Nem nőhetnek az égig

Sziklaomlások a Himalájában, avagy a legmagasabb hegyek növekedésének is gátat szab az erózió, s megteremti az ember számára a letelepedés lehetőségét.

Nemrégiben a Nature folyóiratban számoltak be egy felfedezésről egy francia vezetésű nemzetközi kutatócsoport tagjai: a középkorban elképesztő méretű sziklaomlás gyalulta le az Annapurna egyik csúcsát, több száz méterrel csökkentette annak magasságát. A kutatást az EOS földtudományi hírportál ismertette.
A Himalája kiemelkedését s folyamatos növekedését annak köszönhetjük, hogy India beleütközött az Eurázsiai-lemezbe, s mind a mai napig egyre északabbra nyomul. Azonban még a legnagyobb hegyek se nőhetnek az égig, az erózió ugyanis ügyel arra, hogy az emelkedésüket a kopásuk ellensúlyozza. A Himalája ormai közt ez gyakran sziklaomlásokként valósul meg, amelyek időnként az emberi településeket is veszélyeztető helyen történnek.
Így volt ez 2012-ben is, amikor az Annapurna IV oldalából indult omlás hatására egy, a völgyben robogó folyót eltorlaszolódott, majd hetekkel később a torlasz mögött felgyülemlett vize áttörve a gátját hatalmas erejű, és teljesen váratlan áradást okozott, amelyben 72 ember veszítette életét. Csak utólagos elemzésekkel sikerült kideríteni az okokat, és ez felhívta a figyelmet az Annapurna tömbje közelében álló nagyváros, Pokhara lakóit is fenyegető veszélyre. A kb. 350 ezer lakosú nagyváros egy olyan síkon fekszik, amelyet szintén az Annapurna IV-ből eredt középkori, gigantikus méretű sziklaomlás hozott létre.
Na de miként is zajlott ez a hegyomlás a 12. században?
A kutatók számításai szerint egy 23 köbkilométeres (ez a Balaton teljes vízmennyisége térfogatának 12-szerese!!!) omlás szó szerint lefejezte az egyik csúcsot. A hallatlan méretű omlás mintegy ezerszerese a modern idők legnagyobb omlásainak, és a becslések szerint ilyenekre néhány százezer évente kerülhet sor, bár a hegyek a lerakódó hó és jég mozgása miatt folyamatosan kopnak.
Azonban az Annapurna IV egy úgynevezett teflon-hegycsúcs, amelyre nem tud lerakódni a jég, ahogy a palacsinta se ragad le a teflon serpenyőben, egészen egyszerűen lecsusszan róla. A sima hegyoldalak ezzel lehetővé teszik azt, hogy a jég birodalma fölé emelkedhessenek a hasonló csúcsok, amelyek egységét igen nehéz megbontani. Mindennek ellenére már az 1980-as években rájöttek: teflon ide vagy oda, az Annapurna alatti völgyet a hegyekből eredő törmelék töltötte fel. Csak az volt kérdés, hogy sok kis omlásból, vagy egy-két nagyobb omlásból erednek-e ezek a lerakódott törmelékek.
Ezt rekonstruálta most a kutatócsoport helyszíni vizsgálatok alapján. Helikopterrel járták be az Annapurna tömbjét, völgyeit, mintákat vettek a sziklákból és a völgyekbe jutott törmelékekből, majd megvizsgálták, mikor kerültek a felszínre ezek a kövek. Ezt a kozmikus sugárzás által létrehozott izotópok mennyiségének mérése teszi lehetővé: minél tovább van szabadban a kő, annál több tud létrejönni a kérdéses izotópokból bennük.
A mérések szerin 1190 körül az Annapurna IV csúcsa egyszerre, egyetlen tömbként omlott le. Ha Pokhara akkoriban már létezett volna, rendkívüli károkat szenvedett volna Nepál mára másodikká előlépett nagyságú városa. Azonban akkor még sehol se volt, így az omlás törmeléke elsimulhatott a völgyben, s megteremthette a lehetőségét annak, hogy később ideépüljön a város. Az ilyen nagyságú omlások anyaga a modellszámítások szerint mintegy 150 kilométeres távolságig juthat el!
Mi okozhatta ezt a hirtelen lezúduló sziklalavinát?
A számítások arra mutatnak rá, hogy az ekkor bolygónkon zajló középkori klímaoptimum során kicsivel volt csak alacsonyabb a hőmérséklet, mint a 20. század első felében, ám a korszakot megelőzőhöz képest 1 Celsius-fokkal melegebb volt. Ez a kis mértékű melegedés (persze akkor sem egyformán melegedett minden régió) elegendő lehetett ahhoz, hogy az Annapurna alsóbb, jéggel borított régióit instabillá tegye. Nem kizárt az sem, hogy esetleg egy korabeli földrengés is hozzájárulhatott az omláshoz, ámbátor nincsenek feljegyzések ebből az időszakból semmilyen jelentősebb rengésről. A számítások szerint jelenünk klímaváltozása is azzal fenyeget, hogy gyakoribbá válnak az omlások a Himalájában is.
Bár ma nem fenyeget az Annapurna csúcsainak leomlása, de a középkori omlás törmelékének egy része ma is a Pokhara feletti lejtőkön pihen még. Akár jelentős esőzések, akár földrengések hatására megindulhatnak e korábban felhalmozódott törmelékek a nagyvárosba…
Az omlást megelőzően az Annapurna IV csúcsa a kutatók számítása szerint még 8000 méter felett lehetett – ma 7525 méteres. Bár az omlás óta kb. 8 métert emelkedett a Himalája, még így is igen messze van attól, hogy az elveszített csúcs újra elérhesse e magasságot. Az ehhez az eseményhez hasonlók is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a legnagyobb hegyek se nőhessenek az égig.