Ausztráliában rejtőzhet bolygónk legnagyobb becsapódási krátere

Ha egy távcsővel megnézzük a Holdat, feltűnnek a rajta nagy számban lévő kisebb-nagyobb kráterek. Felmerül, ha a Holdon ilyen sok van, miért nem láthatunk ugyanilyen sokat a Földön is? Bolygónkat az évmilliárdok során arányában ugyanannyi becsapódás érte, mint a Holdat, azonban ezek nyomait a földi folyamatok elsöprő többségében megsemmisítették. Időnként fedezünk fel korábban nem ismerteket, geológiai módszerek segítségével – így bukkantunk rá a dinók kihalását okozó Chicxulub-kráter maradványaira is.

Egy hasonló felfedezés születésének lehetünk tanúi, ha beigazolódik az az elképzelés, amelyről a Tectonophysics szakfolyóiratban számolt be egy ausztrál kutatópáros, és a The Conversation-ön ismertették a kutatásuk lényegét. Eszerint Ausztrália délkeleti régiója alatt, a Föld mélye rejtheti bolygónk talán legnagyobb becsapódási kráterét, a komplex szerkezetű Deniliquin-krátert.

Mit is tudunk erről a geológiai képződményről? Koncentrikus, körkörös mintázatot mutató gyűrődések találhatóak a felszín alatti kőzetrétegekben (ez látszik a nyitóképen) – a felszínen nincs nyoma a feltételezett kráternek. A képződmények középpontja közelében van a névadó település, Melbourne-től mintegy 230 kilométerre északra. A képződmény sugara több mint 220 kilométeres (vagyis közel 500 km az átmérője). Ha beigazolódik, hogy becsapódási kráter maradványáról van szó, akkor ez lesz a bolygónk legnagyobb ilyen alakzata. A jelenlegi legnagyobb a Dél-Afrikában található Vredefort-kráter, amely mintegy 300 kilométer átmérőjű, a jól ismert Chicxulub pedig 170 km.

Mivel nem láthatóak a nyomai a felszínen, ezért csak geofizikai módszerekkel lehet a nyomára bukkanni. A szakemberek a régióban elvégzett mágneses és gravitációs mérések alapján „látták” meg a körkörös objektumot.

Amikor egy nagyobb méretű égitest becsapódik bolygónkba, olyan mélyedés jön létre, melynek közepén kiemelkedik a felszín – ez pont úgy fest, ahogy egy vízcsepp a sima vízfelületre zuhan. Azonban, míg a víz elsimul, a kőzetfelszín nem, vagyis megőrzi a központi kiemelkedés nyomait, egészen addig, míg az erózió és a geológiai folyamatok el nem tüntetik. Ezt követően már meglehetősen nehéz azonosítani egy ilyen nagy becsapódás hagyta komplex krátert…

Ausztrália, illetve Gondwana, az ősi szuperkontinens része volt egykor, 38 igazolt és 43 lehetséges becsapódási kráterrel büszkélkedhet. Ezek egy része egészen kicsi, míg mások meglehetősen nagyok, ám teljesen eltemetődtek az évmilliók során. A maradványok gyakorlatilag ezen ősi kráterek „gyökerét” jelentik, ez maradt csupán fenn a Vredefort és a Chicxulub esetében is.

Tony Yeates 1995-2000 közti mágneses vizsgálatok alapján arra jutott, hogy a Murray-medence alatt egy hasonló, nagy méretű betemetett kráter maradványa rejtőzhet. 2015-2020 között friss geofizikai adatok segítségével azt már sikerült bizonyítani, hogy valóban van egy körkörös objektum, amelynek átmérője 520 km. Az objektum központi, kiemelkedett régiója szeizmikus mérések alapján jól behatárolható.

A mágneses mérések jól mutatják a körkörös mintázatot a kb. 30 km-es mélységben, emellett sugárirányú töréseket is látni lehet, amelyek az objektum középpontja felől indulnak ki. Szintén a becsapódás eredetét támasztják alá azok a kisebb mágneses eltérések, amelyek a korábbi kőzet repedéseibe benyomult kőzetolvadékra utalnak. Ezek a jelek a jól ismert, nagy méretű kráterekben mind jelen vannak a bolygónkon. Azonban a végső bizonyítékot csak az nyújthatná, ha mélyfúrásokkal sikerülne mintát venni a betemetett rétegekből. A becsapódások során olyan fizikai változások zajlanak a kőzetekben, amelyek egyértelmű nyomként könyvelhetők el.

A becsapódás valószínűleg az ordovícium késői szakaszában eshetett meg, vagyis mintegy 445 millió évvel ezelőtt – ez ráadásnak egybeesne egy korabeli, hatalmas kihalási hullámmal is. A feltételezett becsapódást globális lehűlés követhette, amelynek nyomán nagy fokú eljegesedés is kialakult, és a korabeli fajok 85 százaléka kihalt. Ha sikerülne mintát venni a mélyben rejtőző kőzetszerkezetből, annak kora elárulhatná, vajon tényleg köze lehetett-e a becsapódásnak a kihaláshoz.