A közúti forgalom áldozatai

Bár sok ökológiai probléma, szó szerint a lábunk előtt hever, mégsem beszélünk róluk eleget. Az állatgázolások is ezek közé tartoznak.

Becslések szerint évente nagyjából 194 millió madár és 29 millió emlős pusztul el az utakon Európában, és ez alapján hazánkban is milliós nagyságrendű lehet a közúti közlekedéshez kötődő halálozás e csoportok esetén. És ehhez jönnek többek között kétéltűek, hüllők és ízeltlábúak… Azaz megszámlálhatatlanul sok élőlény élete ér véget így.

Elsőre talán furcsa, hogy miért pusztul el annyi állat az utakon. Nem tudják megtanulni, hogy ne menjenek az autók elé? Sokuk nem, de ha belegondolunk, mennyi embereket érintő közúti balesetről lehet hallani, beláthatjuk, hogy ez nem csak tanulás kérdése. Az ekkora sebességgel ilyen tömegű tárgyak (ilyen nagyságrendű) mozgatása meglehetősen új dolog evolúciós értelemben, és óhatatlanul együtt jár az időnkénti ütközésekkel. Tagadhatatlan, hogy vannak szándékos gázolások is, különösen olyan „nemszeretem” állatok, mint a kígyók esetén, a jellemző azonban a véletlen elütés.

A közúti közlekedésnek persze az elütéseken messze túlmutatnak a környezeti hatásai. Az útépítésekhez szükséges anyagtól és energiától kezdve az élőhely-átalakításig, majd a közlekedés során kibocsátott szennyezésekig szerteágazó hatásokról van szó. De lenne lehetőség a változásra! A közlekedés volumenének csökkentése és a környezetbarátabb alternatívák előtérbe helyezése egyaránt nélkülözhetetlen, ha kezelni akarjuk a problémát. A kevesebb közlekedést segítheti például a távmunka és a hétköznapi úti célok közelebb kerülése is (például legyen a közelben hely, ahonnan beszerezhetjük élelmünket, elérhetőek legyen alapvető szolgáltatások), valamint annak felismerése, hogy különleges élményekért nem kell feltétlenül messzire utazni. A környezetbarátabb alternatívák között kiemelendő a tömegközlekedés és a kerékpározás, de autóhasználat esetén ennek gyakorisága és a sebesség megválasztása is releváns kérdés. Lassabb tempóval az üzemanyag-használatot is csökkenthetjük, és növelhetjük az esélyét, hogy a közlekedés gépjármű nélküli résztvevőire is odafigyelve elkerülhessük a végzetes ütközéseket, gázolásokat.