Henrietta, Herbert2025. március 16., vasárnap
Föld

Dr. Zádor Zsófia rekordot döntött a mélységi életmentéssel

2023.09.17.NG
National Geographic Magyarország

Extrém körülmények között, napokig ezer méteres mélységben, poros, párás barlangi környezetben, egy sebtében felhúzott intenzív terápiás sátorban, egyedülálló teljesítményt nyújtva sikerült stabilizálnia páciense életfunkcióit dr. Zádor Zsófiának, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakorvosának Törökországban.

Berentés Ágnes felvétele a Morca-barlangban készült, az 1000 méteres mélységbe vezető aknában.
Forrás: Önök küldték / Berentés Ágnes

A Semmelweis Egyetem egykori hallgatója azt tanácsolja az orvostanhallgatóknak, hogy érdemes minél alaposabban elsajátítani az alapvető belgyógyászati fizikai vizsgálatokkal kapcsolatos tudnivalókat, mert életmentő lehet.

„Rögtönözni is kellett, de szerencsére támaszkodhattam az általános orvosképzés során elsajátított ismeretekre az alapvető műszerek használatáról, illetve arról, hogyan lehet a megszokott műszeres diagnosztikai eszközök nélkül, szinte csak a fizikális vizsgálatokra alapozva diagnosztizálni és kezelni belgyógyászati problémákkal jelentkező betegeket” – mondta a Semmelweis Egyetem honlapjának dr. Zádor Zsófia Erzsébet, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat önkéntes szakorvosa, akinek közreműködésével sikerült stabilizálni a dél-törökországi Taurus-hegység Morca barlangjában rekedt amerikai barlangkutató, Mark Dickey állapotát, majd pedig ezt követően sikeresen kimenteni a több mint ezer méter mélyen fekvő táborból. Ez volt a legmélyebben végzett sikeres barlangi mentőakció.

A jelenleg a balassagyarmati kórházban dolgozó aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos még a Semmelweis Egyetemen töltött évei alatt kezdett barlangászkodni, és ahogy gyűltek barlangász tapasztalatai, úgy vált ez életformává számára, és nyíltak előtte újabb expedíciós lehetőségek is.

Dr. Zádor Zsófia, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (MBSZ) orvosa a Morca-barlangnál lévő felszíni táborban.
Forrás: Magyar Barlangi Mentőszolgálat / Berentés Ágnes és Sándor Zsolt

 

Orvosokra nagy szükség van a barlangi mentésnél is, noha nincs előírt orvosi képesítési vagy kezelési kritérium ehhez – általában az adott esethez igazítják a szükséges eszközök körét, de fontos, hogy legyen barlangász tapasztalat. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat többek között azért különleges, mert az orvos egyúttal barlangász is, ezért egyedülálló szakértelem áll rendelkezésre, ha menteni kell – mondta dr. Zádor Zsófia Erzsébet, hozzátéve, hogy egyébként számos hazai orvos barlangászkodik a szabadidejében. Az önkéntes szolgálat tagjai évente kétszer tartanak nagyobb és többször kisebb mentési gyakorlatokat. Amikor pedig riasztás van, akkor aktivizálódnak és indulnak menteni. Ahogyan történt az szeptember 3-án is, amikor egy kollégája értesítette, hogy több mint ezer méter mélyen rosszul lett és vérzéses belgyógyászati panaszok miatt segítségre szorul egy amerikai barlangkutató Dél-Törökország mélyén. Este már úton volt Törökország felé, miután kiderült, hogy egész Európában abban a pillanatban egyedül a magyar barlangi mentők rendelkeznek mind a szükséges orvosi, mind pedig az ezer méteres mélységbe ereszkedéshez szükséges tapasztalattal.

„A legnagyobb nehézséget kezdetben az információhiány okozta számomra, mivel érkezéskor keveset lehetett tudni a beteg állapotáról, hogy mennyi vért vesztett addig, illetve a későbbiekben is nehézséget okozott, hogy nem tudtam a megfelelő időben kommunikálni, arról, hogy milyen gyógyszerekre lenne szükség. Ráadásul az elején minimális orvosi eszközt tudtunk magunkkal vinni, mindössze egy pulzoximéter, egy hőmérő és egy fonendoszkóp volt nálam, ezért az ellátás megkezdésekor leginkább a fizikális vizsgálatokból leszűrhető jelekre támaszkodhattam annak meghatározásakor, hogy mennyire anémiás” – mondta dr. Zádor Zsófia.

Intenzíves sátor a Morca-barlang mélyén
Forrás: Magyar Barlangi Mentőszolgálat / Berentés Ágnes és Sándor Zsolt

A megérkezésükkor derült ki, hogy a beteg súlyos, életveszélyes állapotban volt, azonnal meg kellett kezdeni gyomrának nagy dózisú, gyógyszeres védelmét, és később vértranszfúzióra is szükség volt. A mélység ebben az esetben nem jelentett kihívást, fiziológiai változásokkal nem kellett megküzdeni emiatt, és szerencsére ebben a barlangban a levegőminőség is megfelelő volt a szakorvos szerint.

„Már kezdettől gyomorfekélyre gyanakodtam, és ennek megfelelően is kezdtem meg a kezelést, és később, a sikeres mentés utáni kórházi vizsgálat igazolta is a diagnózist. Ez egy viszonylag banális, kezelhető betegség, csak most rossz helyen érte a beteget” – jegyezte meg dr. Zádor Zsófia. Később érkezett egy EKG monitor, vérnyomásmérő és aktív infúziómelegítő is, és szükség esetén rendelkezésre állt volna külső pacemaker és defibrillátor is, amelyet a beteg ellátásához használt mélységi tábor, és a felszín között ingázó mentőtársak hoztak le.

Vértranszfúzió ezer méter mélyen
Forrás: Magyar Barlangi Mentőszolgálat / Berentés Ágnes és Sándor Zsolt

 

Mivel emésztőrendszeri vérzéses probléma miatt riasztották őket, ezért vérkészítményekre is szükség volt, ezeket viszont jogi okok miatt csak Törökországból tudták beszerezni, a Vörös Félhold közreműködésével. Szerencsére mivel a barlang hőmérséklete állandó 4-6 Celsius fok közötti, ezért a kezdetleges táborban, amelyet az expedíció tagjai és az első hullámban érkező magyar mentőcsapat által felállított intenzív terápiás sátor mellett hoztak létre, legalább az élelmiszerek és a vérkészítmények hűtése miatt nem kellett aggódniuk – tekintve, hogy csaknem egy napig tartott az út a felszín és tábor között –, utóbbiak tárolásához ugyanis épp megfelelő volt a hőmérséklet. Maga a vérkészítmény pedig 300 méter mélységig, amíg viszonylag könnyű volt a barlangban az ereszkedés, hűtőtáskában utazott, aztán pedig már maga a barlang gondoskodott a megfelelő tárolásról.

A betegellátásnál azonban már okozott kihívásokat a hőmérséklet: egyrészt a páciens melegen tartásáról is gondoskodni kellett, másrészt pedig a vérkészítményeket is melegíteni kellett felhasználás előtt. „Eleinte a hálózsákomban a saját testmelegemmel, később melegített víz felhasználásával biztosítottuk az infúziós szerelék felhasználhatóságát, majd érkezett az aktív infúziómelegítő és egy perfúzor is, ami segítette a folyamatos infúziós folyadékpótlást, illetve azt, hogy ne csak szájon és vénán át tudjam a gyógyszereket adagolni” – idézte fel a mentés körülményeit dr. Zádor Zsófia. Mint mondta, a kórházban is melegítik felhasználás előtt a vérkészítményeket, azonban a barlangban sokkal nehezebb volt összehozni ehhez a megfelelő hőmérsékletű meleg vizet.

Vértranszfúzió ezer méter mélyen
Forrás: Magyar Barlangi Mentőszolgálat / Berentés Ágnes és Sándor Zsolt

Az intenzív terápiás sátorban a körülmények miatt komoly kihívás volt a higiénia biztosítása is, különösen a vértranszfúzióknál, noha igyekeztek a gumikesztyűk használata mellett minél többször és alaposabban fertőtleníteni is az érintett területet. A páciens állapotának stabilizálását követően pedig igyekeztünk úgy megoldani a kezelést, hogy minél kevésbé legyenek invazívak a beavatkozások, épp a fertőzések elkerülése érdekében – tette hozzá dr. Zádor Zsófia, aki napokig a sérült mellett maradt 0-24 órában. A szűkös műszeres diagnosztikai háttér mellett folyamatosan figyelnie kellett azt, hogy a vérátömlesztés lehetséges szövődményei közül jelentkezik-e bármelyiknek is közvetett jele, ahogyan arra is, hogy megfelelően adagolta-e a véralvadásgátlókat, mert különben fennállt volna a trombózis veszélye is.

Miután sikerült stabilizálni a páciens állapotát, még az is felmerült, hogy esetleg a saját erejéből távozzon a barlangból. Végül azonban ezt elvetették, és két nap megfeszített munkával a korábban napokig épített kötélrendszerek segítségével hordágyon hozták fel Mark Dickeyt a Morca-barlangból. A magyar orvoscsapat hét napot töltött a mélyben, és mivel az olasz váltótársaknak köszönhetően hamarabb elindulhatott felfelé, ezért már a felszínen várták, hogy a sérült megérkezzen. Ezt követően kórházba szállították az amerikai barlangászt, a mentőcsapatok pedig nekiláttak a pakolásnak és a hordágyszállításhoz kiépített kötélpályák leszerelésének, és a hazaút megszervezésének. Péntek hajnalban érkeztek haza Magyarországra.

Így néz ki egy napfogyatkozás a Hold felszínéről

Így néz ki egy napfogyatkozás a Hold felszínéről

A rendkívül látványos felvétel ugyan nem az első efféle fotó, azonban különleges főként amiatt, hogy egy magánvállalkozás űrjárműve készítette.

Nincs olyan magyar város, ahol megfelelő a levegőminőség

Nincs olyan magyar város, ahol megfelelő a levegőminőség

Egy friss jelentés szerint a világ városainak 83 százalékában túl magas a szálló por mennyisége.

Égi jelenségek 2025. március második felében

Égi jelenségek 2025. március második felében

Beköszönt a csillagászati tavasz, búcsúzunk az alkonyi Vénusztól, de még jól láthatjuk az állatövi fényt, napfogyatkozás is lesz, azonban csak egy egész picit kapunk belőle.

A régi földrengéseket a kvarckristályok is megőrzik

A régi földrengéseket a kvarckristályok is megőrzik

A földrengések múltbéli előfordulásáról árulkodhat a táj vagy a kőzet- és üledékrétegek, nemrégiben egy kutatócsoport új jelekre bukkant.

Történelmi mélyponton a tengeri jég kiterjedése

Történelmi mélyponton a tengeri jég kiterjedése

Rekordalacsony idén a februári jégkiterjedés.

National Geographic 2025. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket