Vízkiemelés miatt is vándorol bolygónk forgástengelye

1993-2010 között a talajvíz kiemelése miatt kb. 80 centivel helyeződött át bolygónk forgástengelye.

Amikor egy-egy jelentősebb földrengés van, rendre napvilágot látnak azok a hírek, amelyekben a Föld tengelyének néhány centis elmozdulását emlegetik ezen események kapcsán. Nem szólnak azonban a hírek arról a folyamatosan zajló elmozdulásról, amelyet az emberi tevékenység okoz.
A talajvíz kiemelése olyan mérvű volt az 1993-2010 közti időszakban, hogy ennek hatására a bolygónk tömegeloszlása megváltozott, és ezért a forgástengelye évente közel 5 centivel odébb is vándorolt, a Geophysical Letters folyóiratban megjelent kutatási eredmények szerint. Ugyanezen időszakban a globális tengerszint emelkedéséhez több mint 6 milliméterrel járult hozzá a talajvíz kiemelése. A változás nem korlátozódik persze csupán erre az időszakra, ám ekkortól állnak rendelkezésre olyan mérési adatok, amelyekből kiszámítható volt.
Bolygónk tengelyforgását befolyásolja a tömegeloszlása, ezen belül az, hogy hol és mennyi víz található rajta. A forgást így nemcsak a már említett földrengés során bekövetkező tömegáthelyeződések térítik ki kissé, hanem minden egyéb, így a jégmezők és a gleccserek olvadása, a folyókon épülő gátak, vagy épp a talajvíz kiemelése.
Mi történik, ha kiemeljük, kitermeljük a talajvízkészleteket? A víz akár öntözésre, akár ivóvízként vagy ipari felhasználásra is kerül, előbb-utóbb a tengerekbe jut. Ez vagy a felszíni párolgásból csapadékképződés formájában, vagy a folyókon keresztül történik meg. Mivel a vízigényünk hatalmas és egyre nő, a felszín alatti talajvíztározók távolról sem képesek olyan sebességgel újra megtelni a csapadékból, mint ahogy mi kitermeljük a vizet. Ez eredményezi azt, hogy áthelyeződik a víz tömege.
Azt, hogy a víz helyzete képes befolyásolni a Föld tengelyének helyzetét, csak 2016-ban fedeztük fel. Azóta több számítás is készült, amelyek eleinte csak a nagy jégmezők és a gleccserek olvadásán alapultak, majd apránként egyre több, a víz áthelyeződésével járó folyamatot bevontak a szakemberek. E számítások során került sorra a talajvíz kiemelése is – a kérdéses időszakban mintegy 2150 millió tonna víz került ki a korábbi, felszín alatti tározókból.
A számítások azt mutatták, hogy e tömeg áthelyeződése pont akkora eltolódást eredményez bolygónk tengelyében, amekkorára a többi tényezőt figyelembe véve még nem volt magyarázat.
Alapesetben bolygónk tengelye minden évben több méternyit vándorol anélkül is, hogy bármit tennénk, tehát nem kell attól tartani, hogy például átrendeződnek az évszakok az emberi tevékenység hatására. Azonban geológiai időskálán nézve már a víztömeg-áthelyeződés miatt többet vándorló tengely is nagyobb mértékű éghajlati változásokkal jár majd.
A most elvégzett számításokkal egyúttal azt is sikerült igazolniuk a szakembereknek, hogy a talajvíz kiemelése jelentős mértékben járul hozzá a tengerszint emelkedéséhez is. Ezzel megerősítették a műholdas mérések adta eredményeket.