Mától több mint 8 milliárd ember él a Földön

Az ENSZ szerint a világ lakossága elérte a 8 milliárdot, 11 évvel a 7 milliárdos mérföldkő után - tette közzé az MTI.

Az 1800-as évekig a Földön kevesebb mint egymilliárd ember élt, 1950-ben még mindig 2,5 milliárd lakója volt bolygónknak. A jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének köszönhetően növekedett a várható élettartam.
Natalia Kanem, az Egyesült Nemzetek Népesedési Alapjának (UNFPA) vezetője szerint számos pozitív oldala van annak, hogy ma már nyolcmilliárdan élünk bolygónkon, amit ő jelentős mérföldkőnek tart az emberiség történetében. Ez annak az eredménye, hogy hosszabb lett az emberek várható élettartama, alacsonyabb a csecsemőhalandóság, sokkal kevesebb nő hal bele a szülésbe, és az egészségügyi rendszerek jelentősen hatékonyabbak, mint régen – sorolta.
Sok szakértő szerint nem jó az a kérdésfeltevés, hogy vajon túl sokan élünk-e a Földön. Joel Cohen, a New York-i Rockefeller Egyetem kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy még ha matematikailag elegendő élelmiszer is áll rendelkezésre a Földön nyolcmilliárd embernek, 800 millióan krónikusan alultápláltak a bolygón. Tehát azzal foglalkozni, hogy „túl magas” szám a nyolcmilliárd, az valójában elszakadás a valódi problémáktól, amelyek az emberiség jóllétét befolyásolják. Sokkal inkább az emberiség viselkedése van hatással a bolygónkra, mintsem a népességünk száma – hangsúlyozta Jennifer Sciubba, a Wilson Center kutatója.
A National Geographic videója pár évvel ezelőtt készült.
Az ENSZ szerint a 2050-re várható népességnövekedés több mint fele nyolc országban lesz kimutatható: Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia.
A Föld lakosságának növekedése a Worldometers felületén követhető.