Egykor tó volt, ma port okádó sivatag

Az Aral-tó valamikor a világ negyedik legnagyobb tava volt, mára azonban az üresen maradt meder porát több száz kilométerre is elhordja a szél.

1959-ben a szovjet vezetés elhatározta, hogy az Aral-tavat tápláló Szir-darja folyót gyapotültetvények öntözésére csatornákba terelik, és ahogy a gyapot növekedett, a tó vízszintje úgy csökkent. Mára pedig szinte eltűnt a világ egykori negyedik legnagyobb tava.
Ahogy a tó nagy részéből már az Aralkum nevet kapott sivatag lett, s a kiszáradt tómeder porát a régió többi sivatagáéhoz hasonlóan hordja a szél. Azonban ez nemcsak sima por, hanem sóval kevert, ráadásul megtalálhatóak benne a mezőgazdasági rovarirtó szerek és műtrágyák maradványai is, mivel ezeket korábban a folyók vize az Aral-tóba szállította. Emiatt, közegészségügyi okokból is fontos megérteni, hogy a légkörben szálló porból mennyi ered az Aral medréből – számolt be az EOS földtudományi hírportál.
Nemrégiben a JGR Atmospheres szakfolyóiratban közzé tett kutatás azt mérte fel, mennyivel járul hozzá a kiszáradt tómeder a műholdak segítségével is megfigyelhető porhoz. A modellszámításokból kiderült, hogy a 2000-es és 2010-es években a közép-ázsiai légköri por 7 százalékát adta az Aral-tó egykori medre. A mederből évente két időszakban: tavasszal és tél elején kelt útra a por, s a rövid időtávú modellezés alapján olyan nagyvárosokba jutott el, mint az üzbég főváros, a 2,3 milliós Taskent, vagy Asgabat, Türkmenisztán jó egymilliós fővárosa. Mindkét városban átlagosan évi 2-3 nap volt, amelyek során a légköri szállópor mennyisége az Aral hatására átlépte az egészségügyi határértéket, de e napok száma a széljárás változásai miatt évente jelentősen ingadozott. Jelenleg a tóból évente átlag 27 millió tonna por kerül a légkörbe, globálisan az összes sivatagból évente 1-3 milliárd tonna, vagyis az Aral ebben a világszintű rendszerben csak kispályás játékos, azonban a közelben élők számára így is fontos tényező.
Az is kiderült, hogy a leginkább poros napok az esetek kétharmadában felhősek is voltak, így a műholdas távérzékelés számára különösen nagy kihívást jelent a por légköri jelenlétének mérése, ezért a kutatók azt javasolták, hogy felszíni mérésekkel egészítsék ki az eddig csupán műholdakon alapuló rendszert.