Szélsőségek az időjárásban

Míg a 2022-es év az aszályról szólt, idén az év első felében inkább a túl sok víz volt a jellemző, számos magyar települést sújtott villámárvíz.

A két jelenség összefügg, és a fenntartható jövőnk egyik záloga lehet, ha a túl sok és túl kevés víz problémáját nem egymástól elválasztott módszerekkel orvosoljuk, hanem összefüggéseiben kezeljük. A jó hír, hogy ez nem elsősorban pénzkérdés, a rossz az, hogy az ágazati korlátok közé szorított rendszer tehetetlensége miatt nehéz elszakadni a megszokott megoldásoktól.
A Janus-arcú klímaváltozás
Talán meglepő lehet, de a téli porviharok, a hosszú nyári aszályok és hőhullámok, valamint a sártengerek és villámárvizek hasonló gyökerű jelenségek. Az éghajlatunkat az egyre inkább jellemző időjárási szélsőségeket figyelmen kívül hagyó területhasználat egyre több ember életét sodorja veszélybe.
Emellett a gazdasági károk is növekednek, egyre nagyobb a költsége annak, hogy fenntartsuk az alkalmazkodásra képtelen gazdálkodási módokat. Bár egy-egy időjárási esemény önmagában nem tudható be a klímaváltozásnak, de lassan körvonalazódik egy tendencia, ami szomorú ízelítőt ad a klímamodellek előrejelzéseiben jósolt változásokból: nagyon úgy tűnik, az éghajlatváltozás nem csak a jövő nemzedék életét nehezíti, de a miénkre kihat.
„Sokan még mindig azt gondolják, hogy az éghajlat változása pusztán a hőmérséklet emelkedésében mutatkozik meg, és egy ideihez hasonló, hűvös tavasz rögtön felerősíti a szkeptikusok hangját. A gyakorlatban azonban a globális átlaghőmérséklet-emelkedés területileg sohasem egységes, az csak a jéghegy csúcsa, hogy időszakosan hőhullámok jelentkeznek. A klímaváltozásnak a vízkörforgásra gyakorolt hatását ugyanakkor rendszeresen érzékelhetjük. A körforgás gyorsul, mára a bőrünkön érezhetjük ennek jeleit: egyre ritkábbak az ország nagy területén hulló lassú, áztató esők, helyettük kis területeket öntöznek heves záporok és zivatarok, amiket hosszú, keservesen száraz időszakok követnek. A korábban hónapokra szétoszlott csapadék jelentős része néhány óra alatt hullik le, így nem tud a talajba mélyen beszivárgás, vagyis érdemi hasznosulás nélkül zúdul le és folyik ki az országból, olykor óriási problémákat okozva villámárvíz formájában” – magyarázta a jelenséget Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.
Mi is az a villámárvíz?
Villámárvízről beszélünk, amikor nagyon sok csapadék rövid idő alatt, kis területen, koncentráltan zúdul le hirtelen áradatot okozva. Önmagában azonban a sok csapadékból ritkán keletkezik a múlt hónapban tapasztaltakhoz fogható pusztító áradat. Az ilyen jelenségek kialakulásának kockázatát jelentősen növeli az, hogy az érintett terület domborzatának milyen a jellege – különösen a víz felgyülemlésének kedvező lejtésviszonyok, illetve a nagy szintkülönbség – és a felszínborítása. Egy katlanszerű völgy alján elhelyezkedő település, ahová a környező hegyek csapadékából származó víz lefolyik, nyilvánvalóan kitettebb a pusztító villámárvíznek, mint egy síkvidéki falu vagy város. Különösen, ha a környező domb- és hegyoldalakról a fákat, bokrokat eltávolították, netán még szintvonalakra merőleges szántás, fedetlen talaj, szőlősorok, illetve burkolt felületek is rávezetik a vizet a lakott területekre.
Míg a nagy folyóinkon bekövetkező áradások napokkal, vagy legalább órákkal előre már jelezhetők, addig a villámárvíz érkezésére nincs idő felkészülni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése ugyan intő előjel, de a villámárvizeket legtöbbször okozó lokálisan képződő (konvektív) csapadék előrejelzése nagyon bizonytalan, így gyakran előzmény nélkül, egyik pillanatról a másikra önti el a településeket. A hegyes-dombos lejtőkről rendkívüli sodrással lezúduló vízözön fákat, sziklákat, gépjárműveket és az emberi építmények darabjait magával sodorva különös pusztításra képes.

