Katasztrófából született vizes élőhely

1421. november 19-re virradó éjszaka egy rendkívüli viharciklon érte el Hollandiát az Északi-tenger felől. A Rotterdamtól délkeletre fekvő, egykori Grote Hollandse Waart területét a több helyen átszakadt gátak miatt elöntötte a víz, az alacsonyan fekvő polder területén 17 falu semmisült meg. A gátszakadások oka jórészt a területen dúló, két megyét érintő polgárháborús helyzet miatt elhanyagolt karbantartás volt.

A becslések szerint e területen legalább 2000, de könnyen lehet, hogy 10 000 halálos áldozata volt az áradásnak, ami egyébként a mai Hollandia más régióit is érintette. Az 1421-es Szent Erzsébet-napi (a római naptár szerint november 17-e, mi magyarok 19-én üljük meg) áradást követően az elöntött terület legnagyobb része évtizedeken keresztül víz alatt maradt, 300 négyzetkilométeres beltenger alakult ki, később néhány sziget szárazulattá vált, és ott lassanként újraindulhatott az élet. Ehhez az is hozzájárult, hogy 1424-ben egy újabb ciklon és vele áradás érkezett, ez segített fenntartani a már kialakult állapotot. Azután az apálykor lecsökkenő vízszint máshol is lehetővé tette, hogy a növények – például a szittyók (Juncaceae) – újra birtokba vegyék a területet. A régió a mai nevét is a szittyóknak köszönheti, a Biesbosch a „szittyóerdő” kifejezést hordozza magában. Később a szittyóféléket a nád váltotta fel, majd megtelepedtek a fűzfák is. Ez utóbbi hajtásai a kosárfonók, bútorkészítők számára alapanyagul szolgáltak, ezért elkezdtek újra gátakat emelni az alapanyag védelme érdekében. Az emberi erő és a természet közösen hozta létre a Biesbosch mai arculatát.

A terület ma is a víz birodalma, erek, patakok sokasága választja el egymástól a kisebb szigeteket, olyan a régió, mintha egy folyó deltavidéke volna. Nyüzsög az élet itt: vízi madarak, például gémek, jégmadarak halásznak, a vízi emlősöket a vidra és a hód képviseli, ideális élőhely, szaporodó hely számukra a tengerszint alatti terület. Az Earth Observatory műholdképen mutatta be, hogy is fest a Biesbosch Nemzeti Park területe.

A 19. század közepétől megépített, lakosságot és ipart kiszolgáló vízi létesítmények biztosították, hogy a vad Biesbosch vad maradhat az egyébként zsúfolt észak-holland régióban. Azonban az áradások veszélye nem hárult el, még 1953-ban is volt egy hatalmas téli viharciklon, amelynek hatására Hollandia e területén is újra nagy áradások voltak, ezt követően azonban a modern kori gátépítések jelentősen javítottak a helyzeten.

A nemzeti parkban túrázni és vízitúrázni is lehet, azonban a régió egykori állatvilágának gazdagságát igyekeznek is helyreállítani. Sok évtizeddel ezelőtt a Rajna deltavidékén még bőven élt a tokhal, ám a túlhalászat és a vízszennyezés miatt eltűnt. Nemrégiben megvizsgálták a Biesbosch vizeit, és arra jutottak, hogy érdemes lehet betelepíteni a halat, mert jó esély van rá, hogy újra elszaporodhat. Az első telepítésre 2023. májusában került sor.