Szokatlanul sok vulkánkitörés volt 2022-ben?

A 2022-es év elején szinte szó szerint berobbant tongai Hunga Tonga-Hunga Ha’apai, majd az év során számtalan további vulkán vívta ki magának a sajtó figyelmét. Egészen úgy tűnhet (bár ez az utóbbi években nem először merül fel), hogy bolygónk tűzhányói egyre aktívabbak, a szakemberek azonban megnyugtatnak: semmi kiugró nincs az időszak kitöréseiben.

Mennyi a „normális” mennyiségű kitörés egy év alatt? A kérdést a Discover Magazine hasábjain Erik Klemetti vulkanológus válaszolta meg, a kutató 2008-ban kezdett tudományos blogja és az azóta is töretlenül tartó ismeretterjesztő tevékenysége mind az átlagemberek, mind a szakma számára hiteles forrást jelent.

A Smithsonian Intézet Globális Vulkanológiai Programja (GVP) a bolygó minden egyes kitörését nyilvántartásba veszi, és az USA Geológiai Szolgálatával közösen több százezer évre visszanyúlóan rendelkezik adatokkal a vulkáni aktivitásról, hetente összefoglalót adnak ki az aktuálisan zajló eseményekről. Jelen pillanatban 44 vulkánkitörés zajlik a világban, ám ezek közül a legtöbb nem üti meg a sajtó érdeklődési küszöbét, mivel kicsi, és távoli, lakatlan helyszínen történik.

2022-ben a GVP összesen 82 kitörésről szerzett tudomást (mivel ma már a távérzékelés révén még a legtávolabbi pontok kitöréseit is észrevesszük, ezt a számot teljesnek tekinthetjük), ezek 78 egyedi tűzhányón zajlottak, 31 kezdődött 2022-ben, 38 befejeződött, a maradék pedig átnyúlik 2023-ba. Kissé visszatekintve: 2021-ben 80 kitörés volt 75 vulkánon, 2020-ban 72 kitörés 67 vulkánon, és így tovább – ezek az adatok meglehetősen stabilak az elmúlt évtizedekre visszanézve.

Ha kissé távolabbra nézünk vissza, akkor az össz kitörések számában enyhe emelkedés látszik, az 1960-as évektől kezdődően, ám az új kitörések száma állandó maradt. Akkor mégis van valami növekedés, vagy csak több kitörésről szerzünk tudomást?

Ezt azzal lehet kideríteni, hogy megnézzük a vulkánkitöréseket, a felszínre jutó kőzetanyag mennyisége alapján osztályozva, az egyes nagyságrendi kategóriák is növekedést mutatnak-e. Ha általánosságban nő a kitörések száma, akkor ezt minden kategórián észlelni kellene – a valóság azonban más. A kis mennyiségű kőzetanyag kibocsátásával járó kitörések, amelyek igen gyakoriak, szinte teljesen azonos arányúak maradtak, ráadásul nemcsak az elmúlt néhány évtizedre nézve, hanem hosszú, több mint 200 évre visszamenőleg is. Míg a nagy kitöréseket könnyű akár igen nagy távolságból is észrevenni (például egy sok kilométer magasba felemelkedő kitörési felhő, vagy a távolba eljutó hamuhullás miatt), így ezek biztosan bekerültek az adatok közé évszázadokkal ezelőtt is, addig a kis kitöréseket a műholdas érzékelés előtti (1980 előtti) időkben csak a helyi lakosok vették észre, és senki se regisztrálta, ha nem sűrűn lakott környéken zajlottak. A legkisebb, tudomásunkra jutó kitörések száma valóban emelkedett, de a közepeseké, nagyobbaké már nem.

Ez azt jelenti, hogy egész egyszerűen ma azokat a kitöréseket is észleljük, hála a távérzékelésnek és a bolygónk egyes pontjait összekötő információs hálózatnak, amelyekről korábban nem volt esélyünk se tudomást szerezni.

A műholdak mellett számtalan más módszer is rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy észleljünk egy vulkáni aktivitást, az egyre jobb és több helyen elérhető műszereknek köszönhetően legalább a sűrűn lakott területek vulkánjainak legkisebb köhintését is észrevesszük. A műholdak révén, főként a hőérzékelésük segítségével megláthatjuk az ember által nem látogatott, világvégi tűzhányók kitöréseit is, ezek is az adatbázisokba kerülnek, ám csupán 40-50 évvel ezelőtt még nem jutottak volna a tudomásunkra.

A sokkal hatékonyabb megfigyelések és mérések teszik azt lehetővé, hogy ma már nem nagyon fordulhat elő sok ezer embert elpusztító kitörés, mivel a geológusok időben figyelmeztethetik a katasztrófák elkerülésében tevékenykedő döntéshozókat egy-egy közelgő kitörésre.