Holdzsugor és holdrengés

Égi kísérőnk folyamatosan zsugorodik, ez pedig megnehezítheti a landolást az Artemis-küldetések számára.

Mivel a Holdunk belseje még mindig hűl, átmérője a létrejötte óta csökken, a folyamathoz a Föld hatására a Holdon kialakuló árapályerők is hozzájárulnak. Emiatt a déli sarki régióban, ahol a NASA űrhajósai néhány év múlva landolhatnak, holdrengések és csuszamlások is zajlanak időnként.
Egy kutatócsoport feltérképezte a régiót abból a szempontból, hogy merre húzódnak a holdrengésekért felelős törésvonalak – kiderült, ezek némelyike pont a landolásra kiszemelt területen, vagy annak közelében van. A Planetary Science Journal folyóiratban közzé tett kutatási eredmények feltárták a holdfelszíni törésvonalak elhelyezkedését és elemezték ezek létrejöttét. Arra jutottak a kutatók, hogy még ma is kialakulhatnak újak, és a meglévőkön is létrejöhetnek olyan holdrengések, amelyek jelentős erősségűek.
Az Apollo-program idején szeizmográfokat is telepítettek a Holdra, amelyek néhány éven át zajló mérései közötti legerősebb rengés epicentruma a déli sarkvidéken volt. Ez a rengés a Richter-skálán 5,5-es erősségű volt (az 1956-ban Dunaharasztiban pusztító rengés 5,6-es volt), ami kis fészekmélységgel társulva katasztrofális hatású lehet az emberekre, emberi építményekre a közelben.
A kutatók az LRO Hold körül keringő űrszonda felvételeit vizsgálták át, és sok ezer apróbb törést, s ezek felszíni jeleit, töréslépcsőt azonosítottak. A töréslépcsők olyan felszíni formák, amelyek a töréseket kísérik, és a törés mentén elmozdult, lezökkent kőzetrétegek meredek falként jelennek itt meg.
Az egyik, most azonosított törés pont az Artemis-III számára kiszemelt egyik lehetséges leszállóhely, de a Gerlache-kráter pereménél lévő törés lehet az a helyszín, ahol az említett 5,5-ös rengés a modellszámítások szerint kipattanhatott.
A kutatók azt is kiszámolták, hogy a lejtők mennyire stabilak itt. A holdfelszínt az évmilliárdos becsapódások hatására mikroszkopikus porszemcsék és kisebb-nagyobb sziklák keveréke borítja, ez pedig nincs egymással összetapadva, vagyis könnyen kimozdul.
Kiderült a számításokból, hogy egyes pontokon a holdfelszínt borító por, a regolit még kisebb rengések hatására is megcsuszamlana – sajnos ezek közt vannak az örök árnyékos régiók is, ahol a holdi víz kinyerését tervezik. E kráterek falain találtak is az LRO szonda képei között olyat, amelyen például a lejtőn legurult kövek hagyta nyomok láthatóak. Más kráterperemeken kiterjedtebb csuszamlások nyomait azonosították.
A holdi tevékenységek megtervezéséhez persze nemcsak a déli sarkvidék, hanem a Hold teljes területének szeizmikus aktivitásáról kell valamiféle képet alkotnunk. Ehhez is nyújt majd segítséget a túlsó oldalra eljuttatandó szeizmográfrendszer, az FSS, amellyel nagyban kibővíthetjük majd az Apollo-korszakban begyűjtött adatokat.