A Tudományos Akadémia állásfoglalása a hazai erdőkről

Magyarország 21 százalékát borítják erdők. Egyötödük tekinthető természetszerű erdőnek, amelyben az őshonos fafajok az uralkodók. Az erdők 39 százaléka kultúrerdő vagy faültetvény, amelyek alapvetően idegenhonos fafajokból állnak. Sajnos őshonos fafajú erdeinkről is elmondható, hogy a vágásos gazdálkodás hatására többnyire egykorúak, kevés fafajból állnak, kevés bennük az idős fa, a holt faanyag, hiányos a cserjeszint.

A természetes erdőkhöz képest az ember által kialakított, homogén szerkezet csökkenti az élővilág gazdagságát. Minél inkább elszegényedik az élővilág, az erdő annál kevésbé tudja fenntartani az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, és annál kitettebb lesz a külső behatásoknak. Az erdők mint a természeti tőke részei és az általuk biztosított ökoszisztéma-szolgáltatások alapvetően járulnak hozzá a társadalmi jólléthez. Ilyen szolgáltatás a tüzelő- és építőanyag biztosítása mellett a talaj- és szélerózió elleni védelem, vízmegtartás, víztisztítás, klímaszabályozás, CO2-megkötés, talajképződés, kikapcsolódás, relaxáció, mentális egészség, gombaszedés, vadászat stb., mely előnyökből a teljes társadalom részesül.

Fiatal muflon kora reggel

Forrás: Kuti Péter/Önök küldték

Ezen előnyöket a tarvágás megszüntetheti, illetve az erdők alacsony természetessége is negatívan befolyásolhatja, így az is, hogy az idegenhonos fafajok aránya egyre nő az őshonos fajok rovására. A megfelelő kezelés, mint például az örökerdő-gazdálkodás vagy a többcélú erdőhasználat, növeli a természetességet, ezáltal a biodiverzitást és az általa nyújtott számos ökoszisztéma-szolgáltatás hatékonyságát is. Mindez összhangban van az Európai Unió erdészeti stratégiájával, mely a fenntarthatóságot és az erdei ökoszisztémák helyreállítását helyezi a középpontba. Természetszerű erdeink fenntartható kezelése, kiemelten a védett területeken, alapvető feltétele a társadalmi jóllét biztosításának. A biomassza energetikai célú felhasználása fontos az energiarendszerek környezeti terhelésének csökkentése, a karbonkibocsátás mérséklése szempontjából. De ez a cél csak akkor valósulhat meg, ha egyensúlyba kerülnek az ökológiai és energetikai szempontok.

A gazdálkodási és ökológiai célok összehangolásával a mindenkori fakitermelési ütemnek biztosítania kell az élőfakészlet fennmaradását vagy még inkább a bővülését. Az erdőterület bővülése nemcsak ökológiai értékkel bír, de hozzájárul a légköri szén-dioxid-szint csökkenéséhez is.

A lakossági felhasználók részére biztosított évi 10 köbméter hatósági áras tűzifa jelentős segítséget jelenthet azoknak a családoknak, akik készek és képesek fafűtéssel kiváltani a korábban használt gázfűtést. Egyes becslések 1,5 millióra teszik azon háztartások körét, amelyek rendelkeznek tűzifaégetésre alkalmas berendezésekkel. Azonban amennyiben ezek jelentős hányada ténylegesen igénybe venné a hatósági áras tűzifát, úgy éves együttes igényük akár 10-15 millió köbméter is lehetne. Ennyi tűzifa biztosításához 20-30 millió köbméter kitermelés lenne szükséges. Ez a mennyiség jelentősen felülmúlná nemcsak a korábbi évek erdészeti statisztikájában megjelenő tűzifa-kitermelést (2020-ban ez 3,1 millió köbméter volt), de akár a hazai erdők teljes éves folyó növedékét, ami nagyságrendileg 13 millió köbméter.

Nem lehet cél, hogy az erőltetett kitermelés révén csökkenjen és minőségében romoljon a hazai erdőállomány, így meg kell találni a fenntartható egyensúlyt a tűzifa-felhasználás és az erdőterületek fenntartása, bővítése között.

Az Alaptörvény – különösen annak P) cikk (1) bekezdése – a természeti erőforrásokat – külön is nevesítve az erdőket és a biológiai sokféleséget – a nemzet közös örökségének tekinti, amelynek „védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”. Ezt a cikket más környezetvédelmi tartalmú cikkel egyetemben több határozatban értelmezte az Alkotmánybíróság mint a környezeti értékekkel való felelős bánásmód letéteményesét.
Az államot e téren kiemelt felelősség terheli, hiszen a jogszabályok fogják a más érintettek kötelezettségeinek tényleges kereteit megadni. A jövő nemzedékek e téren mint örökösök, illetve kedvezményezettek, az állam pedig mint bizalmi vagyonkezelő jelenik meg, mindennek fokozott hangsúlyozása érdekében. E jogi követelmények és az azon alapuló jogértelmezés csak addig a mértékig teszik lehetővé e kincsek használatát és hasznosítását, ameddig az a természeti és kulturális értékek mint önmagukért is védelemben részesítendő vagyontárgyak hosszú távú fennmaradását nem veszélyezteti.
A hosszú távú gondolkodást legjobban a tervszerűség érvényesítése, a megfelelő figyelmet az elővigyázatosság elve és a visszalépés tilalma – az egyszer már meglévő védelmi szinttől való eltérés csak egyedi, külön vizsgált feltételek között lehetséges – teszi teljessé.

Vöröslő erdő

Forrás: Tóth István

Az Alkotmánybíróság 14/2020. sz. határozatában kiemelte: „[23] … az erdő fenntartása és megóvása az állam és az egész társadalom érdeke, védelmi és közjóléti szolgáltatásai minden embert megilletnek, ezért az erdőt csak a közérdekkel összhangban szabályozott módon lehet használni. Az erdők tekintetében a »nemzet közös örökségének státusa« azt is jelenti, hogy az erdők megóvása az államra, az erdőtulajdonosokra, az erdőgazdálkodókra, de még az erdőt szabadon használókra is kötelezettségeket hárít. A kötelezettségek különösen az államot, az erdőtulajdonosokat és az erdővel rendelkezni jogosultakat érintik azáltal, hogy a tulajdonnal való rendelkezés, illetőleg az erdőgazdálkodás teljes és feltétlen szabadsága helyébe a felelős, fenntartható gazdálkodást megvalósító, a jövő nemzedékek érdekeit is figyelembe vevő erdőhasználat követelménye lép.”