Noktalgia

Olyan súlyos a fényszennyezés hatása, hogy új szót alkottak rá a csillagászok.

Korunk környezetszennyezésének egyik formája a fényszennyezés, amely ugyanúgy az egész bolygón jelen van, mint minden más, az emberi tevékenységhez kötött szennyezés. Sajnos annak ellenére se veszik komolyan a döntéshozók, hogy ma már világos (sajnos szó szerint is…), nem úri huncutságról van szó, nemcsak a csillagászati megfigyeléseket akadályozza, hanem az élővilág működését is, és emellett súlyos hatású az emberi egészségre nézve is.
A csillagászok érvei szerint a csillagos égbolt látványának elvesztése kulturális veszteség is, amely az egész emberiséget sújtja, a fényszennyezés lehet akár a felszínen tapasztalható mesterséges világítás, vagy épp a műholdak egyre duzzadó tömege. Az éjszakai égbolt még a bolygónk legtávolabbi zugaiban is 10 százalékkal fényesebb, mint alig 5 évtizede volt, és a helyzet csak romlik – számolt be a Space.com.
A csillagos égbolt elvesztésének érzésére született a kifejezés: noktalgia, a szó az éjszaka és a fájdalom, gyász szavakból áll össze. Bár amióta ismerjük a tüzet, valami módon igyekeztünk a fénytelen éjszakában is fényt adni a közvetlen környezetünknek – szükség esetén, ma ezt már elektromossággal, és a LED óta ráadásul olcsón is tesszük, épp ezért a legtöbb esetben feleslegesen világítunk.
Ma, ha olyan sötét égboltot szeretnénk látni, mint az elődeink láttak, erre az emberlakta területektől legtávolabb, például a magashegységi környezetben, vagy az óceánok közepén lehet esélyünk.
Azonban még ott se mondható el, hogy a látvány azonos a régmúltban látottakkal: a műholdak révén az egész bolygó égboltja átalakult. Például a tradicionális, csillagokon alapuló polinéz navigáció mesterei ma már kénytelenek nemcsak a csillagokat ismerni, hanem azt is, ha egy műhold fényét látják. (Ne feledjük, ezek a navigátorok voltak képesek Polinézia szívéből olyan helyekre elhajózni, mint a Húsvét-sziget, vagy Hawaii.)
A fényszennyezésről először 1973-ban esett szó a Science folyóiratban, már akkor nehéz volt csillagászatra alkalmas, sötét égboltú helyet találni az USA területén. Ez a helyzet azóta csak romlott. A mai városlakók jó, ha a legfényesebb csillagokat láthatják, teljes csillagképeket nem igazán van esélyük azonosítani. A csillagokhoz minden népnek fűződnek legendái, történetei – ezek mind semmivé foszlanak a fényszennyezés hatására.
Vajon sikerülhet-e visszafordítani ezt a folyamatot, visszakaphatjuk-e a sötétséget? Elméleti lehetőségeink vannak a kültéri világítás racionalizálására, és még a műholdak esetében se megoldhatatlan a fényvisszaverődésük csökkentése. Jórészt az akaraton múlik, ahhoz pedig nem ártana, ha minél többen értenék meg ennek a fontosságát.