„Évről évre egyre több szó esik a villámárvizekről. Az elmúlt hetekben számos településen jelentkeztek súlyos problémák, ezekből is kiemelkedik Recsk, ahol sártenger borított be utcákat és tett lakhatatlanná családi házakat, valamint Gyöngyöstarján, ahol halálos áldozatokat is követelt a pusztító áradat. Ilyen tragédiák mellett már nem lenne szabad szó nélkül elmenni, hiszen a kockázatokat évek óta ismerjük, a klímamodellek pedig azt mutatják, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek súlyosbodni fognak” – figyelmeztetett a szakértő.
Rendszerszintű változtatások kellenek a vízgyűjtők szintjén, kármentés helyett a proaktív kockázatmérséklésre kell fektetni a hangsúlyt. Az sem reális, hogy minden falu fölé nagy méretű záportározókat építsünk, minden patakmedret kibetonozzunk a gyors vízelvezetés érdekében. Mindez nemcsak drága és kivitelezhetetlen, hanem olyan tüneti kezelése a vízbőség idején jelentkező problémának, amely az aszályos időszakban csak súlyosbítja a gondokat.
Mindenekelőtt a kockázatokat fokozó területhasználatokat kell felülvizsgálni, és az érintettek bevonásával átgondolt tervezés keretében, kis léptékű, rugalmasan alkalmazkodó megoldásokkal mérsékelni a veszélyeket. Bár a villámárvíz olykor elkerülhetetlen, a pusztítás gyakran jelentősen mérsékelhető gondos tervezéssel, az időjárási szélsőségekhez alkalmazkodó területhasználattal.
Különösen szomorú példája ennek Recsk, ahol egy erdős terület helyén újonnan létesített külszíni bánya depóniáját – a bánya előkészítésének munkaterületén letermelt és felhalmozott földet – mosta el a víz, s az így keletkező sárfolyó tett lakhatatlanná családi házakat. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, hiszen az ilyen beruházások esetében kötelező környezeti hatásvizsgálatnak éppen az lenne a feladata, hogy feltárja a klimatikus és környezeti kockázatokat, ezáltal rámutatva a beruházások esetleges hiányosságaira” – mondta Dedák Dalma.
Hogyan mérsékelhetők a kockázatok?
A kockázatos területhasználatok felülvizsgálata nem azt jelenti, hogy fel kell hagyni mindenféle gazdasági használattal.
„Erdőgazdálkodás, fakitermelés lehetséges nagy vágásterületek nélkül, szántóföldi művelés lehetséges a talaj forgatása, a felszín fedetlenül hagyása nélkül, szőlőművelés lehetséges lefolyásgátló akadályok és más erózióvédelmi beruházások létesítésével, a városokban sem szükséges minden talpalatnyi területet leburkolni. Mindez aszályos időszakban csökkenti a területek kiszáradását, a mikroklímát kiegyenlítettebbé téve enyhíti a hőhullámok hatásait, ráadásul – segítve a beszivárgást – gyarapítja felszín alatti vízkincsünket, ezen kívül tűzvédelmi szerepet tölt be, és nem utolsó sorban mérsékli a villámárvizek pusztításának mértékét” – sorolta a szakértő, aki hozzátette, hogy az agrártámogatási rendszer és uniós településfejlesztési pályázatok támogatást biztosítanak a szükséges változtatásokhoz.
Fontos, hogy vízelvezetés helyett segítsük a vizet beszivárogni a felszín alá, ebben pedig legfőbb szövetségesünk a természet, így a gazdálkodási módok és településfejlesztés mellett, ahol erre lehetőség van, meg kell óvnunk a természetes élőhelyeinket, helyreállítani a kisvízfolyásaink természetes medrét és árterét.
Természetre alapozott, kis léptékű vízmegtartó megoldásokkal célzottan is hozzájárulhatunk a villámárvíz-kockázat mérsékléséhez: erdőben kisvizes élőhelyek – úgynevezett tókák létrehozására –, a vízmosásokban rönkgátak kialakítására, a kisvízfolyások mentén a települések védelme érdekében kisebb oldaltározók kialakítására egyaránt vannak jó példák, de az ilyen megoldások a rendszerszintű területi tervezésbe nem épültek be, mivel általában már tervezési szinten is kizárólag a drága, nagy méretű, olykor értékes lápok és mocsarak helyére épülő, minimális vízmegtartó szereppel rendelkező záportározók, illetve lefolyásgyorsítás kerül szóba.
„Évek óta tisztában vagyunk azzal, hogy az időjárási szélsőségek kockázatai csak akkor mérsékelhetőek, ha a vízügyi és önkormányzati feladatok korlátain túllépünk, és a kockázatmérséklésbe bevonjuk a területhasználókat is. Ehhez általában a támogatások is rendelkezésre állnak, leginkább csak a szemléletváltást ösztönző jogszabályi környezet és az átgondolt, érintettek bevonásán alapuló tervezés hiányzik” – zárta gondolatait a szakértő.