Sándor, Ede, Cirill2025. március 18., kedd
Föld

Égi jelenségek 2023. július második felében

National Geographic Magyarország

Beindul a nyári meteorok időszaka, elbúcsúzhatunk az alkonyi Vénusztól, de még ad egy együttállást, mielőtt eltűnne, lesz hajnali és alkonyi holdsarlónk is.

Éjszakai világító felhő, hajnali holdsarlóval és Vénusszal Budapest egén.
Forrás: Önök küldték / Soponyai György

Holdsarló 15-én és 16-án hajnalban

Július 15-én a Hold 7 százalékos megvilágításban kel fel, elég korán, hajnal 2 után nem sokkal. Keleti határainknál 02:09, Budapesten 02:19, nyugaton 02:29 a holdkelte ideje. Nagyjából fél 4 – 4 körül lesz már annyira világos, hogy Holdunk elveszíti bája javát. Másnap, 16-án hajnalban már csupán a Hold 2,7 százaléka kap fényt, látványosan vékonyka sarlónk lesz tehát. Ekkor a holdkelte ideje keleten 02:56, Budapesten 03:07, nyugati határainknál 03:19 lesz. Még kb. fél óránk lesz a navigációs szürkület beálltáig, addig látszik majd igazán szépnek a sarló. Mindkét hajnalon az északkeleti horizontra kell jól rálátnunk a holdkelte megfigyeléséhez. Még arra is akadhat elméleti lehetőség, hogy éjszakai világító felhőt lássunk – bár az idei szezon a naptevékenység miatt jócskán elmarad a szokásostól.

Szinte láthatatlan holdsarló 18-án alkonyatkor

Mindössze a Hold 1 százalékát világítja be a napfény ezen az alkonyon, így rendkívül vékony lesz a sarló. Nem lehetetlen megfigyelni, de mindenképp binokulárral próbálkozzon, aki belevág! A sarlóhoz az optimális időpont keleti határainknál 20:50, Budapesten 21:00, nyugaton pedig 21:10 lesz, ekkor kb. 4 fokos magasságban jár majd. A holdnyugta ezt mintegy fél órával követi, így talán sikerülhet – jó északnyugati kilátás esetén – megfigyelni ezt a különösen soványka sarlót.

Hold-Merkúr-Vénusz-Mars négyes együttállás 19-én és 20-án

19-én alkonyatkor a bolygók és a Hold társaságában a Nemzetközi Űrállomás  (az íves vonalon látható) is megjelenik majd.
Forrás: Stellarium

19-én napnyugta után 40 perccel már kereshetjük a 3,8 százalékos Holdat, a Vénuszt és a Merkúrt, ám csak akkor, ha tiszta az ég alja és teljes rálátásunk van a horizontra. 21:25-kor még a Nemzetközi Űrállomás is tiszteletét teszi az együttállásban, de a láthatósága bizonytalan, ilyen alacsonyan. A Merkúr és a Vénusz alig 2 fokos magasságban áll majd, bár még a Merkúr is fényes, ha nem tiszta az ég, nem fogjuk látni, mert még túl világos lesz. A Vénusz és a Hold biztosan megfigyelhető, és fotón a Marsot meg a Merkúrt is megcsíphetjük. Elsőként a Merkúr nyugszik, nem egészen egy órával a Nap után, majd a Vénusz néhány perccel később követi, 20 percre rá a Hold is eltűnik majd. A Mars nyugszik le legkésőbb a négyesből, a vörös bolygót 22 óra után láthatjuk lebukni a horizont alá, így, ha nem is együtt a másik három égitesttel, de biztosan megfigyelhető lesz.

20-án az előző naphoz képest annyi változást látunk, hogy a Hold már 8,1 százalékos lesz, és a Vénusz fölött 6 fokkal kereshetjük. A megfigyelés idejét a bolygók korai lenyugvása miatt az előző naphoz hasonlóan időzíthetjük.

