A kréta időszakban is volt jég az Antarktikán

A kréta második felében, 100-66 millió évvel ezelőtti időben bolygónkat még dinoszauruszok járták, de repkedtek már a korai madarak, volt cápa az óceánban, méhek látogatták a virágokat, növekedett az első mamutfenyő- és hasonló tűlevelű erdők, voltak hangyák és termeszek. Az eddigi ismereteink szerint egy dolog nem volt: jégtakaró. A Kaliforniai Egyetem (Santa Barbara) kutatói vezette csoport azonban nemrégiben olyan jeleket azonosított, amelyek alapján kijelenthették: ekkor is voltak jeges területek a Déli-sark közelében.

„Nemcsak egy völgyet kitöltő magányos gleccserről beszélünk, hanem valószínűleg nagyobb jégmező volt számos gleccserrel” – magyarázta John Cottle, a kutatás egyik résztvevője, a Nature Communications-ben megjelent tanulmány szerzője. Az eredmény szembemegy azzal az általánosan elterjedt elképzeléssel, miszerint a kréta időszakban meleg volt mindenütt, bizonyítékokat találtak arra, hogy még a globális melegház körülményei közepette is volt jégtakarónk.

A Transzantarktiszi-hegység egy, a Ross-selfjég közelében, a McMurdo kutatóállomástól mintegy 300 kilométerre lévő területének van egy BRIC (Butcher Ridge Igneous Complex – Butcher-hátság magmás komplexum) nevű része, amely a benne lévő rétegzett kőzetüvegről híres. Cottle még egyetemi hallgatóként hallott először e kőzetekről, amelyeket még antarktiszi szempontok szerint is nehéz megközelíteni, és amelyek többek közt kialakulásukban és összetételükben is eltérnek a környék többi kőzetétől.

A BRIC átalakult rétegei az egykor fennállt környezeti változásokat tükrözik. A kutató nemrégiben mintákat vehetett e kőzetből egy expedíció során, s azok elemzése arra mutatott rá, hogy szokatlanul nagy mennyiségű víz volt jelen a létrejöttekor. A kőzet összetétele alapján el lehet különíteni a magmába zártan érkező víz, illetve a külső környezetben jelen lévő víz esetét. A kutatók azt gondolták, hogy a kőzet átalakult sávjai azt jelzik, amikor a magmában nagyobb mennyiségű víz volt, ám ehelyett olyan jelet találtak, ami egy akkoriban nem létezőnek hitt környezeti helyzetre utalt. Kimutatták, hogy bár valóban volt egy egészen kevéske víz a Föld mélyéről feltörő magmában is, ám mielőtt az még a felszínt elérte volna, talajvízzel találkozott, s azt építette be magába.

„Miután kiderítettük, hogy külső eredetű a víz legnagyobb része e kőzetekben, megmértük az oxigén- és hidrogénizotóp-összetételét, s kiderült, hogy az igen nagy egyezést mutat az antarktiszi hó és jég izotóparányaival” – mondta Cottle.

A kutatók megmérték a kőzet és az átalakult rétegek korát is. Ez utóbbi esetben nem túl egyszerű a feladat, mivel az átalakulás során számos olyan változás következik be a kőzet összetételében, amely a kormeghatározásban használt elemeket, izotópokat is érinti. A számos mintán elvégzett mérések alapján így a kutatók az alapkőzetet kb. 183 millió évesnek mérték, ez még a jura időszakban volt, ám az átalakulás kora már a krétára esett, kb. 91,4 millió éve zajlott le a víznek köszönhető esemény.

Mintegy 700 kilométerre innen találni olyan, szintén vulkanikus eredetű kőzetet, amellyel ugyanebben az időszakban zajlott hasonló jellegű vizes átalakulás, ezért a kutatók úgy vélik, hogy jelentősebb kiterjedésű jégmező lehetett az Antarktika szívében ezen időszak során.

„Szeretnénk az Antarktika más részeire is elmenni és meghatározni, hogy mekkora kiterjedésű lehetett a jégtakaró, ha sikerül az eddigiekhez hasonló adatokat kinyerni” – tette hozzá Cottle. Bár a meleg, párás kréta időszaki Föld képét ettől nem kell elvetnünk, ám az Antarktika területére vonatkozó eddigi elképzeléseket felülírják a feltárt adatok.