Andrea, Ilma, Apolló, Aladár2024. április 18., csütörtök
Föld

52 év után először landolt amerikai eszköz a Holdon

National Geographic Magyarország

Magyar idő szerint 2024. február 23-án éjfél után 23 perccel sikeresen landolt a Hold déli sarka közelében az Intuitive Machines leszállóegysége.

Fantáziakép a NOVA-1 (Odysseus) leszállóegységről
Forrás: Intuitive Machines

A texasi Intuitive Machines a NASA kereskedelmi partnereként sikerrel juttatta el hasznos terhét a Holdra, az Odysseus nevet kapott NOVA-C robotikus leszállóegység segítségével, 52 év elteltével újra amerikai űrjármű van a Holdon. Az Artemis-program részeként a NASA számos kereskedelmi űrcéggel kötött szerződést arra, hogy azok eszközeik és tudásuk révén hozzájárulhassanak a sikerhez. 2024-ben ez a második eszköz volt, amely megcélozta a Holdat, néhány hete az Astrobotic Peregrine nevű járműve sajnos nem juthatott el céljáig.

Az Intuitive Machines űreszköze néhány napja fantasztikusan szép fotókat készített úton a Hold felé, ezeken maga az űreszköz és bolygónk is látható.

Az Odysseus leszállóegység útjának utolsó szakaszát élő közvetítésben figyelhettük (ezt a Spacejunkie weboldal magyar szakkommentárjával visszanézhetjük). Az eredeti tervhez képest kissé elcsúsztatott időponttal, miután plusz egy kört tett még a Hold körül, 00:23-kor érte el a Hold felszínét a jármű. Néhány perccel később igazolta az irányító csapat a sikert.

A célállomás Malapert.kráter a kép alsó pereménél, középtájon látható
Forrás: Wikimedia Commons

A leszállás során egy kommunikációs akadás miatt csak annyit lehetett tudni, hogy az űreszköz sikeresen landolt, további információkat csak a rádiókapcsolat javítása után, néhány órával később tudtak kinyerni az Intuitive Machines mérnökei. Ez alapján az Odysseus „talpra esett”, vagyis megfelelő pozícióban áll a Hold felszínén, és már folyik az adatáramlás is, így várhatóan hamarosan fotó is érkezik a Holdról. A leszállóegység nagyjából akkora, mint egy telefonfülke. Az eszköz napelemmel működik, a tervek szerint egy héten keresztül – eddig éri a napfény a leszállóhelyet.

A pár centis lézerretroreflektor belsejében speciális prizma található.
Forrás: NASA

Az űreszköz 6 NASA-műszert szállított: egy navigációs eszközt, egy speciális sztereó kamerát, amely a landolás során a felszín változásait rögzítette, egy olyan mérőeszközt, amellyel a Hold felszíne felett közvetlenül lebegő elektronokat lehet megvizsgálni, egy navigációs lidart, amely a landolás során üzemelt, egy üzemanyagszint-mérő eszközt, és egy lézeres retoreflektort. Ez utóbbi a Hold körüli űrjárművek számára jelent biztos navigációs pontot, melyet a Földről is ellenőrizni lehet, az Apollo-űrhajók is vittek magukkal ilyen eszközt, ám ez a mostani egészen kicsike, és csak a Hold körüli pályáról használható.

A leszállóegység a Malapert-A kráterben landolt, ezzel az első űrjármű lett, amely a Hold déli sarkvidékén sikeresen leszállt, kb. 300 kilométerre a déli sarktól. A kráter már nagyon közel van ahhoz a területhez, amelyet a NASA az Artemis-küldetések során szeretne alaposabban végigkutatni. A Malapert-kráter neve a sci-fi rajongók számára lehet ismerős, itt helyezkedett el az 1970-es évek filmsorozatában az Alfa holdbázis.

A sikert mi sem teszi még hangsúlyosabbá, mint az, hogy az elmúlt évek során több robotikus holdmisszió is pórul járt, például az izraeli SpaceIL (Beresheet), a japán iSpace (Hakuto-R), az indiai ISRO (Csandraján-2) vagy a Roszkozmosz (Luna-25) űrjárművének se sikerült az irányított landolás.

Lilává vált egy németországi tó vize

Lilává vált egy németországi tó vize

A tó természetes folyamatoknak köszönhetően nyerte el turistacsalogató árnyalatát.

Oxigén és szén szökik a Vénusz légköréből

Oxigén és szén szökik a Vénusz légköréből

Olyan régiót vizsgáltak a Vénusz közelében, amelyre korábban még nem sikerült rápillantanunk.

Hajótörötteket mentettek egy lakatlan szigetről

Hajótörötteket mentettek egy lakatlan szigetről

Az USA Parti Őrsége és a Haditengerészete közös akcióban mentett ki egy lakatlan, mikronéziai szigetről három embert.

Eltűnhetnek az antarktiszi meteoritok

Eltűnhetnek az antarktiszi meteoritok

A déli kontinens speciális körülményei segítik a meteoritok megtalálását, azonban a klímaváltozás véget vethet e szerencsés helyzetnek.

A csillagok életkorát méri majd a Roman-űrteleszkóp

A csillagok életkorát méri majd a Roman-űrteleszkóp

A Nancy Grace Roman-űrteleszkóp 2027-ben indul és képes lesz elkülöníteni a fiatal csillagokat az idősektől.

National Geographic 2024. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket