Sziget a napsütötte óceánon

Az Earth Observatory mutatta be azt, a Nemzetközi Űrállomásról 2023. január 8-án készült felvételt, amelyen egy különleges alakú szigettel ismerkedhetünk meg. A Rennell-szigetről valószínűleg nem sokat hallhattunk, ámbár UNESCO világörökségi helyszín is a Salamon-szigetek legdélebbi képviselője. A sziget közelében zajlott 1943. január végén a japán és az amerikai haditengerészet egy összecsapása, amelyben szerepet kapott a sziget déli végén elhelyezkedő Te Nggano-tó (más néven Tegano) is, ahol korábban japán, majd amerikai kétéltű repülők állomásoztak. A sziget polinéz neve Muvaba.

A felvételen sötét sziluettként kirajzolódó sziget 80 km hosszú, 14 km széles – a mi Balatonunk hossza 77km, legnagyobb szélessége szintén 14 kilométeres, így van mihez hasonlítani – és mintegy 1800 fő polinéz lakosa van.

Minek is köszönhető ez a fura látvány? Az óceán a vizén megcsillanó napfény miatt ezüstös felületté vált, ahol jól kivehetők még a hullámok is. Ahol még világosabb a vízfelület, ott sima, és így tükörként veri vissza a napfényt. A sziget sötét tömbje erősen elüt ettől a fénylő felülettől, de további sötét foltok is láthatóak a környezetében: a sziget körül kialakuló gomolyfelhők árnyékai. Maguk a felhők világosszürkék, és a fura nézőpont ellenére is felismerhetőek a magasba törő fodraik, tőlük balra pedig (a fotó minősége miatt szemcsés) árnyékaik.

A sziget egy egykori atoll, amely a tektonikai mozgásoknak köszönhetően megemelkedett, és ma a sziget déli része 120-150 méter magasan áll ki az óceánból. Ez a világ egyik legnagyobb megemelkedett atollja! A sziget északi része laposabb, itt lágyan hullámzó dombok állnak.

A déli részen található Te Nggano-tó egy egykori lagúna (vagyis a korallzátonyok gyűrűje által körbezárt vízfelület) volt, 44 méter mély vize csak részint édesvíz, ugyanis az óceán sós vize is beszivárog, így egy sós keverék alkotja azt, amely az élővilágán is tükröződik: angolnák, vízi kígyók lakják, valamint számos vízimadárnak ad otthont. Részint emiatt is kapott világörökségi védelmet a sziget déli harmada, amely magában foglalja a tavat, amely a Csendes-óceán szigetvilágának legnagyobb tava.

A vízben számos korallmészkő-szirt áll (a második világháborús repülőgépek néha landoláskor ezeket bizony eltrafálták…), a tavat övező karsztos szirtek erdővel borítottak, és számos csak itt honos, endemikus állatfaj is lakik a vízben s ebben az erdőségben is. A területen 11 denevérfajából 1 endemikus, 43 vízimadárfaj fészkel a régióban s a szigeten összesen 50 madárfaj él, ebből 21 endemikus, a 27 szárazföldi csigából pedig 7 endemikus, ahogy a mintegy 730 rovarfaj jelentős része is. A tóban élő algák és kovaalgák egy része is csak itt honos, ahogy az egyik vízi kígyó szintén.

A sziget éves csapadéka 4000 milliméter (hazánk legszárazabb alföldi régiójának ez közel a tízszerese), és egész évben párás, trópusi időjárás uralkodik. A sziget pont útjába esik a Csendes-óceánon átrobogó trópusi ciklonoknak, és viszonylagos rendszerességgel kapják a szigetlakók a nyakukba az égi áldást ezekből.

A sziget első látogatói a Polinéziát meghódító lapiták volta, mintegy 3600-4000 évvel ezelőtt, azonban állandó lakossága csak kb. ezer éve van, a mai polinéz lakók kb. 600 éve érkeztek a Wallis (Uvea)-szigetről.