Egy mára eltűnt Nílus-ág és a piramisépítések

Ma kb. 7 km távolságban jár a Nílus a gízai piramisoktól, volt azonban egy egykori ága, amely a Gízai-fennsík felé vette az irányt. Mivel a kövek ideszállítása a sivatagon át rendkívül nagy erőfeszítést igényelt volna, régóta feltételezték, hogy lehetett egy vízi útvonal, feltehetően egy csatorna, amely megfelelhetett a szállítási munkálatoknak. Úgy feltételezték sokan, hogy ez egy emberi erővel épített csatorna lehetett.

2013-ban aztán olyan, korabeli eredetű papiruszt is találtak, amelynek szövege a Nílus-ág elméletét támogatta: egy, az építkezéshez a Níluson Gízába követ szállító csapat erőfeszítéseiről emlékezik meg a szerző. Később aztán a gízai kikötő maradványaira is rábukkantak.

Egy újonnan, a PNAS hasábjain közzé tett tanulmányban ezen Nílus-ág múltját tárták fel, és arra jutottak, oly közel volt a piramisokhoz a folyóág, és olyan vízállása volt az építkezések idején, hogy ezen lehetett szállítani az építéshez szükséges köveket. A kérdéses folyóág a Hufu- (görögös nevén Kheopsz-) piramisról a Hufu-ág nevet kapta.

A kutatók 8000 évre visszamenőleg rekonstruálták a folyóág múltját annak köszönhetően, hogy egy mai szennyvíz-rendezési terv felmérési munkálatai során üledékfuratokat emeltek ki. A több méteres hosszúságú furatokban az egykori folyóágban képződött és lerakódott üledékek árulkodóak voltak, részint a bennük megőrződött egészen apró jeleknek, mint például a pollenszemcséknek.

A pollenmaradványok alapján először a korabeli növényzetet lehetett rekonstruálni – sások, nádak, fűfélék, páfrányok, pálmák sokaságát – ezek alapján pedig az éghajlatot is vissza tudták idézni. Egyes növényfajok vízhez köthető életmódjuk miatt még ennél is többet árultak el: azt, hogy itt folyóvíz volt, mégpedig hosszú időn keresztül.

Mintegy 8000 évvel ezelőtt még tartott az a nedves időszak, amikor a Szahara jelentős részét növényzet borította, állatok éltek benne, és számos tó is volt. Ez az időszak jól ismert akár a barlangrajzok, akár a maradványok alapján. A Nílus ekkor igen bővizű folyó volt, a Hufu-ággal együtt. Azonban a következő évezredek során fokozatosan kiszáradt Észak-Afrika (ezek a száraz-nedves időszakok az indiai-óceáni monszuntevékenység ciklikus változásaihoz köthetően számos alkalommal ismétlődtek), ám a Nílus Hufu-ága a korábbi vízmennyisége 40 százalékát megtartotta. A kiszáradás ideje egybeesik a monszun igen szárazzá válásának másutt regisztrált nyomaival, így akár Indiában, akár Etiópiában vizsgált adatok is ugyanezt tükrözik.
Ez a kiszáradás kb. 4000 évvel ezelőtt egészen ideális körülményeket teremtett a piramisépítéshez: még elég víz volt a kövek szállításához, de olyan sok már nem, hogy áradásokkal fenyegette volna a Gízai-fennsíkot.

A piramisok megépülhettek, ám a folyóág a még szárazabbá váló éghajlat miatt egyre jobban kiszáradt, majd végleg eltűnt. A vízszint ingadozásait összefüggésbe lehet hozni számos történelmi eseménnyel (éhínségek, kereskedelmi vagy társadalmi összeomlás), illetve az ebből leszűrhető éghajlati átalakulás magyarázattal szolgálhat ezek okaira.