Hogyan jut el a szibériai uszadékfa Izlandra?

Amikor az első viking telepesek megérkeztek Izlandra, az építkezéseikhez, hajóik javításához nem a helyi erdőkből vágtak ki fákat, mivel ilyenek nem voltak, hanem az óceán partjaira kisodródott uszadékot hasznosították, számolt be az EOS földtudományi hírportál.

Hogy kerülnek a sarkvidéki szigetre e fák? A nagy szibériai folyók sodorják magukkal a kidőlt fákat a Jeges-tengerre, ahonnan aztán évekig tartó útjuk során a tengeráramlatokkal eljutnak valamely szárazföldre. Ezt a sodródást ismerte és használta ki Nansen az 1893-96. közti északi expedícióján, s ezt ismételte meg modern eszközökkel a MOSAiC expedíció 2020-ban.

Izlandon nem voltak semmiféle tevékenységre alkalmas fák, csupán apró, cserje méretűek, amelyekből se hajót, se házat nem lehetett építeni, ezért az uszadék igen fontos nyersanyagforrás volt (ugyanilyen fontos volt az eszkimók számára is évezredeken át), amelynek jelenlétéhez a tengerjégre is szükség van. A több ezer kilométerről sodródó farönkök nélkül Izland betelepülése és a további hajóutak is puszta álom maradtak volna. „Ha nem lett volna uszadékfa, az emberek egyáltalán nem tudtak volna életben maradni Izlandon” – mondta Ólafur Eggertsson, a Global and Planetary Change szakfolyóiratban nemrég közzé tett tanulmány egyik szerzője. A kutatást a cseh Mendel Egyetem szakembere, Tomáš Kolář vezette. Izlandon az uszadékfa jogilag állami tulajon, és nem viheti csak úgy haza, aki a parton rábukkan, hanem meg kell vásárolnia az államtól – gyakorlatilag ásványkincsnek minősül.

A kutatók azt vizsgálták meg, miért csökken drámaian az Izland partjaira sodródó uszadékfa mennyisége az 1980-as évek óta, és arra jutottak, hogy 2060-tól megszűnhet ez a nyersanyagforrásuk.

A kutatók a szigetország északi partvidékét járták be 1989-ben, majd 2019-ben ismét, és több száz mintát vettek az ott talált uszadékfákból. Mikroszkópos vizsgálatokkal azonosították a fafajokat: erdeifenyő, vörösfenyő és nyír voltak, amelyek évgyűrűinek elemzése megmutatta azt is, hogy háromnegyed részben Szibériából, leginkább a Jenyiszej vízgyűjtőjéből érkeztek. Az is kiderült, hogy a fák 83 százalékát korábban kivágták s csupán 17 százalék volt, ami magától dőlt ki. Ez utóbbiak a gyökerük darabjait is magukkal hordozták több ezer kilométeres útjukon. A fák korát is megállapították: 80 százalékuk 1922-1976 között dőlt ki, és csupán 14 fa volt, amely az 1980-as években még élt, s mindössze három volt ennél is fiatalabb dőlés.

A tengervízbe kerülő uszadékok egy korábbi kutatás eredménye alapján kb. 10 hónap alatt megszívják magukat annyira, hogy aztán elsüllyednek, azonban a sarkvidéki tengerek rendszeresen befagynak, s ennek során a farönkök körül óvó jégréteg képződik, ez pedig megakadályozza, hogy elsüllyedjenek. Az olvadást követően aztán a jég fogságából kiszabaduló fa valamely, gyakran igen távoli partra sodródik. A tengerjég tehát ez esetben szállítószalagként működik, és lehetővé teszi, hogy a Jeges-tenger egyes pontjai közt összeköttetés létesüljön.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a kényes egyensúlyban működő rendszer hamarosan leállhat.

Azt évtizedek óta látjuk, hogy folyamatosan csökken a tengerjég kiterjedése a klímaváltozás miatt, s a számítások szerint emiatt a fákat nélkülöző területek „ellátása” hamarosan összeomlik: először Izlandról maradnak majd el az uszadékfák a 2060 utáni időszaktól, majd más északi területekről, Grönlandról és Svalbardról (Spitzbergákról) is.

Habár ma már nincs akkora gazdasági szerepe az uszadéknak, mint korábban, azonban Izlandon továbbra is hasznosítják az emberek, akár épületeikhez (az eredetileg uszadékfából készült régi templomokat felújítani is uszadékfa felhasználásával szokás), akár műalkotások létrehozásához, így valamiféle bevételt jelent az uszadékfa feldolgozása. Elveszítésével a kultúrájuk, a múltjuk egy darabját vesztik el az izlandiak.