Dűnékbe zárt ősi tűznyomok

Eddig nem tudtunk róla, hogy az egykori tüzek nyomait a homokdűnék is képesek megőrizni, a felismerés elősegítheti a klímamúltunk kutatását.

A Queenslandi Egyetem számolt be arról a felfedezésről, amely segíthet feltárni a múltban lejátszódott erdőtüzek bozóttüzek történetét. Dr. Nicholas Patton vezette kutatásból kiderült, hogy a homokdűnék mélyébe zárt nyomok is árulkodnak a múlt tüzeinek idejéről és azok intenzitásáról.
„A múltbéli tüzek kutatásában leginkább tavi üledékeket szokás vizsgálni, ez azonban azt jelenti, hogy a száraz éghajlatú területek tüzeit gyakran mellőzzük” – mondta a kutató. Hozzátette, hogy a munkájuk során igazolták, hogy a homokdűnék is képesek egy terület tüzeinek emlékét megőrizni, s ezzel hozzájárulni a klímamúlt, a környezeti múlt megértéséhez.
A kutatók Queensland területén a Cooloola-homokterület dűnéit vizsgálták meg, amelyek 12 ezer éves múltra tekinthetnek vissza. E területen a tengerparton lerakódott homok, dűnék formájában a szél hatására a szárazföld belsőbb részébe került, egy viszonylag keskeny sávban találhatóak meg, jórészt növény is borítja őket (ma már nem vándorolnak).
„Amikor a dűnék tövében kutatóárkokat ástunk, rengeteg faszenet találtunk – sokkal többet, mint amennyire számítottunk. Arra gondoltunk, kihasználhatnánk e lerakódásokat a térség bozóttüzei múltjának feltárásához” – tette hozzá Dr. Patton. A faszén a homok közé ágyazódva, kis szemcsékként maradt fenn, ezek ráadásul kormeghatározásra is alkalmasak voltak.
A fiatalabb, 500-2000 éves dűnékből kinyert adatokat aztán összevetették a közeli tavak üledékei alapján rekonstruált tűznyomokkal, a két adatsor tökéletesen megegyezett. Az idősebb, 5-10 ezer éves dűnék esetében azonban kissé összemosódtak az egyedi tűznyomok, ám ezzel arról kaptak tájékoztatást a kutatók, hogy mikor voltak olyan korszakok, amikor gyakoribbak voltak a bozóttüzek.
A kutatók szerint számtalan hely van a világon, ahol hasonló körülmények közepette lehetne vizsgálni az egykori tüzeket, például Kaliforniában. A dűnék persze nemcsak a természetes tüzekről, hanem az emberi tevékenységről is árulkodnak, például a földművelés miatti égetésekről. A kutatók szeretnék a vizsgálataikat kiterjeszteni Ausztrália azon területeire is, ahol az ember sok évezredes jelenléte miatt külön is fontos lenne a múlt tüzeinek kutatása.