Nem egészen úgy gyógyul az ózonlyuk, ahogy várnánk

Az új-zélandi Otago Egyetem kutatói vizsgálták meg az antarktiszi ózonlyuk helyzetét, változásait 2004-2022 között. A Nature Communications folyóiratban publikáltak szerint azt találták, hogy az elmúlt 4 évben meglepően masszívnak bizonyult a lyuk, és úgy vélik, ehhez nem csak a CFC mennyisége járult hozzá.

A montreali jegyzőkönyv 1989-től életbe lépett CFC-kibocsátási korlátozása a nagyon kevés globális sikertörténetek egyike. Ám annak ellenére, hogy az ózonra veszélyes anyagok légköri mennyisége a 90-es évek végétől fogva jelentősen visszaesett, az ózonlyuk csak lassan gyógyul.

Tudjuk, hogy számos tényező befolyásolja az ózonlyuk aktuális kiterjedését, így a hőmérséklet, az erdőtüzek füstje vagy a jelentősebb vulkánkitörések, de még a napciklus is. Mindezek figyelembe vételével elméletben 2065-re teljesen el kellene tűnnie az ózonlyuknak, azonban a friss mérések alapján úgy fest, ez csak később következhet be. Ráadásul 2020-2022 között a vártnál nagyobb volt az ózonlyuk.

A kutatók az okok feltárása céljából részletes elemzéseket végeztek, mind a napi, mind a havi ózonhelyzetről, megvizsgálva az ózon mennyiségét a függőleges légrétegekben és földrajzi kiterjedésében is.

A kutatók arra jutottak, hogy az ózonlyuk közepén kevesebb ma az ózon, mint 19 éve volt. „Ez azt jelenti, hogy nemcsak kiterjedésében nagyobb az ózonlyuk, hanem mélyebb is tavasszal.” – mondta Hannah Kessenich, a kutatás vezetője. A tavasz alatt a déli félteke tavaszát kell érteni, a szeptember-októberi időszak az, amikor az ózonlyuk eléri az éves maximumát. „Összefüggést találtunk az ózonszint csökkenése és az Antarktisz fölé, a poláris örvénybe érkező légtömegek változásai közt. Ez arra utal, hogy ezek a legutóbbi, nagy ózonlyukak talán nem is kizárólag a CFC miatt voltak nagyok.”

A poláris örvény a troposzféra tetején és a sztratoszférában kialakult örvénylő légtömeg, amelynek hatása nemcsak helyben, de alacsonyabban – a teljes troposzférában – és magasabban is érvényesül. Nemcsak a Földön van efféle sarkvidéki örvény, hanem más, légkörrel rendelkező bolygókon is.

A legtöbb, az ózonlyukról érkező hír azt a benyomást keltette, hogy a problémát sikerrel megoldottuk. Bár a montreali jegyzőkönyv óta valóban rengeteget javult a CFC-szabályozásnak köszönhetően, az elmúlt években mégis a legnagyobbak közt volt a lyuk mérete. (Ezzel kapcsolatban a 2019-2020-as ausztrál erdőtüzek hatására is fény derült már korábban, egy északi féltekei kutatásban a mikéntre is választ találtak.)

„Habár az üvegházgázok éghajlati hatásaitól független módon, de az ózonlyuk is befolyásolja légkörünk kényes egyensúlyát. Mivel az ózon elnyeli az UV-fényt, az ózonlyuk nemcsak az antarktiszi felszínt elérő ultraibolya sugárzást növeli, hanem azt is befolyásolja, hogy hol tárolja légkörünk az elnyelt hőt” – mondta a kutató. Hozzátette, ez azt eredményezi, hogy a déli félteke szélmintázatai és felszíni éghajlata is megváltozik.