Hónapokig rengett a föld a Chicxulub-becsapódás után

Az ugyan régóta nyilvánvaló volt, hogy gigantikus földrengések kísérték a Chicxulub-becsapódást, egy új vizsgálatsorozat azt is kiderítette, hogy nem csak a becsapódáskor, hanem azt követően, heteken-hónapokon keresztül rengett a Föld. Egy nemzetközi kutatócsoport egy geológiai konferencián számolt be erről a felfedezésről, amelyet az Amerikai Geológiai Társaság ismertetett. Hasonló eseményre, bár jóval hosszabb ideig tartóra a 2 milliárd éves Vredefort-kráter születésénél is sor került.

A mintegy 66 millió évvel ezelőtti becsapódás hatásainak vizsgálata hálás kutatási téma, amely iránt sokan érdeklődnek, és az egyre több adatot felvonultató kutatások egyre pontosabb képet is rajzolnak az eseményről. A most elvégzett felmérésekben Kolumbia, Mexikó és az USA területén, számos helyszínen a becsapódás hatásait őrző kőzetrétegeket elemeztek, fókuszálva a deformációra.

A becslések szerint a becsapódáskor kipattant földrengés energiája száztrilliárd (10 a 23-ikon) joule volt, ez a 2004 karácsonyi, 9,1-es erősségű indonéziai rengés energiájának kb. ötvenezerszerese. Hermann Bermúdez egy korábbi, kolumbiai és mexikói vizsgálat folytatásaként 2022-ben az USA több államában kereste fel a kréta végi becsapódás nyomait tartalmazó kőzetrétegeket és kereste az elképesztő méretű rengés nyomait. A korábbi munkái során 2014-ben a kolumbiai Gorgonilla-szigeten talált egy kb. 1,1mm nagyságú szferulákból álló réteget a kréta végét jelző kőzetekben. E kőzetüveg-gyöngyök akkor keletkeznek, amikor a becsapódás során a megolvadt kőzetek a légkörbe repülnek, és ott lehűlnek, majd visszahullnak a felszínre. A Gorgonilla-sziget kőzetei különleges történetet meséltek: e kőzetek az egykori óceán mélyén születtek, kb. 2 km mély víz alatt, a becsapódás helyszínétől 3000 kilométerre. Az óceánfenék iszapjában apránként halmozódtak a kicsinyke élőlények maradványai, aztán érkezett az aszteroida.

A becsapódáskor a tengerfenék és kb. 10-15 méternyi rétege megrázkódott, s e rétegek eldeformálódva mind a mai napig őrzik e rengés nyomát. A rázkódások nyoma azonban nem egyedi, hanem a becsapódást követően már leülepedett szferula-rétegeket is átjárta, vagyis a becsapódás után, annál később is rengett a föld! Mivel a szferuláknak nemcsak a légkörből kellett kihullaniuk, hanem még a két kilométeres óceáni mélységbe is le kellett jutniuk, ez azt jelenti, hogy hetekkel, de talán hónapokkal a becsapódást követően érkeztek még rengések. Az addig a lágy iszapba lassan, egyenletesen lerakódott szferulák rétege elmozdult, a rengésekkor jellegzetes mintázatot mutatott. A szferulák felett közvetlenül már a növényi élet újraindulását jelző mikrofosszíliák – például spórák – is megjelennek. Bermúdez elmondta, hogy ezen a kolumbiai szigeten talált kőzetréteg azért is különösen fontos nyom, mivel az óceán mélyén a becsapódáskor kialakult cunami nem érintette.

A mexikói El Papalote helyszínén talált sziklarétegek a rengések más jellegű nyomait viselik: a talajfolyósodásét. Az USA-beli helyszíneken (Mississippi, Alabama, Texas államokban) pedig a rengések hatására létrejött repedések jelennek meg a kőzetekben.

A hosszú ideig tartó rengéseket az okozza, hogy a becsapódáskor a helyéről kimozdult kőzettömegek apránként visszarendeződnek, és e folyamat során folytonosan változnak a feszültségi viszonyok.