Ausztrália vulkáni múltja

Ausztráliában észak felé mozdulnak el azok a vulkánok, amelyek a kontinens kérgén keresztül egy köpenycsóvából a felszínre törtek. A köpenycsóva – más néven forrópont – egy helyben marad, ám a felette elmozduló kőzetlemezek miatt újabb és újabb helyeken éri el a felszínt a kőzetolvadék, így sorban egymás után jönnek létre a vulkánok, ilyen sorozatot alkotnak a Hawaii-szigetek is, talán a legismertebb példaként. Az ausztrál kőzetlemez évente 7,5 centis sebességgel sodródik észak felé.

Egy új kutatás során az elmúlt 35 millió év vulkanizmusát elemezték a Queenslandi Egyetem szakemberei, és arra jutottak, hogy a forrópont magmájának elapadásával a vulkánok egyre összetettebbé váltak. Az eredményeket a Nature Geoscience folyóiratban tették közzé.

A kontinens vulkánjait két csoportra lehet osztani a működésük időszakai alapján: az északabbi régióban lévők sokáig, 5-7 millió éven át működtek, a déli régió hegyei azonban maximum 1,5 millió évig. A teljes, több ágból álló, a kontinens keleti peremén található vulkáni láncolat több mint 4000 kilométeres, ebben az első a kontinenseken található forrópontos vulkánok terén.

Queensland területén olyan óriás található, mint a 23 millió éves Tweed-vulkán, vagy a festői szépségű, 26-27 millió éves Glass House-hegyek (lásd nyitóképünkön), e helyszínek ma igen vonzó turistalátványosságok, bár a maradványaikról nem ez jut eszünkbe, de egykor pajzsvulkánok voltak. A Tweed-vulkán szerepe kiemelt a kontinens geológiai múltjában. E hegy rendkívül kitartóan és hatalmas mennyiségű magmát kiadva működött, s ennek hatására meggyengült a forrópont utánpótlása. A Tweedtől délre eső régióban a vulkánok kisebbek, gyengébb teljesítményűek és rövidebb életűek lettek emiatt.

Azonban ez azzal is együtt járt, hogy összetettebbé váltak a vulkánok, és a felszínre tört lávában sok-sok komplex kristály volt. A kristályok pedig könnyen vallomásra bírhatóak, és a szakértők számára fontos információkat hordoz a jelenlétük. Az ausztrál vulkanizmus második szakaszában a tűzhányók alatt magmacsomagok, magmatározók alakultak ki, amelyek magmái a hűlésük során egyre sűrűbbé váltak, nehezebben törtek a felszínre, és valószínűleg robbanékonyabbak is lettek. Amikor friss, gázokkal teli kőzetolvadék érkezett e hegyek alá, akkor a részben már kikristályosodott magmát átmozgatva indultak be a kitörések.

Annak köszönhetően, hogy évmilliók eróziója lehántotta a felszínt e vulkánokról, különleges bepillantást nyerhetnek a kutatók az egymást követő egykori kitörések lávakőzeteibe, megismerhetik a vulkánok belső felépítését, és rekonstruálni tudják a forrópont egykori viselkedését – ez utóbbi a mai forrópontos vulkanizmus megértését is segíti.