National Geographic Magyarország

Némán, feltűnés nélkül tűnnek el a kétéltűek – nem csak nálunk eleve ritka, hanem valaha tömeges fajok is. Fogynak, de vajon mennyire? Számít ez? Mit üzen a jelenség, és mit tehetnénk a védelmükért? Vági Balázs, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Debreceni Egyetemen dolgozó tudományos munkatársa avat be minket az aszály, elhibázott vízgazdálkodás, nemváltó békák és kétéltűmentő hódok kérdéskörébe. Igen aktuális ez a téma most, amikor épp zajlik a kétéltűek szaporodási időszaka.

A tatai Öreg-tó a vadludakról híres, de egy egészen más, sokkal csendesebb vonulás is zajlik itt évről évre. Kora tavasszal barna varangyok (és kisebb számban más kétéltűek) bújnak elő, hogy a part menti sekély vizekben rakják le petéiket. Ezek a békák az év nagy részét a szárazföldön töltik, telelésük is a víztől távolabb zajlik, a tél elmúltával azonban tömegesen kelnek útra szaporodóhelyeik felé.

Sajnos szó szerint is útra: a tó nyugati partjánál húzódó remeteségi Fekete út keresztezi az útvonalukat, és végzetes akadályt jelent számukra. Nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt, látva az ezernyi elgázolt békát, a helyi természetvédők úgy döntöttek, megteszik, ami tőlük telik. A kritikus időszakban heteken át napi kétszer átsegítik a varangyokat és társaikat a túloldalra. Az úttal párhuzamosan alacsony terelőt (kerítést) készítenek, melynek tövében leásott vödrökbe pottyanva gyűlnek össze a békák. Innen szállítják őket biztonságban az út túloldalára. Vagyis szállítanák, ha a békák jönnének. Az utóbbi nagyjából három évben ugyanis eddig nem látott mértékben csökkent a varangyok száma.

A mentés első tíz évében jellemző 1500-2000 körüli egyedszámok után 3 év alatt, 2022-re 65 egyedre esett a mentett állatok száma, ami durva becsléssel 97 százalékos csökkenést jelent. 2023-ban már csak 10 egyedet sikerült menteni – ez kevesebb, mint 1%-a a 
korábban jellemző mennyiségnek.

Több volt a béka, mint a krumpli

A Jászberény közelében fekvő Farmoson, az ország egyik legforgalmasabb békamentőhelyszínén is hasonló a helyzet. A történet jelen állása kísértetiesen hasonló, mint a tatai helyzet, csak a szereplők és a számok térnek el. Itt főleg barna ásóbékák vonulnak, és a mentés korai időszakában több tízezer állat kelt át a számukra létfontosságú élőhelyeket kettévágó úton. A Farmosi Békamentők elmondása szerint a program kezdetén a helyiek között volt, aki teljes értelmetlenségnek tartotta a békamentést: „Minek menteni őket? Krumpliszedéskor több a béka, mint a krumpli” – idézték az egyik helyi lakost. Ez mára a múlté. Volt olyan év, amikor 65 000 békát mentettek, a 40-50 ezres évek pedig nem számítottak kiemelkedően erősnek. 2017 óta azonban minden évben tízezer alatt maradt a mentett ásóbékák száma, és az elmúlt hat évből háromban az ötezret sem érte el. Ezek az arányok azért is döbbenetesek, mert könnyen hihetnénk, hogy a békák megmentéséhez nem kell sokkal több annál, hogy meggátoljuk, hogy tízezrével pusztuljanak el az utakon. A kép azonban, ahogy általában, itt is jóval összetettebb.

Ez csak két eset – mi a helyzet nagyban?

Vági Balázs evolúciós ökológus, herpetológus, az ELKH és a Debreceni Egyetem kutatója részt vesz a hazai kétéltűek és hüllők állományváltozásait nyomon követő Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Programban (NBmR). A program tanulságait és saját tapasztalatait így foglalta össze: „Bár módszertani nehézségek miatt statisztikailag nem kellően alátámasztott – a program eredményeit megjelenítő grafikonokon nagyon jól látszik, hogy a legtöbb faj és terület esetén ezek a csökkenések valóban bekövetkeztek. Nagyon súlyosan körülbelül az elmúlt tíz év során. Addig az volt a jellemző, hogy volt egyfajta ingadozása az állományoknak. Voltak nedvesebb évek, volt egy-két aszályosabb év, de igazából az utóbbi időben érezzük azt, hogy egymás után jönnek olyan kritikusan aszályos évek, amelyek után a populációk nem tudnak helyreállni. És ez most már megmutatkozik az egyedszámcsökkenésen is. Tehát ez abszolút egy országos trend, és azt gondolom, hogy elsősorban a vízviszonyokkal van összefüggésben.”

Az Alföldön szörnyű a helyzet, de máshol sem sokkal jobb

Vági Balázs szerint a szikes pusztai, kimondottan időszakos vizek, szárazabb élőhelyek fajait – vöröshasú unka, dunai tarajosgőte, zöld levelibéka, barna ásóbéka – veszélyeztetik leginkább az aszályos időszakok. A kutató a kardoskúti puszták példáján keresztül vázolja a problémát: vannak ugyan csatornák, de ezek elsősorban vízügyi kezelésben vannak, ahol az elsődleges szempont az, hogy átjárhatók legyenek. E célt a nádasok kiirtásával, a csatornák kotrásával igyekeznek megvalósítani, ezzel viszont a kétéltűek többségére veszélyt jelentő halak számára is sokkal átjárhatóbbá válnak a csatornák. Azaz így a kisebb csatornák sem jelentenek ideális szaporodóhelyet a speciális élőhelyekhez kötődő kétéltűeknek. Bizonyos, generalista (tág tűrésű, nem túl különleges körülményekhez kötődő) fajok ezek mentén is élnek, ilyenek például a zöldbékák (tavibéka fajok és kecskebéka), de a ritkább, specialista fajok jellemzően hiányoznak. Domb- és hegyvidéki területeken sem jó a helyzet: egy pilisi felmérés során a nyomon követett 133 kisvíz (melyek a kétéltűek fontos szaporodóhelyei) körülbelül felében volt csak víz néhány év elmúltával.

Az aszály kapcsán megemlítendő, hogy a szárazodás annak ellenére zajlik (egyes régiókban akár különösen extrém mértékben), hogy az éves országos csapadékösszeg csak viszonylag kis mértékben változik. A csapadék egyre inkább szélsőséges eloszlást mutat térben és időben. Az ország egyes részein 2022-ben heteken, hónapokon át nem esett eső, aztán jöttek a nagyobb zivatarok. Az időben szélsőséges csapadékeloszlás pedig azzal is jár, hogy hiába esik egyszerre sok eső, ennek nagy része elszivárog, elfolyik – többek között a már említett csatornahálózaton keresztül.

„Amíg egy-egy száraz év jött be, addig simán kihagyhatták a szaporodást, akár sok egyed is. Aztán a következő év megint nedvesebb lett, akkor ez nem okozott semmi problémát. Tehát mindig volt egy ilyen komponense a dinamikának. Itt az a baj, hogy egymás után jönnek a száraz évek, és ezt már az egyedek sem bírják ki. Elpusztulnak ők maguk is, tehát tényleg amikor már csontig ki van száradva egy élőhely, akkor már a kifejlett egyed sem tud hová bújni. Hiába van mondjuk egy varangynak nem annyira áteresztő bőre, ez még nem ad elég védelmet” – magyarázza a kutató.

A vízhiányon túl…

Milyen egyéb tényezők járulnak hozzá a kétéltűek eltűnéséhez? „Hazánkban az élőhelyvesztés feltétlenül ezek között említendő. A globális veszélyeztető tényezők minden bizonnyal nálunk is hatnak, bár ezek pontos mértéke ismeretlen. A világviszonylatban igen jelentős kitridiomikózis nevű gombás betegség a magyarországi állományokban is jelen van. A hazai fajok, állományok viszonylag rezisztensnek tekinthetők, az itteni éghajlati viszonyok nem kedveznek e gombának, és az egyes törzsek között is elég nagy különbségek lehetnek virulenciában. Ettől még a fertőzés ott van, és más okokkal együtt csökkentheti a kétéltűek túlélését. A kémiai szúnyogirtás is a veszélyeztető tényezők közé tartozik. A különböző szennyezőanyagokra a kétéltűek nagyon érzékenyen reagálnak. Vannak például gyógyszermaradványként kiürülő hormonhatású vegyületek, amik beleszólnak a gonádjaik fejlődésébe. Így ivarváltott és szinte steril egyedek alakulnak ki. Hogy ez országosan mekkora probléma, azt nem tudjuk megmondani. Azt azonban tudjuk, hogy valamennyi egyedet ez átformálja: vagy sterilizálja, vagy hermafroditává teszi, esetleg átfordítja az ivarát. Utóbbiról kérdés, hogy milyen hatásokkal jár. Nem tisztázott, hogy az ilyen egyedek mennyire képviselnek azonos szaporodási értéket.
Kétéltűeknél az ivar genetikailag meghatározott, így ez genetikai folyamatokba, ivararány alakulásába is beleszólhat a jövőben. A gázolások szintén hozzátesznek az állománycsökkenéshez” – tudtuk meg Vági Balázstól.
A szakértő azt is elmondta, hogy a békamentésnek erős etikai, erkölcsi vetülete is van, hiszen életek megmentéséről van szó. Nem is egy-kettőéről: egyetlen barna varangy nőstény akár tízezer petét is rakhat egyetlen évben, melyek nagy része meg is termékenyül. Ez azt jelenti, hogy minden petével teli nőstény megmentése fiatal békák ezreinek a sorsát alakíthatja.

Az intenzív mezőgazdaság szintén negatívan hathat a békákra, a közvetett hatások jelentősége hatalmas. Ahogy egyre egyformábbá válnak az élőhelyek, eltűnnek bizonyos növényfajok és így a hozzájuk kötődő rovarok, csökken a táplálékbázis. Ez pedig a kifejlett békákra igen nagy hatással lehet. Egyes egyedek akár tíz-húsz évig is élhetnek. A keléskor várható élettartam ugyan sokkal kisebb, az idősebb egyedeknél nő a várható élettartam.

Hódok és kétéltűek

Talán sokan nem is gondolnák, de a ma kétes hírnévnek örvendő hódok igen sokat tesznek a kétéltűek megmentéséért, még akkor is, ha nem is ez a céljuk. Vági Balázs Juhász Erikával, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont kutatójával együtt a hódok által létrehozott élőhelyek kutatásával is foglalkozik, ezek kétéltűközösségeit tárja fel: „Nagyon kellemes, pozitív meglepetés volt ezekkel a hódélőhelyekkel találkozni. Rendkívül sokszínűek. A hód munkája nem pusztán annyi, hogy épít egy gátat – ez csak a kezdet, amivel felduzzasztja a vízfolyást. De kétéltű szempontból az igazán jelentős dolog az, hogy utána ez a víz kilép a mederből. Akár a főmederrel párhuzamosan, akár a gátakon kívül jelentős mennyiségű víz kerülhet szántóföldekre, rétekre és egyéb helyekre. Itt nagyon rövid idő alatt meglepően jól kinéző vizes élőhelyek tudnak létrejönni, pont olyan jellegűek, amilyenek a kétéltűeknek kedvezőek. Különösen amiatt, hogy a sok kétéltűfajra veszélyt jelentő halak nem nagyon jutnak el ide, mivel annyira frissen keletkeztek.”

A szakértő azt is kifejtette, hogy a táji szintű változatosságnak és dinamikáknak mindig is volt szerepe: „Az édesvízi élőhelyeknek, és azon belül az állóvizeknek mindig megvolt egy ilyen szukcessziója. Ez nagy térléptékben úgy képzelhető el, hogy volt egy mozaik a tájban, ahol az egyik vizes élőhely éppen keletkezik, a másik már előrébb van a szukcesszióban, a harmadik már töltődik fel, a negyedik helyén pedig már bezárult az előző társulás, és vízmentes lett. Ugye ennek az a lényege, hogy a nagy kiterjedésű friss vizes élőhelyeken a halak nem nagyon tudnak megtelepedni. Tehát nem kell, hogy ezeknek egyetlen éven belül is időszakos jellegük legyen. A vízborítás akár megmaradhat egész évben, csak mivel a halak még nem jutottak oda, az ilyen belvizes szántókon, ártereken a kétéltűek hatalmas mennyiségben tudnak kifejlődni. Tehát ezek a területek nem elszigetelt, kis élőhelyfoltok, hanem akár több hektáros kiterjedésű területek – fantasztikus vizes élőhelyek. És ezek azok a területek, amik produkálták azokat az egyedszámokat, amik miatt régen azért sokkal több faj, meg sokkal több fajnak sokkal több egyede jellemezte a hazai kétéltűközösségeket – és ezek ma már nem nagyon vannak. Mert ugye minden vizet próbálunk szabályozni. A hódnak köszönhetően azonban létrejönnek ilyen területek. A hód tájátalakító tevékenysége olyan jelentős, hogy folyamatosan átszervezi környezetét. Tehát ilyen módon mindig biztosított a kétéltűek számára megfelelő helyek.”

