Tengeri töltésút Manifa olajmezőjén
Szaúd-Arábiában, a Perzsa-öböl partján, nagyjából félúton Kuvait és Bahrein között található a Manifa-olajmező.
Az 1957-ben felfedezett Manifa-olajmező az arab ország egyik legfontosabb lelőhelye, naponta 900 ezer hordó nyersolajat lehet itt kitermelni. A Saudi Aramco birtokában lévő területen 41 kilométernyi töltésút köt össze 27 mesterséges szigetet – a hatalmas építkezésre azért volt szükség, mert a területen nemcsak az olaj az érték, hanem a sekély tengeri ökoszisztéma is, és mert a különösen sekély tengerben a hagyományos fúrószigetekkel nem mentek volna semmire. A terület korallzátonyokkal teli, költözőmadarak számára fontos hely, de halászközösségek is élnek itt, az ő megélhetésüket is figyelembe kellett venni a tervek elkészítésekor. A projekt eredményeként létrejött területet az Earth Observatory mutatta be. A felvételt a Nemzetközi Űrállomáson szolgáló űrhajós készítette 2023. augusztus 25-én.
Az egyes szigetek kb. 10 focipálya területének megfelelő méretűek, és azt érték így el, hogy a vízbe épített olajkutak helyett szárazföldi kutakkal nyerhették ki a nyersolajat. A termelés 2013-ban kezdődhetett el.
Az egyes szigeteket és a töltésutat kotróhajók segítségével összegyűjtött, szigetenként 45 millió köbméternyi iszapból halmozták fel, ezekre speciális geotextília került (összesen 4,5 millió négyzetméter), ezzel a hullámverés okozta eróziót igyekeznek megakadályozni. A külső réteg mészkődarabokból áll mészkődarabok szegélyezik, mind a szigeteket, mind az utakat ezekkel vették körbe, a stabilitás érdekében – összesen 13 millió tonna követ használtak fel. Az út aszfaltozásához 52 ezer köbméter aszfaltot használtak fel, a hidakkal (14 épült) együtt 47,9 kilométeren. Az építkezés betonigénye 150 ezer köbméter volt. Minden egyes szigeten 10-10 kút kapott helyet, és mindre két móló épült, amelyek arra szolgálnak, hogy vészhelyzetben evakuálni lehessen a szigetet. A megaépítkezést egy luxemburgi cég végezte, összesen 21 ezer ember dolgozott rajta.