A kanadai olajhomok jövője – de kell-e ez a jövő?

Kanada 2021-ben azt vállalta, hogy a 2005-ös kibocsátása 40-45 százalékára csökkenti üvegházgáz-kibocsátását 2030-ra, a párizsi egyezmény klímacéljai elérése érdekében. E folyamat részeként az olajhomokban lévő bitumen hasznosításának ötletét ismertette a Queens Egyetem kutatója a The Conversation hasábjain. Az olajhomokot úgy képzeljük el, hogy a homokszemcséket víz, illetve bitumen vonja be egyenként, szinte kitöltve a köztük lévő réseket.

Simon Hesp professzor és kutatócsoportja a tartósabb útburkolatok kifejlesztésén dolgozott az elmúlt évtizedekben. Az aszfaltozott utak burkolatában egy kis részt tesz ki az aszfalt maga, mint kötőanyag a kőzetzúzalék és más anyagok közt. Az Alberta tartományban bányászható olajhomok bitumentartalma olyan összetételű, hogy egészen minimális finomítással elkészíthető belőle az aszfaltutakhoz szükséges kötőanyag, ami ráadásul – a már említett összetétel miatt – arra is alkalmas, hogy újrahasznosítsák.

A kutatók vizsgálatai alapján ez a bitumen 30-50 százalékkal csökkentheti a használatból és az időjárási viszontagságokból adódóan kialakuló repedések, úthibák létrejöttét, s ezzel csökkenti az útfelújításokra fordítandó költséget, illetve a közlekedést is javítja.

Az ideális kötőanyag az útburkolatban jól bírja a hőmérsékleti különbségeket, azonban a kőolajban lévő viaszszerű paraffin és a bitumen hidegben elválnak egymástól, így a kötőanyag paraffintartalma miatt az út télen könnyen megrepedezhet. Az albertai olajhomok igen alacsony paraffinviasz-tartalma miatt válik különösen jóvá az útépítésekhez. A megfelelő minőségű kötőanyagnak köszönhetően az útburkolat a 15-25 éves várható élettartama helyett 38 évre is nőhet.

A világon mintegy 40 millió kilométernyi út van, ennek a 65 százaléka burkolt út. A kutatók szerint ez olyan lehetőséget biztosít, amely a jövőben, amikor a kőolajra üzemanyagként már nem lesz szükség, még magát az iparágat fenntarthatja.

A kanadai kutatásokhoz fontos hozzátenni néhány dolgot. A nevezett albertai olajhomok, amelyet athabascai olajhomokként is ismerhetünk, mind az őslakosság számára, mind a környezetvédők számára egy apokaliptikus rémálom. A hatalmas területen húzódó olajhomok-készletek kinyerése totális környezetpusztítással jár, a sarkvidék-közeli mocsaras erdőségek alatt elhelyezkedő olaj kitermeléséhez ugyanis szó szerint le kell borotválni mindent, ami a felszínen van. A néhány méteres mélységben lévő olajhomok külszíni fejtéskénti bányászatának van a legnagyobb káros anyag és üvegházgáz-kibocsátása minden egyéb kőolajbányászathoz képest, és a fenntartását csak az egyre növekvő igények tennék gazdaságossá. Nemcsak az erdők kiirtása tehát a probléma, hanem a bányászat során felszabaduló nitrogén-oxidok, kén-oxidok, por, szénhidrogének. Az olajhomokkal teli terület nagysága 141 ezer négyzetkilométer – gondoljunk bele, ez hazánk méretének közel másfélszerese. Vagyis az, hogy az egyéb felhasználások helyett útépítésre használhatnák az itt kinyerhető bitument, semmit se javít a helyzeten.