Folyóvölgy és táblahegyek a Szaharában

Az Earth Observatory által bemutatott űrfelvételekről már megszokhattuk, hogy nemcsak a tudományos vagy emberi szempontok miatt fontos és izgalmas látványt nyújtják, hanem a bolygónk arcának különleges, szépséget sugárzó részeit is elénk tárják. Egy ilyen a Szahara egyik, néhány kilométeres területének látképe is, amelyet a Nemzetközi Űrállomásról fotóztak 2019. december 25-én.

A táj különlegességét adó elemek azok a táblahegyek, lapos tetejű sziklaplatók (idegen szóval mezák), amelyek a kiszáradt folyóvölgy két oldalán, 70-140 méterrel magasodnak a térszín fölé. A sziklaplatókat számtalan kisebb vízmosás tagolja, ezek a felvételen a sötét vonalat körbefogó szálacskáknak látszanak. A folyóvölgy a felvételen aprócska sötét pettyekként látszik, ezek a foltocskák a sivatagi fák és bokrok nyomai, amelyek a folyót és a sziklaplatóból kiinduló vízmosásokat is végigkísérik. E növények gyökérzete a mélyben rejtőzködő víznek köszönhetően képesek életben tartani a rendkívüli körülmények közepette is e szívós élőlényeket.

A sziklaplatók falainak elemzése lehetővé teszi, hogy a térség geológiai múltjába bepillantsunk: a képen két különálló táblahegyként látjuk azt az egykor egybetartozó platót, amelyet a bevágódó folyó vize, valamint a szél alakított. A térség alapkőzete a núbiai homokkő, ám a Szahara e részére jellemző erózió, a fizikai és kémiai mállás hatására a feltárult sziklaoldalak sötétté váltak.

A núbiai homokkő rejti a világ egyik legnagyobb, számos országon átnyúló föld alatti vízkészletét, a Núbiai Homokkő Aquifer Rendszer idegen neve alapján NSAS betűszóval hivatkoznak rá a szakemberek. A vízkészlet még a korábbi afrikai nedves periódus során hullott csapadéknak köszönhető. Azonban a térségben legtöbb esetben az egyetlen édesvízforrást jelentő készlet sem lehet elegendő az emberek és a mezőgazdaság hosszú távú vízellátásához, ráadásul minél többet termelnek ki belőle, a maradék annál sósabbá válik.