Hogy a hód hatásait ki milyennek ítéli meg, sok mindentől függ, az azonban egyértelmű, hogy természetvédelmi jelentősége igen nagy: „Még ha a hód okoz is problémát olyan területeken, ahol az emberrel több a konfliktus, azért a jelenlegi vízhiányos helyzetben sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy ezeknek a hódmocsaraknak legalább egy része kapjon természetvédelmi oltalmat.”
Mindennek ráadásul nem csak lokálisan és nem csak a kétéltűekre nézve nagy a jelentősége. A talajvízen keresztül ugyanis nagyobb területek is összeköttetésben vannak, az egyik helyen történő vízszintváltozásnak így más területekre is kiterjed a hatása. Ez a nem látható víz nagyon fontos, az egész tájat átformálja.

Kétéltűek és az emberi élet

Azon túl, hogy a kétéltűek önmagukban is értékesek, számos szerepük is jelentős. „Egy kétéltűnél az orrod előtt látod, hogy hogyan alakul ki a zigótából egy kis embrió, és hogyan fejlődik tovább” – segítségükkel tehát jobban megérthetjük az egyedfejlődést. Több más sajátosságuk mellett kétszakaszos egyedfejlődésük evolúciós és ökológiai szempontból is érdekes: a vizek visszaszorulása után átalakulnak, így szárazföldi forrásokat is hasznosítani tudnak. Az ebihalak fontos algafogyasztók, a kifejlett egyedek viszont ragadozók, a varangyok például jelentős mennyiségű meztelencsigát fogyasztanak.
A kétéltűek nyálkájának szénhidrátkomponensei, valamint az általuk termelt egyéb kémiai összetevők gyógyszeralapanyagként is szolgálhatnak. A békabőr, mint „a fertőzések megelőzésének egyik előretolt bástyája” különösen érdekes. Immunsejtek is működnek benne és antimikrobiális anyagokat is tartalmaz, ami betekintést nyújt abba, hogy mennyi hasznos ismeretet, inspirációt nyújthat ezen élőlénycsoport tanulmányozása. Amellett tehát, hogy a kétéltűek önmagukban is értékesek, az ökológiai rendszerekben is fontos szerepet töltenek be, segíthetik a világunk, a természet alaposabb megértését és nagyban hozzájárulhatnak az egészségünk védelméhez.

Katasztrófa a szemünk előtt

Az országos kép lesújtó: rendkívüli ütemben tűnnek el a kétéltűek. Nem csak az eleve ritka és kis egyedszámú, hanem a valaha tömeges fajok is drámaian fogynak. Ez a jelenség ráadásul nem egyedülálló: hogy csak néhány ismertebb példát említsünk, vészesen csökkennek a fecskék és a rovarok állományai is. Az ökológiai válság, a biológiai sokféleség csökkenésének egyik meghatározó aspektusa éppen ez: rendkívüli, gyors és kiterjedt változások zajlanak, melyek nem csak egy-egy szűk élőlénycsoportot érintenek. A probléma mögött álló okok az emberi tevékenység következményei, rengeteget tehetnénk azért, hogy javuljon a helyzet. Az élőhelyek helyreállítása – melyen a hódok is dolgoznak – az egyik fontos irány, ugyanakkor arra is szükség van, hogy csökkentsük az egyéb veszélyeztető tényezőket, mint például a hatalmas mértékű vegyszerhasználatot.

#hódok #békamentés