A Sárga-folyó árvízhelyzetén rontott az emberi tevékenység

Az utolsó évezred során minél inkább azt szerették volna elérni a Sárga-folyó körül élők, hogy kevesebb árvízzel kelljen szembenézniük, annál inkább rontottak a helyzeten. A Sárga-folyó, amely Kína második legnagyobb folyója, igen sok hordalékot szállít, innen ered a neve is, a folyó által átvágott észak-kínai löszös területről kimosódó szemcsék miatt sárgás színezetűvé válik, emellett meglehetősen szeszélyes is a vízjárása. Egy kínai kutatócsoport a Science Advances folyóiratban publikálta a vizsgálati eredményeit, amelyekből a folyó egykori áradásait számították ki.

Mivel világszerte egyre nagyobb embertömeg él folyók közelében, árvízveszélyes helyeken, fontos megérteni, mik a mozgatórugói a katasztrofális áradásoknak. A nagy folyóvölgyek az emberi civilizáció bölcsői is, és amióta a folyók mentén élünk, jelentős átalakítást is végeztük e környezetben, amelynek hatásait nem igazán látjuk át még. Különösen az utóbbi évszázad során került sor óriási átalakításokra és gátépítésekre a folyókon. A kutatók most 12 ezer év üledékmintáinak adatait és 3000 év történelmi adatait dolgoztak fel a Sárga-folyó medencéjéből, hogy megkeressék az összefüggéseket az ember tevékenysége és a folyó viselkedése közt. Összeszámolták, hány gátszakadás volt, hányszor csapott át a folyó a parti töltéseken.

Úgy találták, hogy különösen a Lösz-fennsík területén végzett emberi tevékenység volt hatással a folyó áradásaira. Négy szakaszba tudták osztani a 12 ezer éves időszakot, amelyből az első 5000 év során még a klíma ingadozásai határozták meg a folyó áradásait, amelyek ekkor még elég ritkásan érkeztek. A következő időszakok során a fokozódó emberi jelenlét és behatás (pl. mezőgazdálkodás kezdete a folyó mentén) majd egyre bővülő és gyorsuló emberi tevékenység (többféle mezőgazdálkodási elem, állattartás, majd bányászat, különösen az elmúlt 2500 évben drámaian megnövelték a folyó áradásainak számát. Ez utóbbi időszak kezdete egyúttal a kiterjedt árvízvédelmi töltések és gátak építésének ideje is volt, s egyúttal a mezőgazdaság terjedése miatt a kiirtott erdők helyén fokozódott a talajerózió is (a lemosódó talaj végül a folyóban kötött ki.) Bár az áradások gyakoriságán egy-egy kiugró klímaesemény is nyomot hagyott, ezektől fokozatosan egyre inkább az emberi tevékenység vette át a kiváltó ok szerepét. Míg a gyakoriság növekedésének csak 19 százaléka magyarázható természetes okokkal, az emberi hatás 81 százalékot tesz ki. Ez az érték ráadásul nagyon közel áll ahhoz, amilyen mértékű a Lösz-fennsík talajeróziója volt az ember hatására.

A sok hordalék miatt a folyó medre egyre inkább feltöltődött, s ennek hatására a vízszint emelkedett a partokhoz képest. Minél inkább gátak közé szorították a folyót, a hordaléka annál inkább a mederben maradt, s hozzájárult az egyre növekvő vízszinthez, vagyis a gyakoribb áradáshoz. Ez azt eredményezte, hogy egy ciklikusan ismétlődő áradásrendszer jött létre: amikor elkészültek az új gátak, egy ideig ezek védték a környéket, ám a feltöltődés miatt nem volt végleges a hatásuk, s amint át-átcsaptak, a gyakori áradások tönkretették a régió gazdaságát. Ez ahhoz vezetett, hogy nem épültek új gátak, s a folyó lassanként egyensúly közeli helyzetbe állt. Aztán ezt gazdasági javulás követte, ami új gátak építésével járt, és az egész folyamat kezdődött elölről.

Ez a folyamat csak az 1950-es években ért véget, az akkor kezdődő intézkedések hatására (pl. a talajeróziót fékező, a természetes növénytakaró helyreállítását nagy területen elérő) jórészt megszűntek az áradások.