Ízek és a természet harmóniája (X)

Régóta tudjuk, hogy az átgondolatlan mezőgazdaság fenntarthatatlan, súlyos hatást gyakorol a bolygóra, és ezáltal az emberiségre is. Az elmúlt években szerencsére egyre több az olyan kezdeményezés, melynek célja a mezőgazdaság fenntarthatóbbá tétele, ezek közé tartozik a Mondelez International programja, a Harmony is.

A kezdeményezés lényegét azok a partnerségek adják, amelyeket a cég köt helyi, a kekszgyárak közelében tevékenykedő gazdálkodókkal. A Harmony célkítűzése többek között a növényvédő szerek és a műtrágya használatának megakadályozása, a vizek és a talaj védelme, valamint a kibocsátás mérséklése.
Idén a vállalat tulajdonában lévő Győri Édes a biodiverzitás fontosságára próbálja felhívni a figyelmet az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) támogatásával. A cél annak bemutatása, hogy a fogyasztók milyen otthoni lépéseket tehetnek a méhek és a biodiverzitás érdekében.
A biológiai sokféleség, valamint a méheket is magába foglaló beporzók csoportja nélkülözhetetlen a mezőgazdaság számára. Az elmúlt évtizedekben mintegy 20-40 százalékkal csökkent a beporzók egyedszáma és fajgazdagsága, ez pedig más állatokra is kihat. A probléma hátterében elsősorban a méhek élőhelyeinek és táplálkozó területeinek zsugorodása áll, félő, hogy a rovarok eltűnésével számos, általuk beporzott növényt, illetve az azokat fogyasztó állatokat is elveszíthetjük.
A Győri Édes augusztustól több mint 10 ezer tasaknyi vadvirágmagot fog kiosztani áruházi kóstoltatások során, ezeket a fogyasztók könnyedén elültethetik, méhlegelőket alakítva ki. A szakmai támogatást megköszönve, valamint az OMME segítségének érdekében a Mondelez anyagi támogatást is biztosít a program számára.