Alaszka homokdűnéi

Valószínűleg a sarkvidék nem tartozik azon helyszínek közé, ahol homokdűnék felbukkanására számíthatunk, Alaszkában azonban több dűnemezőt is található, amelyeket az Alaszkai Egyetem (Fairbanks) mutatott be. Ezek létüket még a jégkorszak idején volt hatalmas jégmezőnek köszönhetik: a jég a mozgása során az alatta lévő kőzeteket gyakorlatilag megőrölte, s ezzel hatalmas mennyiségben állította elő a homokot, kőzetlisztet. Ez először a hordalékkal teli vízfolyások partjain gyűlt össze, majd az idők során a szél a jégmentes, védett területekre hordta össze az így felhalmozott homok egy részét.

A világ legészakibb futóhomokját, aktív dűnéit a Kobuk Sand Dunes Nemzeti Parkban találjuk, ahol az eredetileg kialakult több mint 800 négyzetkilométeres területből a növényzet fokozatos térhódítása után mára mintegy 65 négyzetkilométer maradt. A növények folytatják hódító munkájukat ma is, de egyelőre még valódi homoksivatag a helyszín.

A hely endemikus növénye az Oxytropis kobukensis nevű pillangósvirágú, a mi borsónk rokona, az élénk rózsaszín virágok a nyár közepén nyílnak a kevéske növénynek otthont adó dűnéken. Ez és a többi pionír növény stabilizálják a dűnéket, s így apránként egyre több növény tud megtelepedni rajtuk – azonban ez lassan a sarkvidéki dűnemező végét is elhozza majd.

Egy másik, emberi szempontból is érdekes dűnemezőt a Kobuktól mintegy 160 kilométerrel délebbre is található, a Nogahabara Homokdűnék szintén védett területe 43 négyzetkilométeres, és a Koyokuk Vadvédelmi Terület része. Mindkét terület dűnéi évente kb. egy métert tesznek meg. Itt honos rovar, és a régióban egyedüli a gyönyörű cicindéla-alfaj, a Cicindela limbata nogahabarensis.

Azonban az ember is nyomot hagyott a homokban: 2001-ben itt járó biológus kutatók a sárga homokban igencsak feltűnő, fekete obszidiándarabokra bukkantak. Miután a régió régészeit értesítették, azok a helyszínre mentek, és igencsak meglepődtek! Összesen 267 obszidián eszközt találtak, s gyűjtöttek be egy háznyi területről.

Az eszközökről hamar kiderült, hogy szinte tökéletesen élesek-hegyesek (általában kopottak szoktak lenni már az efféle eszközök, mire rájuk találnak), és a megmunkálás különböző fázisaiban voltak. Az eszközök kb. 12 ezer évvel ezelőttiek, de nem világos, hogy kerültek ide. A lelőhely alaposabb átvizsgálásával néhány csontra és más eszközökre is rábukkantak, így a régészek úgy vélik, ideiglenesen, maximum pár héten át lakhatták az egykor itt járó őslakosok.

A kőzetüveg összetételének vizsgálata azt is feltárta, hogy a Nogahabarától kb. 150 kilométerre lévő Batza Tena helyszínéről származik – Alaszka ősi obszidián eszközeinek igen jelentős részét adta ez a helyszín. A felszínre bukkanó vulkanikus szirtekből származó igen értékes kőzet darabjait a folyók jelentette „úthálózat” révén szállították a különféle helyszínekre, azokra ahol azután a régészek megtalálták; közel 200 ilyen lelőhelyet ismerünk.

Alaszka hatalmas részét borította homok a jégkor után, ám mára a növényzet befedte ennek a legnagyobb részét. Növényzet nélkül láthatunk igen nagy kiterjedésű homokot a Seward-félszigeten, de itt már nincsenek aktív dűnék.