Igen ősi kitörés nyomaira bukkantak Santorininél

A tenger alatti vulkánkitörések időnként rendkívüli méretűek lehetnek, erről két évvel ezelőtt, 2022. januárjában a Hunga Tonga – Hunga Ha’apai kitörése világított rá igazán. Azonban úgy tűnik, hasonló, sőt még nagyobb léptékű kitörésre az Égei-tengeren is sor került a régmúltban, és esetleg a jövőben is bekövetkezhet efféle kataklizma.

A Santorini környezetét jelentő régiót évente kb. 2 millió turista keresi fel, így miattuk is fontos megérteni a térség lehetséges geológiai múltját. A kutatásról a német GEOMAR Óceánkutató Központ számolt be.

Ahhoz, hogy a jövőre vonatkozó előrejelzéseket készíthessünk, meg kell ismernünk a múltat – ez különösen igaz a geológiára. A Nemzetközi Óceáni Fúróprogram (IODP) keretében az Égei-tenger déli vulkáni szigetívét és környezetét vizsgálták meg a 2022-23-as expedíció során, a mélyfúrásokban a tengeraljzatba 900 méteres mélységig jutottak le. Mintákat vettek a szigetek közvetlen közelében, illetve a tengerfenéki hátságokon egyaránt. Míg a szigetek vulkánjainak aktivitását eléggé jól ismerjük korábbi felszíni vizsgálatokból, a tenger alatti kitörésekről ezek semmit se árultak el. Emiatt is volt szükség a fúrásokra.

A Santorini-kalderát és környezetét (Christiana-Santorini-Kolumbo Vulkáni Mező, CSKVF) 12 fúrással vizsgálták meg. Itt mintegy 1400 méter vastagon húzódik az alapkőzetre rakódott vulkáni törmelék, vagyis a korábbi, történelem előtti kitörések nyoma. Santorini 650 ezer éve aktív, a legutóbbi kitörésre 1950-ben került sor. (A lenti videón egy korábbi, 1925-ös kitörés néma felvétele látható, amelyet az Athéni Egyetem geológus professzora, Georgiosz Georgalasz készített.)

A furatokból feltárult, hogy az elmúlt 360 ezer év során legalább 12 olyan hatalmas, plíniuszi-típusú kitörése volt a Santorininek, amelyek közül a legutóbbi az időszámításunk előtt kb. 1600-ban lezajlott minószi kitörés volt. E kitörésekre jellemző az az igen heves robbanás, amelynek hatására a vulkán kitörési felhője elérheti a sztratoszférát is, és emellett heves hamu- és törmelékhullás, valamint igen veszélyes izzófelhők, piroklasztárak alakulnak ki. A kitöréstípus a nevét a Vezúv 79-es kitörésének korabeli tanúja és leírója, Plíniusz után kapta. Modern korunk efféle típusba sorolható kitörései a Krakatau 1883-as vagy a Pinatubo 1991-es kitörése, és erre szolgált elképesztően fontos adatokkal a Hunga Tonga – Hunga Ha’apai 2022-es kitörése.

A felfedezett legnagyobb ősi kitörés kb. 520 ezer éve volt, a nyomát riolitos összetételű kőzettörmelék jelzi, amely 150 méter vastag réteget alkot, és összességében legalább 90 köbkilométernyi mennyiségű vulkáni törmeléket jelent (tömör kőzetre számítva ez kb. 30 köbkilométernyi). Ez hatszorosa a minószi kitörés után maradt rétegeknek és kb. tízszerese a Hunga Tonga – Hunga Ha’apai kitörésének, vagyis ez a kitörés igazán kolosszális méretű volt. A tenger alatti piroklasztárak 70 kilométeres távolságba jutottak el, és a kitörés kőzeteire néhány környező szigeten is rábukkantak. A kőzetrétegekben igen nagy mennyiségben volt jelen a horzsakő, ami azt jelenti, hogy a magma eredendően nagy gáztartalmú volt, amellett, hogy a tengervíz is szerepet játszhatott a robbanásban.

A kutatók elmondták, hogy ekkora kataklizmára a közeli jövőben ugyan nem számítanak e vulkáni területen, ám ettől még fontos megérteni a múltat ahhoz, hogy a térség későbbi sorsát előrejelezhessék.