Mitől szabályos a Hudson-öböl partvonala?

Az 1,2 millió négyzetkilométeres kanadai Hudson-öböl a Bengáli-öböl után a második legnagyobb öbölként nyilvántartott terület a világon, nevét az angol hajós, felfedező Sir Henry Hudson után kapta. 1610-ben az öböl felfedezésével töltött idő során hajója, a Discovery befagyott a jégbe, a legénységgel a parton húzták ki a következő olvadásig. Hundson ekkor szerette volna tovább kutatni az öböl területét, ám a legénysége másképp gondolta: a csapat fellázadt, kitette őt és néhány hű társát egy kis csónakban, a felfedező 1611-ben valószínűleg itt lelte halálát is ennek következtében.

Az öböl sekély vizű, és gyakran a Jeges-tenger részeként kezelik (az öböl szája a sarkkörön helyezkedik el), s közvetve az 1668-ban, eredetileg prémkereskedelem céljával alapított Hudson-öböl Társaságot is róla nevezték el.

Mi is olyan érdekes az öböl partvonalán? A délkeleti részén egy közel félkörívet formázó szakaszt láthatunk, amelynek Nastapoka-ív a neve, és amelyet, ha gondolatban kiegészítünk 450 kilométer átmérőjű körré, akkor egy egészen szabályos geológiai rejtélyt kapunk. Két vezető elmélet van a körív keletkezésére: az egyik ránézésre kézenfekvőnek tűnik: egy becsapódás maradványa lehet itt.

Amennyiben erről van szó, a köríves part előtti Belcher-szigetek akár az egykori kráter központi kiemelkedését is jelenthetik. Ez az elképzelés azonban csak a felszínes jelekre alapozott, és könnyen cáfolható. Már az 1970-es években végeztek terepi vizsgálatokat itt, amelyek során a kiemelt kőzetfuratban semmilyen becsapódásra utaló kőzettani nyomot, pl. sokkolt kvarcot nem találtak. Bár az elképzelést új formában ismét elővették a 2000-es években, azóta sem született semmi bizonyíték rá.

Két kőzettípus találkozik itt: a parton egy 3-2,7 milliárd éves átalakult ősi kőzetből, gneiszből álló terület, az öböl vize alatt pedig a Nastapoka-csoport 2,5-1,6 milliárd éve létrejött másodlagos, szintén átalakult kőzetei. Mindkét kőzettípus a Kanadai-pajzs ősmasszívumának részét képezi, vagyis az észak-amerikai kontinens legősibb magjához tartoznak.

A vezető elmélet azt mondja, hogy egy egykori kontinentális ütközés nyomán jött létre az íves partvonal. 2 milliárd évvel ezelőtt hegységképződés zajlott, ennek ma egyetlen felszíni maradványa a Dél-Dakotában lévő, gyerekkorunk indiánregényeiből ismerős Black Hills ikonikus vidéke. Amikor az ősi kontinensek ütköztek, a kéreg meggyűrődött és feltöredezett, majd a kőzettestek mozgása miatt egymásra torlódott, ez látható ma a Belcher-szigetek íves vonalaiban. A Nastapoka-ív vonala egy egykori előtéri medence, vagyis egy olyan terület, amely a hegységképződéskor, annak hatalmas felgyülemlő tömege miatt egészen egyszerűen behajlott. Ezt az elméletet erősítik a gravitációs mérések is, ezek alapján a medence központi régiója megsüllyedt, peremvidéke ennek hatására kiemelkedett, a végeredmény pedig az íves határvonal lett.