Lángvörös alkonypír a Paranal felett

A Cerro Paranal tetején álló csillagászati obszervatóriumok hátterében a csillagos ég és lángvörös alkonypír díszlik.

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Paranal Obszervatóriuma 2635 méteres tengerszint feletti magasságban található a chilei Atacama-sivatagban, a világ egyik legkiválóbb égboltú megfigyelőhelye. Itt található a számtalan felfedezésben kulcsfontosságú VLT, vagyis a Nagyon Nagy Távcső, többek között, ez tekinthető az európai csillagászok földfelszíni eszközei zászlóshajójának.
De e száraz levegőjű, a felhőtlen időjárású és a fényszennyezéstől távoli helyszínen vajon mit keres a rendkívül erős alkonypír a horizont felett? A 2022 júliusában készült felvételen az azonos év január 15-én bekövetkezett hatalmas vulkánkitörés, a Hunga Tonga–Hunga Ha‘apai robbanása nyomán a magaslégkörbe került kén-dioxidból képződött aeroszolok mutatkoznak meg e módon.
Az obszervatóriumok feletti hegycsúcs égi hátterében a Tejút szalagját látjuk, ahogy csak a déli féltekén mutatkozik meg. A sávban egy nagy, sötét foltot fedezhetünk fel, ez a hideg porból álló, a mögötte lévő csillagok fényét eltakaró Szeneszsák-köd. Közvetlenül mellette a Dél Keresztje kicsiny csillagképe, amely meglehetősen nehezen kivehető ez esetben. A Dél Keresztje alatt némiképp a Carina-köd vöröslő foltja is látszik számos kisebb csillagköd és halmaz közt. A kép jobb felét a pirosló horizont felett az állatövi fény kúp alakú, enyhén ferdén álló derengése uralja.
Minek is köszönhető a horizonton ragyogó vörös sáv a látóhatáron?
A kitörés során a rendkívüli erejű robbanások hatására a vulkánból kiszabadult gázok, legfőképp a kén-dioxid igen nagy légköri magasságba jutott. (A kitörésből származó anyagot 55 kilométeres magasságban is ki tudták mutatni a műholdas mérésekkel!) A magasabb légköri rétegekben ugyan nincs túl sok víz, ám annyi akad, hogy e vulkáni gáz molekuláiból egészen mikroszkopikus méretű cseppecskék képződjenek, ez a hasonlóan nagy kitörések után akár évekig is a légkörben maradhat. Amikor lenn a felszínen már sötétedik, a nagy magasságban lévő aeroszolcseppeket még megvilágítja a lenyugvó nap fénye, ami a szóródás hatására a vöröses árnyalatok felé tolódik el – pont, ahogy a normál napnyugták során, a talajhoz közeli aeroszolok esetében is. A különbség ilyenkor annyi, hogy jóval később látható ez az alkonypír, hisz ekkor a sztratoszférában zajló alkonyt láthatjuk, emiatt különösen látványos, hisz már a csillagok is felragyognak ekkor. Hasonló jelenséget létrehozhat bármilyen, egészen apró szemcsékből, cseppekből álló aeroszol, vagy akár por is.
A felvétel ugyan csupán fél évvel a kitörés után született, ám az obszervatórium megfigyelései és számos más, az égboltot szemmel tartó megfigyelő észrevételei alapján a kitörés égi nyomai még mindig jól láthatóak.