Tovább soványodik a Vénusz

Belső bolygószomszédunk július második felében igen jelentős változásokon megy át. 15-én még 19,6 százalékos sarlócskát láthat, aki távcsövön keresztül meg tudja figyelni, ám a hónap végére már csak 5,8 százalékos lesz. Ezzel egy időben egyre közelebb jár a Naphoz is, így egyre nehezebb is lesz megpillantani, és egyre nagyobb óvatossággal is érdemes keresni. Érdemes erre a déli órákat rászánni, amikor a bolygót a lehető legkevesebb légrétegen át láthatjuk. Sajnos folyamatos utánpótlása van hetek óta a Kanadából érkező erdőtüzek füstjének, emellett bármikor kaphatunk „plusz” afrikai homokot is egünkre, ez a két apró szemcsés anyag pedig oly mértékben szórja a Nap fényét, hogy akár el is lehetetlenítheti a Vénusz megfigyelését. Ha az ég homályos, fehéres árnyalatú, és a Nap körül egy vakítóan fényes udvar látszik, akkor valamiféle szennyező anyag van felettünk. Akkor van jobb esélyünk a megfigyelésre, ha szép, mélykék az ég.

Itt a nyári meteorbőség

Fényes és lassú Capricornida tűzgömb égboltfigyelő webkamera felvételén.
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

A holdmentes időszakokat érdemes már kihasználni arra is július második felében, hogy kifekszünk egy rétre és várjuk a meteorokat. Aktív a Déli Delta Aquaridák, a Capricornidák, és a Piscis Austrinidák raja, 17-től már Perseidák is potyoghatnak. Ez a négy főbb raj, amelyből számíthatunk hullócsillagokra. Bár ekkor nincs még olyan erős Perseida-aktivitás, mint augusztus közepén, de ha az időjárás és a fényviszonyok kedvezőek, néhány meteort azért minden órában megpillanthatunk. Nem feltétlenül tartoznak e rajokhoz a látott meteorok, vannak még ritkásabban szóró rajok is és vannak „szabadúszók” köztük, amelyek bármikor felbukkanhatnak. A lassanként hosszabbodó éjszakákon este 22:30-tól kb. hajnali 3:30-ig van elég sötét ahhoz, hogy a fényesebb meteorokat megpillanthassuk. Mivel a nyári égen különösen sok a műhold (a horizont alatt alacsonyan járó Nap többet tud megvilágítani ilyenkor), ezért érdemes arra is figyelni, hogy ne tévesszenek meg minket ezek a lassan, és hosszabb utat bejárva fénylő foltok.

Új módszerekhez vezethetnek a DART küldetés tapasztalatai

Új módszerekhez vezethetnek a DART küldetés tapasztalatai

2022 szeptemberében a DART küldetés során azt tesztelték, miként lehet eltéríteni egy kisbolygót, a teszt adatainak elemzése új stratégiák kidolgozásához vezettek.

Új elmélet magyarázza meg a Mars színét

Új elmélet magyarázza meg a Mars színét

A vörös bolygó a színét a rozsdavörös, vas-oxid tartalmú felszínének köszönheti, de vajon mitől is rozsdásodott be?

Tízezer év múlva jöhetne a következő eljegesedés

Tízezer év múlva jöhetne a következő eljegesedés

Pontos számítások és összehasonlítások készültek a korábbi eljegesedések és interglaciálisok földpálya-adataival.

A Tejútrendszer nyomai rejtőzhetnek a Földön

A Tejútrendszer nyomai rejtőzhetnek a Földön

A 14 millió évvel ezelőtti galaktikus környezetünk nyomokat hagyhatott maga után a földi üledékekben és talán a korabeli klímára is hatással lehetett.

Így néz ki egy napfogyatkozás a Hold felszínéről

Így néz ki egy napfogyatkozás a Hold felszínéről

A rendkívül látványos felvétel ugyan nem az első efféle fotó, azonban különleges főként amiatt, hogy egy magánvállalkozás űrjárműve készítette.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket