Bertold, Marietta2025. február 11., kedd
Föld

Konfliktusos bányászat

National Geographic Magyarország

A világ számos pontján és számos ásványt illetően beszélhetünk konfliktusos bányászatról, amelybe beletartoznak az illegális bányák, a fegyveres csoportok által üzemeltetettek, ahol gyakran embertelen körülmények közepette végeznek rabszolgamunkát a dolgozók.

Forrás: USGS

A legismertebb talán a gyémánthoz fűződő konfliktusos bányászat, ez volt a témája egy 2006-os filmnek is (Véres gyémánt), emellett azonban ma már egyre többen tudnak a mianmari borostyánbányák, vagy az afrikai koltánbányák eseteiről is, bár ezekről, illegális voltuk miatt, gyakorlati információk nincsenek. Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) 2006-tól vesz részt e bányákkal kapcsolatos kutatómunkában, számos nemzetközi szervezettel karöltve vizsgálja az illegális bányákat, amelyeknek kincseiből legtöbbször különböző fegyveres csoportok húznak hasznot. Ki kell derülni olyan információknak, mint e bányák helyszíne, a kitermelt ásványok milyensége, s mennyisége. Ezen adatokat az adott ország legális ásványexport-adataival összevetve kiszámítható, mekkora az illegális bányászat számos körülménye, például a bányászok vagy a kinyert ásványok határon át utaztatása.

Világszerte számos fegyveres konfliktust finanszíroznak a természeti erőforrásokból, illegális bányászatból, mint az arany, cink, tantál, volfram, vagy épp drágakövek, az említett gyémánton túl rubin vagy jáde, illetve alap építőanyagok, mint a homok vagy a sóder.

 Ghánában kotrógép segítségével  kutatnak arany után egy folyóban.
Forrás: USGS

Az ásványokat gyakran kézi munkával nyerik ki, kis méretű bányákban, amelyekre vonatkozó bányászati engedéllyel, vagy birtokviszonnyal se rendelkeznek, s az értékesítést is a legális utak megkerülésével végzik. Az efféle kisüzemi bányászat gyakran csak egyszerű eszközökkel (csákány, lapát, vödrök) zajlik, néha használnak erőgépeket pl. folyók partszakaszainak egyengetéséhez. Az ilyen bányák nyeresége bűnszervezetek, terrorszervezetek működését finanszírozza, és biztonságpolitikai kockázatot is jelent az adott országon belül és más országokra nézve is.

A ghánai Birim-folyóból illegális bányászattal kinyert gyémántok.
Forrás: USGS

A USGS e bányák valós kitermelési adatait és a belőlük szerezhető pénzértéket is segít megtalálni. Ehhez műholdas méréseket és felvételeket, terepi vizsgálatokat és a szolgálat által készített geológiai térképeket használnak, amelyekben megjelölik azokat az ásványkincs-készleteket, amelyek lehetséges illegális bányászati célpontokká válhatnak, és kiszámolják, e készletek miként, milyen arányban kitermelhetőek.

A USGS együttműködik az USA biztonsági ügynökségeivel, az ENSZ szervezeteivel, kormányzati- és civil szervezetekkel. Guyana esetében az ország kormánya kért segítséget az illegális aranybányászat miatt, s a USGS 2021-ben elkezdte műholdfelvételek alapján megkeresni a bányákat, amelyekről az erdőirtás is árulkodik. A kormány nemcsak az ország így ellopott vagyona miatt aggódik, hanem az illegális bánya környezetszennyező hatása (pl. higany) miatt is.

Arany és gyémánt után kutatnak kézi erővel egy folyóban, a kép bal szélén egy katona áll őrt; Közép-Afrikai Köztársaság, Bada Touya bányaterület
Forrás: USGS

A Közép-Afrikai Köztársaságban 2013-ban polgárháború robbant ki, amelynek eredményeként a USGS 2018-ban elkészült felmérése szerint évente 330 ezer karát illegálisan bányászott gyémánt hagyja el az országot, s ennek 80 százaléka nem az ország kormánya által kézben tartott területekről kerül ki. Hasonló felmérést végeztek Guineában is, ahol a gyémánt forgalma megnégyszereződött. A felmérésből azonban kiderült, hogy az országban képtelenség annyit bányászni, amennyit exportálnak, s a különbözet Zimbabwe területéről becsempészett, s guineaiként eladott gyémántokból adódik. Elefántcsontpart esetében az ENSZ felkérésére végeztek vizsgálatot, s ez is azt mérte fel, hogy a 2002-es polgárháború után elrendelt gyémántembargó miként befolyásolta az illegális kitermelést és a lázadók finanszírozását.

Akítv és már felhagyott bányagödrök Elefántcsontpart területén.
Forrás: USGS

A USGS eddig számos afrikai, ázsiai és dél-amerikai országban végzett felméréseket a konfliktusos bányászat kapcsán, Afrikában legfőképpen a gyémánt volt a cél, azonban a közelmúltban a kobalt bányászatára is kiterjesztették a vizsgálataikat, a Kongói Demokratikus Köztársaságban (ez az ország birtokolja a világ legnagyobb kobaltkészletét). Nemrégiben fejeződött be egy olyan program, amelyben Afganisztán kis léptékű bányászatát mérték fel, drágakövek, építőanyagok voltak itt a fő ásványkincsek. A USGS azonban a konkrét akciókban való részvétel mellett rendszeresen tart kiképzést más országok szakemberei számára, azzal a céllal, hogy e felméréseket azok maguk is el tudják majd végezni a saját hazájukban.

Amíg lesznek olyan területi-politikai konfliktusok, ahol a gyors anyagi haszonszerzés létfontosságú a bányákat üzemeltetőknek, addig lesznek konfliktusos bányák is, így ezt a feladatot sose lehet elvégezni, újabb és újabb helyszínekre terelődik a figyelem. Az egyes ásványkincsek iránti fokozott igény pedig csak tovább rontja az illegális bányászat helyzetét.

Hozzászólások

Tényleg kivételes bolygóegyüttállást láthatunk hamarosan?

Tényleg kivételes bolygóegyüttállást láthatunk hamarosan?

Sok hírportálon találkozni azzal, hogy február végén az összes bolygót megnézhetjük egyszerre az esti égen.

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Közel 6 millió évvel ezelőtt a messinai sókrízisnek nevezett időszak során a Földközi-tenger szinte teljesen kiszáradt, majd az időszak végén az Atlanti-óceán felől újra feltöltődött.

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Olyan fekete lyukak után kutattak, amelyeket sűrű por- és gázfelhő rejt, így nem látható a beléjük zuhanó anyag által kibocsátott fény.

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

A déli sarkvidéki jég évmilliók alatt halmozódott fel és őrzi a régi klímánk nyomát, valamint környezetünk számos tulajdonságát.

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Los Angelesben a környék száraz növényzetéről a városra átterjedt példátlan tűzvész pusztított, és egy ilyen tűz nemcsak azokat károsítja meg, akiknek odavész a háza.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket