Visszatérő aszályok Indiában

Az egykori Kelet-Indiai Társaság kereskedője, Peter Mundy útinaplójában emlékezett meg a rettenetes éhínségről, az alkalomszerű kannibalizmusról, a tömeges éhhalálról, amikor az 1630 körüli időt Indiában utazva töltötte. Hasonló mértékű aszály vezetett el a Mogul Birodalom gyönyörű fővárosa, Fatehpur Szíkri elnéptelenedéséhez is néhány évtizeddel korábban, de ugyanilyen szárazság és a vele járó éhínség pusztított a 18. század végén is.

Az aszályokat az okozta, hogy egymást követő években elmaradt az éves csapadék zömét adó nyári monszun, legalábbis ez az elméleti válasz az éhínségek okára. De vajon tényleg ez történt, a szárazság állt az akár 12 évig is elhúzódó éhínség hátterében? Megbízhatóak a történelmi források, a nem ritkán túlzásokkal teli feljegyzések? Az EOS földtudományi hírportál mutatta be azt, a PNAS folyóiratban publikált kutatást, amelyben mérésekkel igazolták a feltételezést.

Az 1870-es évekig visszanyúló modern kori csapadékadatok alapján azt gondolhatnánk, hogy a válasz nemleges. E 150 éves időszakban mindössze egyetlen egyszer volt hároméves aszály az 1980-as években, a többi időben stabil volt a csapadék mennyisége. A kutatók most egy sokkal hosszabb, ezer évre visszanyúló adatbázist hoztak létre a nyári monszunról, mégpedig cseppkövek oxigénizotóp-vizsgálatával. Az India északkeleti részén lévő Mawmluh-barlang cseppkövét mérték fel, mivel itt különösen gyors a cseppkőképződés, 1-2 év alatt beépül a cseppkövekbe a csapadékkal érkező víz oxigénizotóp-aránya, vagyis közel valós időben követhetőek az események, és jól becsülhetőek belőle az éves csapadékra vonatkozó adatok. (Ez azért fontos, mert számos barlang, amely lassan kapja csak meg a vizet, nem egy-egy évről, hanem számos év együttes csapadékáról adhat csak adatokat, így ezek nem alkalmasak az efféle kilengések vizsgálatára.)

A Himalája gleccsereiből kinyert jégfuratok is mutatták ezeket az elhúzódó aszályos időszakokat, és emellett a monszun csapadékhozamában a modern kori mérésekben látottnál sokkal nagyobb változékonyságot is. Ez, a barlangi adatokkal együtt meglehetősen jelentős bizonyítékkal szolgál a monszun időnként kialakuló hosszan tartó hiányára. A mérésekkel talált aszályos időszakok összhangban voltak a történelmi feljegyzésekkel, az éhínségekkel, tömeges éhhalállal, és a politikai átrendeződésekkel.

Ha a hasonló hosszabb aszályok újra kialakulhatnak, és a kutatók szerint fognak is, ezek „könnyedén felülmúlják a modern társadalmak alkalmazkodóképességét, hacsak nem kerül be a régió hosszú távú aszálykezelési és kárenyhítési terveibe a monszun efféle változékonysága” – tette hozzá Gayatri Kathayat, a kutatás vezetője. Ha csak az elmúlt 150 évet vizsgálják, valóban igen stabilnak tűnik a monszun, ám hosszabb távon számos anomáliára fény derül. „Akár 5-10-15 évig tartó aszályos monszunidőszakok is előfordulhatnak.” A barlangi izotópadatok azt mutatták, hogy e hosszú aszályok már eleve évtizedes időtávon csökkenő csapadékú évek közé kerültek, vagyis a víz hiánya halmozottan sújthatja a térséget.

Brendan Buckley, aki a Lamont-Doherty Földmegfigyelő Obszervatórium évgyűrű-kutató laborjának szakembere, megjegyezte, ez a kutatás is rávilágít, mennyire fontos hosszú időtávról gyűjteni adatokat. Egy 2010-ben közzé tett kutatási eredményében Kambodzsa északnyugati részének elmúlt 750 évének klímáját tárta fel, és ebből az derült ki, a 14-15. században a monszun hosszas hiánya, majd pedig extrém sok csapadéka váltakozva okozták a khmer birodalom fővárosa, Angkor Vat hanyatlását.