A hévforrások vagy az állatok veszélyesebbek?

A Yellowstone látogatóira számtalan veszély leselkedik, amelyekre a park rendre fel is hívja a figyelmet.

Páratlanul gyönyörű, de veszélyes hely a Yellowstone Nemzeti Park, amelyet geológiai csodái és állatvilága egyaránt vonzóvá tesznek a látogatók számára. Azonban ugyanezek a csodák azok, amelyek a baleseteket, haláleseteket is lehetővé teszik, és bizony a parknak rendszeresen be kell számolnia ezekről a sajnálatos esetekről. A balesetek oka azonban a vakmerő, a szabályokat semmibe vevő látogató, nem a geológia vagy a vadállat. Az esetekről a Yellowstone Vulkán Obszervatórium készített összefoglalót.

A park látogatói számára elvárás, hogy a medvéktől, farkasoktól legalább 91 méter, a többi nagy termetű állattól, mint a bölény vagy a jávorszarvas legalább 23 méter távolságot tartsanak. Az erről szóló figyelmeztetést mutató táblák olyan gyakoriak a parkban, hogy nem lehet őket nem észrevenni, ám mindezek ellenére is minden évben vannak, akik túl közel merészkednek, vagy épp balesetet szenvednek.
A park 1872-es alapításáig visszavezethető történetében két ember halála köthető bölényhez, 8 medvékhez; az elmúlt évtizedekben általában évente néhány sérülés történik az állatokhoz való túlzott közelség miatt. Ugyanezen időszak alatt több mint kétszer ennyien, 22-en haltak meg a hévforrások hatására égési sérülésekben, és sok százra tehető a nem halálos sérülések száma. Az ismert legelső, forró víz hatására bekövetkező halálesetre 1890-ben került sor, a legutóbbi ilyen 2022. július 31-én volt.
A források ugyan kissé savasak, ám ne olyan erősségű savat képzeljünk el, ami feloldja a testeket – nagyjából a narancsléhez hasonlítható a hévizek savassága. A park forrásainak sokasága eléri a 66 Celsius-fokot, de van, amelyik ennél is melegebb, 85 Celsius-fokos. Ez utóbbi akár már néhány másodperc alatt is másod- vagy harmadfokú égési sérülést okoz, és ha ez a test nagy felületén történik, igen rosszak a túlélési esélyek.

Volt olyan haláleset is, amikor valaki a nem pórázon vezetett kutyája után ment bele egy forró vizes forrás medencéjébe. A parkba bárki beviheti a kutyáját, azonban csak rövid, fix pórázon (nem a ma oly divatos hosszúra engedhető flexi pórázon), és ezzel nemcsak a vadállományt zavarják, hanem pont ilyen, hévizes baleseteket is okozhatnak.
A parkban egyes korábbi halálos baleseteket követően ugyan megnövelték a figyelmeztetések számát, de valószínűleg ez sem lesz soha elegendő, mert mindig lesznek „bátrak”, akik letérnek a kijelölt utakról, és semmibe veszik a táblákat.