Éjszakai világító felhők az űrből nézve

Bolygónk legnagyobb magasságban kialakuló felhőit időnként hazánkból is látni lehet.

Az Earth Observatory felvételét 2022. július 9-én a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén dolgozó űrhajós készítette, mégpedig úgy, hogy a légkört a keresztmetszetében láthatjuk. Az ékszakai világító felhők 80-90 kilométeres légköri magasságban, a mezoszféra felső határán – ez a légkörünk leghidegebb része – jönnek létre a nyári időszakban. A kialakulásuk feltétele, hogy legyen némi vízpára az adott magassági szinten, és igen nagy, legalább -123 Celsius-fokos hidegre is szükség van, ezt pedig a nyári időszakban éri el a légköri régió. A kialakulásukat gátolja az erős naptevékenység, a Napból érkező extrém-ultraibolya sugárzás ugyanis lebontja a nagy magasságban lévő vizet. Ezért a napfoltminimum körüli években sokkal gyakoribbak, mint jelenleg, a maximum közelében. Megfigyelésük a nyári alkonyok után, illetve a napkelték előtt 1-2 órával lehetséges, ekkor a Nap 6-16 fokkal a horizont alatt jár. A felszín közeli légköri rétegek tehát már sötétben vannak, ám nagy magasságban, ahol e felhők kialakulhatnak, még éri a fény a légkört, s megvilágítja e felhőket is – ha vannak.
Színük jellegzetesen kékes árnyalatú, amelyhez időnként, a nagy kiterjedésű esetben aranyszínű vagy kissé vöröses perem is társulhat, ám alapvetően ezüstösen fénylő kékek. Ezt a kéket láthatjuk az űrfelvételen is. E kékesen ragyogó sávok annak ellenére, hogy látványos, feltűnő jelenségek, csak rendkívül kevéske vízből állnak, amelyek elképesztően picike, mikroszkopikus méretű kristályokat alkotnak.
A felvételen megláthatjuk légkörünk három főbb rétegét is: legalul sötétben a troposzféra, ahol időjárásunk alakul, ennek tetejét a vöröses sávba belenyúló sötét felhőtetők jelzik. Felette kékes árnyalatban a sztratoszféránk látható – itt van az ózonpajzs, aminek köszönheti a kékes színét e légréteg. A felső régióban pedig már a mezoszféra látható, ahol a világító felhők kékes sávjait is megfigyelhetjük.
A világító felhők megjelenése korábban a sarkvidékekhez közeli területekre korlátozódott, azonban egyre gyakrabban és egyre nagyobb fényességgel jelennek meg közepes szélességeken is. Ennek oka még nem teljesen világos, de valószínűleg annak köszönhető, hogy a légkörbe jutó metán vízzé bomolva lehetőséget teremt e felhők jégkristályainak kialakulására. Ezzel a világító felhők az emberi tevékenységhez is kötődhetnek, és a klímaváltozással is összefügghetnek.