A napciklust követik a Neptunusz felhői

A Hubble-űrteleszkóp, valamint a hawaii Keck Obszervatórium és a kaliforniai Lick Obszervatórium három évtizedes megfigyelési munkájának köszönhetően sikerült felismerni a Neptunusz felhőzetének rejtélyes eltűnése mögötti összefüggést, számolt be a NASA. A kapcsolat egészen meglepő, ugyanis a távoli Neptunusz a minket elérő napsugárzásnak csupán 0,1 százalékát kapja, ám a megfigyelések szerint mégis ezzel függ össze a felhőzete, nem pedig a 40 évig tartó évszakjaival.

Jelenleg szinte semmi felhőt se lehet látni a külső bolygón, csak a déli sarkvidékén figyelhető meg egy kevéske. Azok, amik egyébként a jégóriás közepes szélességi öveiben látszanak, 2019-ben kezdtek eltűnni. „Meglepett, milyen gyorsan eltűnt a felhőzet a Neptunuszon” – mondta Imke de Pater, a Berkeley Egyetem óriásbolygó-kutatója, az Icarus szakfolyóiratban publikált kutatás rangidős szerzője. „Gyakorlatilag azt láttuk, hogy a felhőzet aktivitása néhány hónap alatt szinte eltűnt.”

A felhők még most, négy évvel később sem tértek vissza. „Ez rendkívül izgalmas és váratlan, mivel a Neptunusz ezt megelőző felhőszegény időszaka sokkal kevésbé volt drámai, és nem is tartott ilyen sokáig” – tette hozzá a kutatást vezető Erandi Chavez.

A naptevékenységi maximum ideje során jelentősebb az ultraibolya sugárzás, ez pedig olyan fotokémiai reakciókat indít el a Neptunusz légkörében, amelyek a felhők születését eredményezik. Amikor felhők jönnek létre a bolygó légkörében, azok világosságuk révén megnövelik a bolygó visszavert fényét is, így a jelenlétük akkor is mérhető, ha magát a felhőt nem tudjuk megfigyelni. A napciklus és a bolygó felhőzete pontosan ugyanazt az utat követi, ám a Neptunusz két évvel később tükrözi a Nap változásait. Ez annak köszönhető, hogy az ultraibolya sugárzás hatására lejátszódó reakciók végtermékéből csak lassan épülnek fel a felhők. Számtalan kérdés van még a jégóriás légkörének viselkedése kapcsán, amelyeket tisztázni kell, ezeket a további megfigyelések segítenek majd megválaszolni.

A mostani felismerést két különleges megfigyelőprogram biztosította. Egyrészt a Hubble-űrteleszkóp OPAL nevű programja, amelyben a külső bolygók légköréről készít rendszeresen felvételeket az űrteleszkóp. Másrészt a Keck Obszervatóriumban a korábban kihasználatlan szürkületi időszakban végzett megfigyelések – ez az időszak a világosabb ég miatt nem alkalmas vizuális tartományú megfigyelésre, azonban más tartományokban még használható, s így a Naprendszer objektumait figyeli a Keck.