Kitörés a Mauna Loa vulkánon – mi lesz a szén-dioxid mérésekkel?

A NOAA (Nemzeti Oceanográfiai és Légkörkutató Intézet) szén-dioxid szintet is mérő obszervatóriuma 1958-ban kezdte meg működését, és azért Hawaii szigetére, 3397 méteres tengerszint feletti magasságba épült, hogy így elkerüljék az USA kontinentális területének szennyezett levegőjét. A magasság egyúttal azt is jelenti, hogy a légköri inverziós réteg felett helyezkedik el a mérőállomás, így a mélyebben fekvő területek emberi tevékenysége és a növényzet aktivitása jóval kevésbé mutatkozik meg az óránkénti méréseken.

Az obszervatórium adatai 1964-től fogva folyamatosak, és bár a műszereket modernizálták, a mérések gyakorlatilag töretlenek. Természetesen senki ne gondolja, hogy ez bolygónk egyetlen olyan mérőhelye, ahol a légköri CO2 mennyiségét figyelik, számos hasonló célú állomás üzemel (pl. a Déli-sarkon, Alaszkában vagy Amerikai Szamoa szigetén is üzemeltet ilyeneket a NOAA, és más országokban is végeznek ugyanilyen méréseket). A Mauna Loa Obszervatóriumának különlegessége az, hogy ez a legrégebbi folyamatos adatsor, ám, a szakemberek most attól félnek, hogy a november végén kezdődött kitörés miatt veszélybe kerülhet a folyamatossága, a The Washington Post beszámolója szerint.

A problémát az jelenti, hogy az obszervatóriumhoz vezető utat, illetve az elektromos kábeleket elvágta a lávafolyás, amely a hegy északkeleti oldalán megnyílt hasadékokból indul ki. Magát az obszervatóriumot nem veszélyezteti a kitörés, de így a személyzet se tudja megközelíteni, és nem lehet elvégezni a mérések folytonosságához szükséges műszaki feladatokat. Mivel áram nélkül maradt az obszervatórium, nem üzemelnek a műszerek és a webkamerák sem. Az obszervatóriumot egy 8 fős személyzet üzemelteti egyébként, ők Hilo városából járnak fel a hegy északi oldalán lévő állomásra.

Felmerülhet, hogy mi értelme van egy gázokat nyilvánvalóan folyamatosan kibocsátó vulkánon fenntartani olyan obszervatóriumot, amely légkörünk jelenleg legnagyobb problémát okozó összetevőjét méri? A válasz egészen egyszerű: a vulkáni gázok mennyiségét is folyamatosan mérik, s mivel ez felismerhető forrásból érkező „szennyezés”, ezért könnyen le lehet vonni az általános légköri értékekből.

A vulkáni gázok mennyiségében – a kitörések idejétől eltekintve – olyan változások tapasztalhatóak, amiket például a széljárás okoz. E mérésekből tudjuk például azt is, hogy a vulkán az 1984-es kitörése után közvetlenül még annyi szén-dioxidot bocsátott ki, mint egy 40 ezer lakosú amerikai kisváros, ám 2005-re ez alig a századrészére esett vissza. Az obszervatórium alapítása óta eltelt évtizedek során három kitörési ciklus változásait mérték (konkrét kitörés 1975-ben és 1984-ben volt a jelenlegi előtt), így a szakemberek már jól ismerik a vulkáni gázok mennyiségének változásait is.

Mivel a Mauna Loa kitörései általában pár hétig tartanak, ezért ez a minimum idő, míg nem tudnak méréseket végezni a obszervatóriumban. A kitörés végén újra elérhetővé kell tenni a helyszínt, utat kell vágni a lávafolyás maradványain át, illetve vissza kell állítani az elektromos ellátást, kábelezést.

Azt nem lehet tudni, meddig tart majd a mostani kitörés, illetve azt sem, hogy milyen további problémákat okozhat még esetleg a lávafolyás, akár Hilo városát megközelítve. Aki a kitörésről készült felvételekben szeretne böngészni, annak ezen a linken van rá lehetősége.