Perui vulkán, orosz éhínség, sarkvidéki gleccserek

1601-1603 között Oroszország lakosságának harmada veszett oda a Nagy Éhínség során. Az esemény kiváltó okaként egy perui vulkán, a Huaynaputina hatalmas kitörését nevezhetjük meg – számolt be az EOS földtudományi hírportál.

A Huaynaputina 1600. február 19-én globális hatású kitörést produkált: a kitörési felhő 32 kilométer magasba tört, és mintegy 13 köbkilométernyi magma jutott a felszínre, ez volt Dél-Amerika írott történelmének legnagyobb kitörése. A Quaternary Research folyóiratban közzé tett kutatási eredmény szerint a kitörést Európa északabbi területén kiemelten jelentős lehűlés követte, ami azzal járt, hogy a mezőgazdasági termények nem értek be. Ez vezetett el az oroszországi éhínséghez, amint azt az orosz kutatócsoport a vizsgálatok alapján megállapította.

A kutatásban részt vevő egyetemi hallgatók, doktoranduszok, és különböző szakterületek professzorai, az orosz sarkvidéki szigetegyüttesének, Novaja Zemlja gleccsereinek korábbi mozgását mérték fel, 2014-17 közötti hajóutakon. Hét fjord területéről gyűjtöttek üledékfuratokat, amelyeket hosszában megfeleztek – egyik részüket még a kutatóhajó laborjában megvizsgálták, a másik pedig ment a kutatóintézetekhez.

Az első elemzésekkel megvizsgálták az üledék szemcsenagyságát, kémiai összetételét, biológiai maradványokat kerestek bennük. Ezek arra utaltak, hogy a 17. század elején egészen hirtelen és drámai módon lelassult az üledékképződés üteme, apróbbá váltak a biológiai maradványok, és az üledékszemcsék is. Mindezek arra utaltak, hogy gyors lehűlés köszöntött be ekkor.

A történelmi dokumentumokat tanulmányozva kiderült, hogy ez a változás a sarkvidéken egybeesett a Huaynaputina kitörésével, s az azt követő lehűléssel amely mezőgazdasági károkhoz vezetett.
A Berni Egyetem kutatója, Heli Huhtamaa, aki nem vett részt az orosz kutatásban, egyetért annak általános következtetéseivel. Szerinte is a Huynaputina kitörése állhat az 1601-ben észlelt lehűlés mögött, mivel a kitöréssel igen nagy mennyiségű kén jutott a felső légkörbe. A kén a légkörben mikroszkopikus aeroszolcseppecskéket képez, és ha kellően magasra jut, akár éveken át is lebeghet ott, s árnyékolhatja a felszínt, ezzel csökkentve a besugárzást és a hőmérsékletet. A légköri keringési rendszerben egy évig tartott e kén útja Peruból az északi féltekéig, így itt a kitörés hatásai ekkora késéssel érvényesülhettek.

Andy Bruno környezettörténész professzor (Észak-Illinois-i Egyetem) azonban arra figyelmeztet, hogy óvatosan kell bánni a következtetésekkel, és nem szabad egy bonyolult történelmi eseményt egyetlen természeti okra visszavezetni. Bár kétségtelen, hogy a vulkánkitörésnek köze volt a lehűlésen át az éhínséghez és a sarkvidéki gleccserek átrendeződéséhez, azonban távolról sem ez volt az egyetlen tényező. A terméskiesés hosszabb időn át tartott, és súlyosbította a politikai-társadalmi zavarokat, amelyek végül elvezettek a Romanov-dinasztia uralomra jutásához, 1613-ban.

Jersy Mariño, a Perui Geológiai, Bányászati és Fémipari Intézet geológusa úgy véli, minden olyan kutatás igen fontos, amely a Huaynaputina kitörése a világ eseményei közti kapcsolatot vizsgálja. A kutató e vulkán és más dél-perui tűzhányók geológiai történetét és kitöréseik jelentette kockázatát kutatja. Mariño és kutatótársai nemrégiben expedíción jártak a Huaynaputina környékén (lásd a videóban), és olyan városokat, valamint növénytermesztésben használt teraszokat találtak, amelyeket teljesen betemetett az 1600-as kitörés hamuja. A felfedezést követően azt javasolták, hogy a kormány a lehető leghamarabb kezdjen régészeti feltárásokba e helyszíneken.

A Huaynaputina 1600-ban tört ki utoljára, ám az ekkori kitörései során lerakódott hamuból időnként még most is kialakulnak laharok (ha csapadékkal vagy olvadékvízzel keveredik a hamu, betonszerű, sűrűn folyó áradattá alakul), a legutóbbi ilyen eset 2020-ban volt. A vulkán nem emelkedik ki környezetéből (az Andok hegyei közt áll), és a kb. 2,5 kilométer átmérőjű kalderájában még mindig az 1600-as kitörés nyomait viseli.