Örkény, Henrik, Roland, Bonaventúra2024. július 16., kedd
Föld

Százmillió év geológiai múltja

National Geographic Magyarország

Most először modellezték igen részletesen, miként alakult ki bolygónk jelenlegi arca, hogyan dolgozott az erózió, és miként jutott az óceánokba a hatalmas mennyiségű hordalék a folyókból.

A kutatást vezető Dr. Tristan Salle és a modell egy jellegzetes képe.
Forrás: University of Sydney

A klíma, a tektonikai folyamatok, és az idő az a három tényező, amelyek meghatározzák azt, mennyi kőzet morzsolódik, mállik le a szárazföldekről, és jut az óceánokba. A Sydney-i Egyetem kutatója vezette nemzetközi csoport a Science folyóiratban mutatta be az 100 millió év modelljét.

A kutatók felhasználtak minden olyan adatot, amelyből a táj egy-egy adott időpontban létező állapotát meg lehetett ismerni, így a kőzetlemezek mozgásait (mind a kontinensek vándorlását, mind az egyes területek kiemelkedését, illetve süllyedését), a vízrajzi körülményeket és a kőzettípusokat, amelyek az eróziót meghatározták, illetve egyéb geológiai és felszínformáló tényezőket is. Dr. Tristan Salle, a kutatás vezetője elmondta: „Ahhoz, hogy előrejelezzük a jövőt, értenünk kell a múltat, azonban az eddigi geológiai modelljeink csak részlegesen voltak képesek megmagyarázni, miként jött létre a táj fizikai arca körülöttünk.”

A kutató hozzátette, korábban nem létezett olyan, időben folyamatos modell, amelyben globális szinten megismerhettük volna a folyók vízgyűjtői és az óceánokban lerakódó üledékek közti kapcsolatot. Az elkészült modell 10 kilométeres felbontással mutatja be mindezeket a folyamatokat, egymillió évenkénti lépésekben.

A modell által bemutatott folyamatokból megérthetjük például azt, miként jött létre az óceán jelenkori kémiai arculata, ez pedig a klímaváltozás és az emberi hatások miatt igencsak nagy változásokat él most át. A modell segítségével tesztelni lehet, miként reagál bolygónk felszíne az egyes éghajlati és tektonikai eseményekre, és a szén körforgásának pontosabb megértéséhez is hozzájárul. A modell nemcsak a földtani- és klímakutatóknak, hanem még az élővilág jövőbeli evolúcióját kutatók számára is fontos eszköz lesz.

Szinte naponta hull egy labda méretű meteorit a Marsra

Szinte naponta hull egy labda méretű meteorit a Marsra

Az InSight szonda szeizmográfja rögzítette becsapódási jeleket elemezték és végeztek ezek alapján új számításokat.

Gleccsertó okozott katasztrófát Pakisztánban

Gleccsertó okozott katasztrófát Pakisztánban

Az extrém hőhullám miatt a tó megáradt, elpusztítva a házakat és a vetést.

Égi jelenségek 2024. július második felében

Égi jelenségek 2024. július második felében

Itt a nyárközép teliholdja de a hó végére már sarló is jut, gyönyörű együttállásokat láthatunk, és egyre több a nyári meteor is.

Nagyon kellene már a csapadék a növényeknek

Nagyon kellene már a csapadék a növényeknek

Fokozódik az aszály, a legsúlyosabb helyzet a Duna-Tisza közén alakult ki.

A SpaceX nyerte meg ISS biztonságos megsemmisítését

A SpaceX nyerte meg ISS biztonságos megsemmisítését

Az Űrállomás 2030-ig üzemelhet, ezt követően a légkör mélyebb rétegeibe vontatják majd, ahol tervezett módon, időben és helyen fog elégni.

National Geographic 2024. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket