A Merkúr gleccserei

A Merkúr a Naphoz legközelebbi bolygó, ugyan nem a legforróbb a Naprendszerben, de elég meleg ahhoz, hogy nem alakultak ki rajta gleccserek. A Planetary Science Journal folyóiratban újonnan közzé tett kutatási eredmény szerint azonban úgy tűnik, ennek ellenére mégis voltak. A Bolygótudományi Kutatóintézet (PSI) munkatársai olyan gleccserek nyomaira bukkantak, amelyek érthető okból nem jégből, hanem sókból álltak. Az ilyen gleccserekhez arra lehetett szükség, hogy a bolygó kérgének felső rétegei illékony anyagokban gazdagok legyenek. Efféle körülményeket a Földön is ismerünk, azonban a Merkúron talált lehetséges gleccsereknek asztrobiológiai hatásuk is lehet.

„Az eredményeink kiegészítik azokat a nemrégiben elvégzett kutatásokat, amelyek a Pluto nitrogén-gleccsereire mutattak rá, ez pedig azt jelzi, hogy a Naprendszer legmelegebb és leghidegebb környezeteiben egyaránt előfordul a gleccser, mint jelenség” – magyarázta Alexis Rodriguez, a kutatás vezetője. „Kulcsfontosságú helyek ezek, mivel itt az illékony anyagokat tartalmazó rétegek a felszínre kerülnek több bolygón is.”

A Merkúr gleccsereinek eredetét ahhoz a mélybeli, illékony anyagokban gazdag réteghez (VRL) lehet kötni, amelyek helyenként a becsapódások során a felszínre kerülhettek. „A modelljeink alapján is valószínű, hogy sók áramlása hozhatta létre e gleccsereket, és a kialakulásukat követően minimum egymilliárd évig megtarthatták illékony anyagaikat” – tette hozzá Bryan Travis, a kutatás egyik résztvevője.

A földi környezetben egyes sók segítségével az élet számára megfelelővé válhatnak az egyébként rendkívül extrém körülmények, ilyenre találhatunk példákat az Atacama-sivatagban. A kutatók úgy vélik, a Merkúr esetében e sók felszín alatti rétegekben hozhattak létre az élet számára alkalmas körülményeket. A merkúri só felfedezésével kibővültek az életnek más bolygókon lehetőséget adni képes környezeti körülmények, persze nemcsak a Merkúron, hanem a hozzá hasonló exobolygókon is. (Sógleccsereket is találunk a Földön, például a Zagrosz-hegységben, Iránban.)

A sógleccserekre olyan különös felszíni mélyedések alapján következtettek, amelyekre eddig nem volt kielégítő magyarázat. A mélyedések az új elképzelések szerint úgy keletkezhettek, hogy az illó anyagokban gazdag rétegek, amelyekből a gleccser kiindult, szublimáció útján ezeken keresztül eregették az illóikat. A Merkúr északi sarkvidékén gravitációs mérések alapján egy mára eltemetett, ősi felszín rejtőzik. A mai felszínen látható kaotikus terület (Borealis Chaos – nyitóképünkön pirossal) elfedte az ősi, 4 milliárd éves felszínt, ez pedig azt jelzi, hogy valahogyan az illókban gazdag anyagok rákerültek az ősi felszínre.

A felfedezés a VRL eredetével kapcsolatban is gyökeresen új ötlettel szolgált: régebben úgy vélték, az eltemetett illók a bolygó kialakulásakor, annak köpenyének létrejöttekor született, amikor a bolygót alkotó anyagok elkülönültek. Az új elképzelés azonban az, hogy a fiatal Merkúron rövid ideig létezett, forró őslégkör maradványai lehetnek e rétegek. A légkör akkor omolhatott össze, amikor a Merkúr egyre hosszabb éjszakái során a hőmérséklet lezuhant. A kutatók szerint még a korai vulkanizmushoz köthetően víz is volt a Merkúron, amelyből sekély, igen erősen sós tavak is létrejöhettek. Azután, ahogy a víz elillant a világűrbe, vagy épp beépült egyes ásványokba, a só a helyén maradt, s létrejöhettek a kérdéses, illókban gazdag rétegek.