Égi jelenségek 2023. január második felében
Szép együttállások várnak, megismerkedhetünk a csillagászati értelemben ígéretes üstökössel, és holdsarlóink is lesznek.
Mit várhatunk az „év üstökösétől”?
Mivel a sajtó ismét belekezdett az indokolatlan jelzők használatába, érdemes említést tenni a C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökösről is. Az üstökös csillagászati értelemben fényes, átlagemberek számára azonban láthatatlan, és nem is várhatunk tőle olyan változást, ami miatt ez gyökeresen másképp alakulna. Bármit olvasnánk is róla, ne várjunk olyan üstököst, mint 2020 nyarán a C/2020 F3 (NEOWISE) volt!
A számítások szerint az „év üstököse” ugyan január végére elérheti a szabadszemes láthatóság határát, vagyis elméletben megpillantható lesz távcső nélkül is, ám ehhez egyrészt pontosan ismerni kell az égi helyzetét, másrészt sötét, vidéki, és persze tiszta ég kell hozzá, harmadrészt jó szem. Még ha fényesebb is lesz a vártnál, akkor is csak csillagtérképpel felszerelkezve érdemes nekiállni a keresésének.
Mindemellett fényképezni megfelelő technika segítségével igen szépen lehet. A halvány égitestek fotón csak igen hosszú záridővel jeleníthetőek meg, egy olyan finom részleteket mutató dolog, mint egy üstökös csóvája még ennél is bonyolultabb: sok hosszú záridős felvétel kombinációja szükséges hozzá, hogy a jellegzetességeket az égi háttér zajától le lehessen választani. Ehhez pedig nemcsak távcső vagy teleobjektív szükséges, hanem a Föld forgását ellensúlyozó mechanika is. Természetesen a távcsöves amatőrcsillagászok számára ez nem probléma, hisz rendelkeznek ilyesmivel.
Aki mégis szeretné saját szemével látni az üstökösünket, annak legalább egy jó minőségű binokulárra lesz szüksége, arra, hogy megvárja, míg a Hold elfogyogat kissé (január középső-második fele erre megfelel), és csillagtérképre, amelyen a pontos név – C/2022 E3 (ZTF) – alapján megkeresheti az égen az üstököst. Könnyen segíthet a The Sky Live weboldal, vagy a Heavens-above weboldal (ez utóbbi ingyenes regisztrációval, helyszínünk megadásával működik helyesen).
Az üstökös január 12-i napközelsége után tovább fényesedik még, az égi, látszólagos mozgása felgyorsul. A Földhöz legközelebb február 1-jén lesz majd, aztán csökkenni kezd a fényessége, így mindazoknak, akik szeretnének egy pillantást vetni rá, a január második felét javaslom, mire a holdfény zavarása eltűnik, addigra az üstökös az északkeleti égre ér és már késő este is látni lehet, jelenleg még hajnali.
Hold-Spica együttállás 15-én hajnal előtt
A 48 százalékos megvilágítású fogyó Holdtól 2,5 fokra jobbra látjuk a fél 1 körüli holdkelte idején a kékes színű, fényes csillagot. Később a távolságuk nőni fog, reggel 6-kor már 3 fok távolságban lesznek egymástól.
Hajnali holdsarló 19-én
A sarló hajnali láthatósága romlik, jelen esetben ez azt jelenti, hogy a 10 százalékos sarlót még jól megfigyelhetjük 19-én, de ezt követően a valóban vékony sarló már túl közel jár a napkeltéhez, így nem sok esély van megpillantani. A 19-én hajnali holdkelte keleti határainknál 05:10, Budapesten 05:22, nyugaton 05:30. Ha kicsit várunk, a hajnali égre átkerült Merkúrt is megfigyelhetjük, a bolygó fél órával a holdsarló után kel fel.
Vénusz-Szaturnusz közeli együttállás 22-én kora este
A két bolygó a hónap második felében látványosan közeledik egymáshoz, ez a közeledés 22-én éri el a csúcsát, ekkor 22 ívperc választja majd el őket egymástól – ez kisebb, mint a telihold átmérője, vagyis igazán szép közelségben láthatjuk majd őket, ha az időjárás is megfelelő lesz. A két bolygó közt igen nagy fényességkülönbség lesz, de ennek ellenére is látványos együttállásban gyönyörködhetünk! Kora este, 17:45 körül keressük a párost, ekkor kb. 5 fokos magasságban járnak a délnyugati ég alján és jó fél órával később le is nyugszanak. Ez az intervallum ad lehetőséget arra, hogy szép fotón örökítsük meg, valamilyen tájképi elem társaságában.
Hold-Vénusz-Szaturnusz 23-án kora este
Az 5 százalékos megvilágítású sarló csatlakozik az esti bolygópároshoz 23-án, bár mintegy 4,5 fokra balra lesz a Vénusztól, azért így is látványos triót figyelhetünk meg. A Vénusz és a Szaturnusz már majdnem egy fokra eltávolodtak egymástól az előző esti közelséget követően, s helyet is cseréltek (a Vénusz jár magasabban), ám még így is igen mutatós lesz az együttállás. A megfigyeléshez optimális idő keleten 17:15, Budapesten 17:25, nyugaton 17:35 lesz, ekkor a trió kb. 8 fokos magasságban jár majd. A holdnyugtáig még jó egy óránk marad, de a két bolygó pár perccel előbb eltűnik majd a délnyugati horizonton, így bőven lesz idő szépen a tájba komponálni az égitesteket, ha fotózni kívánjuk őket.
Mars-Hold-Fiastyúk együttállás 30-án este
A 70 százalékos megvilágítású Hold a Mars és a Fiastyúk között, mindkettőtől közel 5 fok távolságban jár 30-án este, magasan a déli égen. A Fiastyúk csillagait még épp kivehetjük a fényes Hold ilyen közelsége mellett, fotón azonban már nehezebb lesz megjeleníteni őket.