Küzdelem a vízért

A határvidéken a Hámun-tórendszer nevű időszakos, lefolyástalan medence gyűjti magába csapadék esetén a vizet, és az ide torkolló folyókét. A területen egykor igen fontos, a ramsari egyezmény alá tartozó vizes élőhely, vándormadarak pihenőhelye is volt. Mára azonban jórészt kiszáradt, a madarak pedig meg sem állnak itt, nincs miért, a három nagyobb, egymással is összeköttetésben álló tórendszer helyén jórészt csak porviharoknak alapanyagot szolgáltató száraz lapály van. A tórendszer vízfelületének területe több mint 90 százalékkal csökkent 1999 óta.

A tórendszert a Hindukus hegyei közt eredő Helmand (más néven Hirmand) -folyó vize táplálta volna, azonban az 1970-es évektől az öntözéses földművelés számára az eleve bizonytalan hozamú folyó vizéből egyre többet emeltek ki.

Amíg a folyó még hozta a vizet, a tórendszer legfelsőbb tagja akkor is tó maradhatott, ha a többi kiszáradt a helyi csapadékhiány miatt. A régiót sújtó aszályos időszakok egyre hosszabbá váltak, a területre érkező csapadék közel 80 százalékkal csökkent 2001-re. A helyzet sokban hasonlított az Aral-tó környékét érintő átalakuláshoz, és itt is rengetegen veszítették el a megélhetésüket.

2023 elején már helyi fegyveres konfliktust is eredményezett a vízhiány az afgán-iráni határon, számolt be a Science. A két ország közti korábbi egyezményt, mely szerint a Helmand-folyó vizét megosztják, az irániak szerint a tálib hatalom nem tartja tiszteletben. A konfliktusban két iráni határőr és egy tálib harcos is meghalt. Egy nemrégiben közzé tett kutatási eredmény szerint a klímaváltozás még inkább kiélezi majd e konfliktust. Az eddigi mért adatok szerint Afganisztánban pont e régióban nőtt a legnagyobb mértékben a hőmérséklet. A talajvíz szintje 2,6 méterrel mélyebbre húzódott vissza 2003-2021 között. A Helmand-folyó Iránig elérő vize az elmúlt 20 évben felére csökkent, részben az öntözés miatt, részben pedig a folyón épített gátak miatt.

2021-ben a Hindukus hegyeiben rendkívül kevés hó hullott, márpedig ez jelenti a legtöbb afgán folyó, így a Helmand vizének forrását is. Míg Irán szerint az 1973-as egyezségben meghatározott víz alig 4 százalékát kapták meg, a tálibok az aszályos időre hivatkozva feleltek az iráni vádakra.

Azonban a konfliktus nem új keletű. Najibullah Sadid, a Stuttgarti Egyetem afgán vízszakértője elmondta, hogy a két ország közti viták mindig az aszályos időszakokra estek, az 1872, 1898, 1902 és 1935 évre, például. A felmelegedés és a terület politikai instabilitása azonban még fokozottabb konfliktusforrást jelent.

A viták forrása jelenleg az, hogy az egyetlen, a folyó vízhozamát mérő állomást évekkel ezelőtt megsemmisítették az afganisztáni harcok során, így egyszerűen nem léteznek mért adatok. 2021-ben az afgán oldalon egy gáttal víztározót hoztak létre, nem messze az iráni határtól – bár ezt a közelmúltban iráni küldöttség is megnézte, ez is konfliktusforrást jelent.

Hosszú távú és biztos megoldást jelenthet a földművelési szokások, a víz elraktározása rendszerének átalakítása, a szakértők becslései szerint ugyanis a víz 70 százaléka elvész ahelyett, hogy hasznosulna. A technológia modernizálásával ez megszüntethető. Különösen fontos lenne, ha más növényekre állnának át. Jelenleg Afganisztánban nagy vízigényű gabonákat termelnek, holott a térségben kiváló termőhelye lenne például a sáfránynak, és számos zöldségnek. Ezeket azonban el kellene tudni adni, ami jelenleg nem lehetséges. Sajnos a területen sokan álltak át tálib nyomásra a szárazságtűrőbb ópiummák termesztésére is.