Bepillantottak a Mauna Loa alá a 2022-es kitöréskor

A Hawaii nagy szigetén álló pajzsvulkán a Mauna Loa, amelyet leginkább a rajta felépített légkörvizsgáló obszervatóriumról ismerhetünk, 2022. november 27-én, közel négy évtizedes pihenő után kitört. Az USA Geológiai Szolgálata (USGS) szakemberei megragadták az alkalmat, és a lávából vett minták modern elemzései révén meg tudták vizsgálni, mi is rejtőzik a vulkán alatt.

A hegy oldalában megnyíló hasadékokból december 10-ig, a kitörés végéig kb. 19 kilométer hosszan elnyúló lávafolyás indult a vulkán északi oldalán.

A Hawaii Vulkán Obszervatórium (HVO) nemcsak valós idejű műszeres mérésekkel tartotta szemmel a vulkánkitörést, hanem szakemberei terepi megfigyelésekkel és mérésekkel segítették a kitörés várható jövőjét taglaló előrejelzéseket. E munka része volt, hogy minden nap begyűjtöttek mintát a még olvadt, illetve a már megszilárdult lávából is laboratóriumi elemzésekre. Mivel 1984, vagyis az előző kitörés óta igen sokat fejlődtek a kőzettani, geokémiai vizsgálati módszerek, ezért az akkorinál sokkal többet lehetett megtudni, ráadásul sokkal gyorsabban is.

Például az energiadiszperzív-röntgenfluoreszcencia (ED-XRF) mérésekkel szinte valós idejű eredményeket kaptak a magma összetételéről, s ezzel az eredetéről. E méréseket a minta begyűjtését követő napon végezték el, ám később még további, pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) és elektronszondás mikroanalízises (EPMA) vizsgálatok is zajlottak. E vizsgálatok révén rendkívül részletesen, néhány mikrométer pontossággal tudták feltérképezni a kőzettani összetételt. Efféle gyors elemzésekre 1984-ben még nem volt lehetőség.

Mik derültek ki?

A kitörésben a felszínre bukkant láva az 1843-as kitörés óta érkezett lávához hasonló összetételű volt, ám kissé alacsonyabb volt benne a magnézium-oxid aránya – ezek pedig arra utaltak, hogy a láva 1155 Celsius-fokos hőmérsékleten jutott a felszínre. Míg a láva felszínre bukkanásának pontjain gyűjtött kőzetmintákban nem voltak látható méretű kristályok, addig e pontoktól távolodva egyre több és nagyobb kristályt – pl. Mauna Loa kőzeteire jellemző plagioklászt, olivint, klinopiroxént – találtak.

A teljes kitörés ideje alatt minden egyes kitörési ponton (a hasadék egyes kürtőin) ugyanolyan összetételű láva jutott a felszínre. Ez azt mutatta, hogy egyetlen, homogén összetételű magmakészletből dolgozott a vulkán, és a négy évtizeddel ezelőttről a hasadékban maradt anyag nem befolyásolta a friss kitörését. (A Kilauea 2018-as kitörése során viszont a régi kőzetek maradékát is magában foglaló keverékek törtek a felszínre.)

Ez azt is megmutatta, hogy friss magma nyomult be a vulkán alá a kitörés előtti hónapok során, ezt egyébként a hegy alatt 2-4 kilométeres mélységben kipattant földrengések alapján sejtették is a kutatók. A kitörés végével elcsendesült a vulkán, és a mérőműszerek adta adatok visszatértek a békés időszakokra jellemző értékekhez.

A hegy vizsgálatai tovább folynak, de egyre többet tudnak meg a Mauna Loa rendszeréről a szakemberek, ami a tudomány fejlődésének köszönhető.