2100-ra megduplázódnak az esős napok a sarkvidéken
Jelenleg a havazás gyakoribb, ám a klímaváltozás hatására az évszázad végére jóval kevesebb hó esik, s ennek súlyos következményei lesznek.
Kínai kutatók végeztek vizsgálatokat és modellszámításokat arra vonatkozóan, hogy miként alakul a csapadéktípusok eloszlása az északi sarkvidéken, vagyis Kanada, Alaszka, Oroszország, Grönland északi részein. Az Amerikai Geofizikai Unió ismertette az Earth’s Future szakfolyóiratban közzé tett eredményeket, amelyek szerint a téli időszakban – októbertől májusig – akár havi 12 esős nappal több is lehet majd. A Jeges-tengeren a nyári, június-szeptember közti időszakban havonta, a mostaninál 14-gyel több esős napra számítanak az előrejelzések alapján. A változások azt is jelentik, hogy a mostaninál jóval északabbra és Grönland belső területein is előfordulnak majd rendszeres esők.
„Ez azt jelenti, új sarkvidékünk lesz” – mondta Tingfeng Tou, a kutatás vezetője, a Kínai Tudományos Akadémia klímakutatója. „Régebben az eső leginkább a grönlandi jégmező peremvidékére korlátozódott. A jövőben azonban ez drámaian megváltozik majd, mivel ahogy egyre több eső hullik a jégmező belső részében, úgy fog csökkenni a jégmező mérete.”
A számítások szerint a tavasz beköszönte akár 3 hónappal is korábbra tevődhet a Csukcs-tengeren és a Barentsz-tenger északi részének területén.
A sarkvidék melegedése komplex folyamatokkal jár, nemcsak több üvegházgáz szabadul majd fel a permafroszt olvadásával, de az élővilág s az őslakosok élete is gyökeresen átalakul. Ma ugyan még ritkaság az eső, de amennyiben a hóréteg tetejére esik és ráfagy, az állatokat elzárja a táplálékuktól. Ennek következtében például jelentős és tömeges rénszarvas-pusztulás várható a jövőben, annak minden társadalmi-gazdasági hatásával együtt.
Ma már jól tudjuk, hogy a sarkvidékek a Föld átlagánál 2-3-szor gyorsabban melegednek, leginkább ez okozza majd azt, hogy az esők válnak meghatározóvá a havazások helyett. Ha pedig egyszer a hó átvált esőbe, annak messze ható következményei lesznek a sarkvidéki jégre, hóra, és az ehhez kapcsolódó ökoszisztémára nézve is.