Honnan kapta nevét a Halál-völgy?

A kaliforniai Halál-völgye 1913-tól napjainkig tartja a bolygó legmagasabb mért hőmérsékletének rekordját, 1913. július 10-én a Furnace Creek Ranch nevű helyen 56,7 Celsius-fokot mértek. A Meteorológiai Világszervezet hivatalos, érvényesített rekordként tartja számon ezt az értéket, ám vannak szakemberek, akik szerint kérdéses. Ám, még ha nem is helyes e 110 éves mérés, a második helyezett forróság is ugyanezen helyhez köthető: 54,4 Celsius-fokot mértek 2020. augusztus 16-án.

A forróság miatt sok turista is elzarándokol erre a helyszínre. Azonban a nevet nem e gyilkos hőségről kapta, hanem egy téli tragédiáról – számolt be a nationalgeographic.com.

A Halál-völgy földrajzi elhelyezkedésének köszönheti extrém viszonyait, a Mojave-sivatag északi részén, négy hegylánc ölelésében található. Eredeti lakói, a timbisa soson indiánok évezredeken át békében éltek a völggyel, azonban a nyugat felé igyekvő európai telepeseket megdöbbentette e táj. Bár hegyek veszik körbe, a völgy maga az USA legalacsonyabban fekvő területe. A szikes sivatagi talaj csontszáraz, nincsenek növények rajta, a környező hegyek miatt pedig megreked itt a meleg, amit a felszín is visszasugároz. Emiatt nyáron elviselhetetlen a hőség, ám télen is barátságtalan a hely.

Kalifornia már azelőtt is vonzotta a bevándorlókat, szerencséjüket keresőket, hogy 1849-ben aranyat találtak volna itt. Ezek közt sokan nem voltak felkészülve a hegyeken, sivatagon való átkelésre, és olyan csalók áldozataivá váltak, akik azt állították, ismerik a legbiztosabb, leggyorsabb átkelőket. Különösen híres egy eset 1846-ból: a Donner-társaság nevű, pionírokból álló csoport a hó fogságába esett egy olyan, útikönyvben hirdetett útvonal miatt, amelyet a szerző maga sosem járt be. Bár a könyv szerzője ígéretet tett a 90 fős csoportnak, hogy elkalauzolja őket ezen az úton, de nem jelent meg a megegyezés szerinti helyen, így a csoport egyedül, a könyv alapján vágott neki az útnak. A csoport fele élte túl az utat, voltak, akik a kannibalizmusig is eljutottak, miután a Sierra Nevada foglyul ejtette őket.

E tragikus út ellenére is sokan igyekeztek a hosszú, de jól ismert spanyol út helyett rövidebbeket keresni, különösen az aranyláz idején. 1849 októberében egy szekérkaravánt Jefferson Hunt vezetett, ám a telepesek attól tartottak, a lassú tempó miatt télen a hegyekben rekednek és úgy járnak, mint néhány éve a Donner-társaság. Türelmük fogytával új utat igyekeztek kerestetni a vezetőjükkel, aki azonban sikertelenül, és a szomjhalál szélén tért vissza a csoporthoz. Később egy másik csoporttal találkozva azok egy kézzel rajzolt térképet mutattak, amelyet állítólag a térség prémvadászai és a hegyeket ismerő emberek készítettek. Hunt továbbra sem volt hajlandó letérni az útról, és elvállalni az ismeretlen, a mintegy 800 kilométerrel rövidebb utat, még abban a reményben sem, hogy így hónapokat spórolhatnak meg. Azonban a karaván legnagyobb része különvált, és elindult ezen a rövid útvonalon.

Egy ideig úgy is tűnt, jó döntést hoztak: gyorsan haladtak és könnyű is volt az út. Azonban egyre több kietlen, nehezen járható helyre vitte őket ez az útvonal, s közben egyre többet is vitáztak azon, merre tovább. Egy részük a hegyekbe ment azzal a reménnyel, hogy ivóvizet találjanak. Egy másik részük, fiatalabb, nőtlen férfiakból álló csoport egy nem igazán létező hegyi útvonalat választott. Se fák, se fű nem volt, és attól rettegtek, a Sierra hegyei közt kell tölteniük a telet. Mindkét különvált csapat problémákat talált víz helyett, így sokan visszafordultak, hogy megkeressék a Hunt által vezetett eredeti csoportot.

Végül 1849 decemberében mindkét csoport bejutott egy nagy völgybe, kimerülten, legyengülve értek ide. A sólapályokkal teli völgyet hegyek fogták körbe, víz alig volt, és amit találtak, az is erősen lúgos volt. A fiatal férfiak csapata az ökreik egy részét levágta, hogy legyen mit enni, gyalog vágtak át a völgyön, s végül egy indián segítségével biztonságba jutottak. A másik csoport más úton próbálkozott, ám előrenyomulásuk során a férfiak egy újabb része kivált – ők aztán az út során a környezeti körülmények hatására életüket vesztették.

Az eredeti csoport egy részét egy hóvihar megmentette ugyan a szomjhaláltól, de az ökröket elpusztította a szomjúság és a kimerültség, s számos ember is meghalt. A maradék társaságból a férfiak jórészt nekivágtak a hegyeknek, a gyerekek és a nők maradtak, segítségre várva. Értük már élelemmel felszerelten érkezett vissza két fiatal férfi, aki végül megmentette őket. Amikor a Panamint-hegyeket átszelve visszanéztek a völgybe, a társaság egyik tagja ezt mondta: Viszlát, Halál-völgy!

A rövidebb utat választóknak végül több mint 4 hónapjába telt, hogy átjussanak a vágyott Kaliforniába. A név aztán rajta ragadt a helyszínen, amely mind a mai napig az USA legkegyetlenebb, legkietlenebb vidéke.