Ennyit zsugorodott a Merkúr

A kőzetbolygók, így a Merkúr is, a legbelső régióikban őrzik meg a hőt legtovább, ám, ahogy apránként hűlnek, zsugorodnak is. Amikor a Merkúr felszínéről az első részletes fotók készültek 1974-ben, a Mariner-10 űrszondának köszönhetően, világossá váltak az évmilliárdok óta tartó zsugorodásához köthető tektonikai folyamatok külső jegyei. Ezeket a törések mentén elmozdult felszíni ráncok formájában lehet távolról jól felismerni, ezért egy nemzetközi kutatócsoport nemrégiben ezeket a felszíni formákat mérte fel. A Nature Geoscience folyóiratban közzé tett eredményeket a The Conversation hasábjain ismertette a kutatás egyik résztvevője, az Open University kutatója.

Amikor a bolygó zsugorodik, az egyre kisebb területű felszínén ráncok keletkeznek, hasonlóan ahhoz, ahogy egy alma nedvességének elvesztése hatására ráncosodni kezd. A Mariner felvételein töréslépcsők ráncainak jellegzetes sorozatait lehetett felfedezni, amelyek közt több kilométer magasak is vannak, és sok száz kilométer hosszan nyúlnak el a bolygó felszínén. A Messenger űrszonda 2011-2015 között vizsgálta a Merkúrt, és készített rengeteg további felvételt a felszínéről, amelyeken még több efféle geológiai ráncot fedezhettek fel.
E jelek alapján azonosítani lehetett magukat a töréseket, amelyek mentén lesüllyedt a felszín, és ki lehetett számítani, mekkora is volt a zsugorodás: a Merkúr sugara 7 kilométerrel lett kisebb az idők során. A bolygó sugara 2440 kilométer, így ez nem tűnik persze soknak.

A ráncok korát, vagyis ezzel a zsugorodás időszakát a felszínen látható becsapódási kráterek segítségével lehet meghatározni, ez alapján a ráncok zöme kb. 3 milliárd éve keletkezett. Míg a Földön tudjuk, hogy a hatalmas földrengések során miként mozdul el a felszín, a Merkúron sose lehettek akkora rengések, mint bolygónkon. Azonban a sok kicsi sokra megy elve itt is érvényes: évmilliárdok alatt a sok milliónyi gyengébb rengés is képes volt összességében akkora elmozdulást eredményezni, mint a Földön egy 8-9 magnitúdós óriásrengés.

A vizsgálatok azt mutatták, hogy egyes ráncok mind a mai napig tovább alakulnak, ugyanis számos kisebb ráncot lehet látni, amelyek a korábban keletkezett, ősi ráncok tetején alakult ki. A Messenger űrszonda nagy felbontású képei rengeteg ilyen példát mutatnak. A 2026-ban a Merkúr körüli munkáját megkezdő BepiColombo nevű ESA űrszonda tovább fogja majd vizsgálni ezeket a ráncokat.

E ráncok, ha a felszínt érő becsapódások hatásait is beleszámolják, a kutatók szerint alig 300 millió évesek lehetnek. Vagyis, a ráncokat létrehozó zsugorodás felszínmozgásai is csak ennyi idősek.

Nagyon nem is kell ezen csodálkozni, hisz a Hold esetében is ismerünk ilyen képződményeket, és azt is tudjuk, hogy mind a mai napig vannak az égitest hűléséhez köthető holdrengések. E rengések melléktermékeként a lejtőkön legurult kövek nyomai is felfedezhetőek – efféle jeleket várnak a szakemberek a BepiColombo felvételeiből is majd.