokat eredményezve. A felfelé igyekvő magma a törések találkozási pontjánál, a földkéreg alsó-középső részén elér egy pontot, ahol felhalmozódik benne a gáznyomás, és időről időre feltör a felszín felé, egyenesen a lávatóba szállítva friss olvadékot.

Bár a kutatás forradalmian új adatokkal szolgált, 100 kilométernél mélyebbre, a köpeny mélyebb rétegeibe egyelőre nem látnak le a kutatók, ehhez a jelenleginél jóval nagyobb területen kéne hasonló méréseket végezni, beleértve az antarktiszi tengerjég területét is.

Meteoritok és vulkánok anyaga segíthette az élet kialakulását

Meteoritok és vulkánok anyaga segíthette az élet kialakulását

A bolygónkon kialakuló élethez szükséges molekulák érkezhettek készen is, de itt helyben is keletkezhettek – e lehetőségek közül választani segít egy új kutatás.

A panamai tengeri teknősök jogi védelméről

A panamai tengeri teknősök jogi védelméről

Egy Panamában életbe lépett új törvény jogi védelmet biztosít a tengeri teknősök számára: lehetővé teszi, hogy felelősségre lehessen vonni kormányokat, vállalatokat vagy személyeket az állatok jogainak megsértéséért. - tette közzé a hírt az MTI.

8300 éve még működő vulkán volt az Ibériai-félszigeten

8300 éve még működő vulkán volt az Ibériai-félszigeten

Új vizsgálatokkal tudták megállapítani a legutolsó ismert kitörés idejét.

Spanyolország barna az aszály miatt

Spanyolország barna az aszály miatt

Spanyolországot katasztrofális hatású aszály sújtja, és ez most már a világűrből is látszik.

Vassal dúsítják a Déli-óceánt a pingvinek

Vassal dúsítják a Déli-óceánt a pingvinek

Az óceánok vasszükségletét a vízbe jutó sivatagi por, a bemosódó hordalék, és a hidrotermális kürtők biztosítják, valamint egy újonnan felfedezett forrás: a pingvinek.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket