A világ első időjárás-módosítási kísérlete

1891. augusztus 17-én a texasi Midland égboltján dörgések sokasága robajlott végig, annak ellenére, hogy ragyogóan kék volt az az ég, és még csak nem is háború dúlta a vidéket. Egészen más oka volt a ribilliónak: ekkor zajlott az első kormányzati finanszírozású időjárás-módosítási kísérlet. Augusztusban számos „esőcsináló” indult útnak a texasi marhafarmra, ahol dinamittal, hőlégballonokkal és a kor időjárási megfigyeléseiben sokat használt speciális papírsárkányokkal felfegyverkezve szerettek volna esőt fakasztani.

Mire alapozták ezt a mai tudásunkkal már egészen őrültnek tűnő ötletet? Egy olyan 1871-ben megjelent könyvre, amelyet Edward Powers, a polgárháború egykori generálisa írt Háború és időjárás címmel. A könyvben arról is szó esett, hogy a nagy csatákat követően igen gyakran esett az eső, és ezt az egykori szakember (számos elődjével és társával együtt) az ágyúzás zajához, a robbantásokhoz kötötte. Úgy vélte, a zaj hatására a felhők összegyűlnek és kiadják magukból a bennük lévő párát, az elképzelését számtalan, az amerikai polgárháború csatáihoz kötött esőzéssel illusztrálta. Nem ő volt az első: már Plutarkhosz is megjegyezte, hogy a csaták után gyakran volt eső (pedig akkoriban nem volt még tüzérség, ő úgy vélte, az istenek így mossák le a csaták szennyét), illetve Napóleon is ágyúzott azért, hogy esni kezdjen. Sok európai országban, így nálunk sem volt ismeretlen az időjárás-módosítás szándéka: zivatar közeledtével harangszóval igyekeztek „elhárítani” a viharkárokat.

A kor divatos rázkódási elmélete szerint a csapadékképződéshez szükséges efféle energiát robbantásokkal is lehet biztosítani, ezt annak idején szabadalmaztatta is két egykori tiszt. (A Science egy 1882-es példányában kapásból cáfolták az elméletet: Colorado hegyeiben rengeteg felszíni robbantást végeztek bányászat során, ám az adott év a legszárazabb év volt emberemlékezet óta a régióban.) Az elmélethez persze már a kor gondolkodói is szkeptikusan álltak hozzá, még egy gúnyvers is született e témában (F. W. Clarke – Az esőgép rigmusa), és a texasi kísérleteknek is voltak jócskán ellenzői, akik az adófizetők pénze pazarlásának nevezték az esőcsináló próbálkozást, az erdészeti hatóság egyenesen elhatárolódott a kísérletektől.

Mivel az 1880-as években hosszú aszály sújtotta a középnyugati államokat, ezért a kormányzat úgy döntött, 7000 dollárral finanszírozza az „esőcsináló” kísérleteket. A kísérletsorozatért felelős tisztségviselő Robert St. George Dryenforth, akinek sem hadi, sem meteorológiai végzettsége vagy szaktudása nem volt, gépészmérnök és szabadalmi jogász volt a hivatása ugyanis. Azonban felügyelői minőségében követte a helyszínen a kísérleteket és „a csaták gyönyörű utánzata” címszóval jellemezte azokat. A kísérletek végén azt a következtetést vonta le, hogy a robbantásokkal valóban esőt lehet hozni, amennyiben ahhoz megfelelőek a körülmények.

A kísérletekről beszámoló korabeli tudósítás illusztrációja.

Forrás: Texas State Library

A robbantásokat alig 20 órával ugyanis eső követte, bár a helyszínen nem sok csapadék hullott, mégis a kísérlet sikereként könyvelték el. A következő robbantásokat augusztus 21-én hajtották végre – ezt pedig egy északról betörő, csapadékkal járó hidegfront „koronázta”. Az utolsó, kísérletezésre szánt napon, augusztus 25-én az egész napos robbantásokat követően éjjelre zivatar érkezett. Bár hivatalos csapadékmérés ekkor se történt, a szemtanúk szerint csak pár csepp esett.

A kísérleteket szemmel tartó egyik igazi szakember, George E. Curtis, a Smithsonian Intézet meteorológusa már az utolsó nap előtt hazautazott a fővárosba, és azt írta a Nature-ben megjelent cikkében, hogy robbantásokkal nem lehet esőt csinálni. „A tények fényében szinte felesleges is megjegyeznem, hogy a kísérletek nem igazolták tudományosan a rázkódási elméletet.”

Ez azonban nem zavarta Dryenforth-ékat, további kísérleteket végeztek a középnyugati államok csapadékos, kora őszi időszaka során, és csupa olyan esetben, amikor a hivatásos meteorológus is előrejelezte a várható csapadékot, valóban esett, miután a kísérletek robbantásai felmorajlottak. Esett volna robbantások nélkül is, az észak-amerikai monszunnak nevezett időszak ugyanis dinamit nélkül is csapadékot hoz.

Powers generális azonban nem tévedett, amikor a csaták utáni napok csapadékáról írt, ám ez fordított összefüggést jelent: egész egyszerűen a csatákat, amikor csak lehetett, száraz időjárásban vívták, elkerülve az esőnapokat.